Volt abban valami szeretetteljes, egyszeri és megismételhetetlen, amikor a végletekig elcsigázott férfi-kézilabdaválogatott tagjai egymást dicsérték a koperi Bonifika Arénában. Még a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, sok nagy csatát megélt Nagy László is olyan lelkesedéssel beszélt a csapattársairól, amit azelőtt nehezen képzeltünk. „Büszke vagyok a srácokra, végig keményen, fegyelmezetten játszottunk, szigorúan zárt a falunk, és bármilyen nagy csapást kellett elszenvednünk, mindig volt valaki, aki tudott segíteni a többieknek. Csapatként viselkedtünk. Örülök, hogy tudtam segíteni, de én egyedül kevés lettem volna” – mondta a 36 éves jobbátlövő a 29-24-es győzelem utáni örömmámorban.
Pedig nem volt az a klasszikus örömünnep, tudták a játékosok, és persze tudta Ljubomir Vranjes kapitány is, hogy még csak a feladat egyik felét hajtották végre. A veszprémi visszavágón (tv: M4 Sport, 19 óra) mindent bevetnek majd a szlovénok. Okkal reméljük, hogy ezúttal kedvezőbb bánásmódban részesülünk, és nem játszunk 26 percet emberhátrányban, mint Koperban.
A játékosként olimpiát, edzőként „csak” EHF-kupát és vb-bronzot nyert szlovén kapitány, Veszelin Vujovics nyilván azon töri a fejét, mit találjon ki a magyarok elleni visszavágóra. Rossz hír a szlovénoknál, hogy nem lép fel Veszprémben Matej Gaber, aki megsérült a koperi odavágón.
Koperben Vranjes taktikailag is felülmúlta nagynevű kollégáját: az Ilyés Ferenc, Schuch Timuzsin, Nagy László védőfal már csak a magassága miatt is elrettentette a mozgékony szlovén kisembereket, a tudatos és jobbára befejezett támadásokkal Vranjes legénysége kifogta a szelet a szlovénok vitorlájából. Nem ült a hazaiak gyors lerohanása, talán ha két gólt értek el a kedvenc műfajukból, s végül, de nem utolsósorban Székely Márton is remek napot fogott ki.

Lékai Mátét nem kímélték a védők Koperben, Veszprémben is hasonló bánásmódra számíthat
Fotó: MTI/Illyés Tibor
A Tatabánya kapusa megbabonázta a szlovén lövőket. A taktikai csatát Vranjes nyerte. A visszavágó előtt ő is szerényen, visszafogottan nyilatkozott. „Még csak a feladat egyik részét oldottuk meg. Koperi győzelmünk semmit sem ér, ha itthon nem élünk a nagy lehetőséggel. Óva intek mindenkit az elbizakodottságtól, igaz, a játékosaink amúgy sem hajlamosak erre. Szolidan ünnepeltük meg a koperi győzelmet, mindenki tudja, hogy vár még ránk egy visszavágó. Számítunk a szurkolóink támogatására, igaz, ebben Koperben sem volt hiány” – mondta a kapitány.
A visszavágóra minden jegy elkelt, telt ház várja a csapatokat a Veszprém Arénában. Ha a magyar válogatott megőrzi a Koperben megszerzett ötgólos előnyét, akkor kivívja a részvételt a 2019 januárjában esedékes világbajnokságra, ahol fontos lépést tehet a 2020-as tokiói olimpiai kvalifikáció felé vezető úton. Egyelőre a csapat legyen túl a szlovénok elleni selejtezőn. A vb még odébb van.
Sorsoltak a nőknél
Hollandia mellett Horvátország és Spanyolország lesz a magyar női kézilabda-válogatott csoportellenfele a november 29-én kezdődő és december 16-ig tartó franciaországi Európa-bajnokságon. A magyarok december 1-jén Hollandia ellen kezdik szereplésüket, amelytől a kvalifikációs sorozatban egy góllal kikaptak Győrben, Eindhovenben viszont – ugyancsak egy találattal – visszavágtak. A horvátokkal legutóbb tavaly márciusban játszott Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese, amely Győrben 34-19-re győzött. A legutóbbi magyar–spanyol meccsre 2015 márciusában került sor Érden, és 25-25-ös döntetlenre végződött.