A pályaválasztóként az MTK Új Hidegkuti Nándor Stadionjában játszó kispestiek sikerükkel biztosan megőrzik második helyüket a tabellán, míg az utolsó előtti miskolciak immár öt találkozó óta nem tudták begyűjteni a három pontot.
OTP Bank Liga, 10. forduló:
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2069 néző, v.: Szőts
gólszerző: Holender (67.)
Budapest Honvéd:
Gróf – Batik, Kamber, Baráth – Heffler T., Pilík (Banó-Szabó, 58.), Hidi (Bamba, 85.), Gazdag, Kukoc (Tischler, 76.) – Holender, Danilo
Diósgyőri VTK:
Antal – Sesztakov, Brkovics, Karan, Juhar – Márkvárt, Mazalovic, Tajti (Hasani, 63.) – Vernes (Bacsa, 58.), Mihajlovics, Makrai
Mindkét csapat óvatosan kezdte a találkozót, így az első nagyobb helyzetre több mint húsz percet kellett várni, akkor Holender fejesét védte Antal. A játékrész második felében a kispesti együttes volt aktívabb, de a miskolci kapus hárította a kevés kapujára irányuló távoli lövést, s a túloldalon Gróf sem hibázott egyetlen védenivalója alkalmával.
A folytatásban egyértelműen a Honvéd került mezőnyfölénybe, de ez sokáig meddőnek bizonyult, mígnem az egész találkozón agilis Holender bevette a vendégek kapuját. Alig néhány perccel később egyenlíthetett volna a DVTK, amely a továbbiakban nem tudott újítani, így a fővárosiak könnyedén őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig.