Nem állunk messze a valóságtól, ha a filozófiák párharcaként jellemezzük a tegnap lejátszott Siófok–Ferencváros női kézilabda-rangadót. A tegnapi fordulóig 237 gólt dobott a Balaton-parti csapat, ebből mindössze 11-et jegyzett magyar állampolgárságú játékos. Döcögősen kezdte a bajnokságot a Siófok, a forduló előtt beleszaladt egy váratlan vereségbe a Vác ellen, a Győrtől méretes pofont kapott hazai pályán, a többi ellenfelét viszont legyőzte.
A norvég Larvikkal Bajnokok Ligáját is nyert sztáredző, Tor Odvar Moen azt vállalta, hogy megszorongatja vagy akár meg is előzi a magyar mezőny két nagyágyúját. Már a Győr ellen is kiderült, azért ez nem megy egyik napról a másikra.
Kíváncsian vártuk ezek után, mire képes a Siófok a szinte csak magyarokat foglalkoztató Ferencváros ellen. Siófoki előnynek gondoltuk a zöld-fehérek zaklatott sorsolását: Elek Gábor tanítványai a hétvégén a CSM Bucuresti együttesét fogadják a Bajnokok Ligájában. Ehhez képest nem úgy tűnt, mintha a Fradi energiatakarékosan kezdte volna a rangadót.
Míg a Ferencvárosban csak a hetedik gólt szerezte idegenlégiós, a magyarul tökéletesen beszélő spanyol Nerea Pena, addig a hazaiaknál a francia világbajnok, Nze Minko vagy a horvát bombázó, Kobetic jeleskedett. A 17. percben vezetett először a Siófok, a francia már a negyedik találatát jegyezte a meccsen. Kovacsics Anikó és Pena szerényebb produkcióval rukkolt elő. A Fradi ennek ellenére megfordította az állást, egygólos zöld-fehér előnnyel zárult az első játékrész.

A Fradinak meg kellett küzdenie a légiósokból álló házigazdákkal a sikerért
Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
A folytatásra feléledt a napokban szerződést hosszabbító junior-világbajnok, Háfra Noémi, és a második félidőben olyan lendülettel dobta át a siófoki falat, hogy arra még az edzője, Elek Gábor is csettinthetett.
Ám a hazaiak nem adták fel: huszonkettőnél megint utolérték a Ferencvárost. Fogyott a szufla az FTC játékosainál, de ez nem látszott Schatzl Nadine játékán, a szélső képtelen volt hibázni, az első kilenc lövéséből gól lett. Bő tíz perccel a vége előtt Bíró Blanka ziccert védett, Mészáros Rea találatával pedig már három lett a különbség a Fradi javára.
Egyre csak nyílt az olló a két csapat között, a Fradiba extra energia költözött, a Siófok kipukkadt a végére. A hajrában Biró mindent fogott, az FTC 31-28-ra nyerte a rangadót, és sikerélménnyel várja a vasárnapi, CSM Bucuresti elleni rangadót a Bajnokok Ligájában.
A páros kapcsolatban bíznak
Csoknyai István és Vladan Matics készíti fel a magyar férfikézilabda-válogatottat a 2019-es világbajnokságra. Ljubomir Vranjes októberi menesztése után a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) – ideiglenesen – Csoknyai Istvánt kérte fel kapitánynak a Szlovákia és az Olaszország elleni Eb-selejtező mérkőzésekre. Az MKSZ akkor egyértelművé tette, hogy Csoknyai a stáb tagja marad, csak arról nem döntöttek, hogy milyen minőségben. Tegnap megszületett a megoldás: az ideiglenes kapitányt állandósították, Csoknyai mellett Vladan Matics dolgozhat a válogatott élén, a Balatonfüred és a Tatabánya vezetőedzője azonos jogkörrel rendelkezik majd. A kézilabda világában nem egyedi, hogy két szakember osztozik a feladatokon: két kapitánnyal dolgozott az utóbbi időben a francia, a svéd és a cseh férficsapat is. A Csoknyai–Matics páros 2009 és 2010 között már irányította a felnőtt válogatottat. A tegnapi sajtótájékoztatón Kocsis Máté, az MKSZ elnöke hangsúlyozta, az olimpiai kvalifikáció szempontjából kulcsfontosságú januári világbajnokságon az első nyolc közé jutás a cél, s erre a sorsolás ismeretében reális esély mutatkozik. A magyar válogatott Argentínával, Katarral, Egyiptommal, Svédországgal és Angolával került egy csoportba, ahonnan az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe.