Ezért is érdekes, hogy a júliusi pofonok látszólag azokat döbbentik meg leginkább, akik mindezt előre pontosan látták. Sőt, a minap még Dzsudzsák Balázs is azon borongott az egyik napilapban, hogy azok, akik az Eb idején kitódultak az utcákra, most nem mennek be a hazai stadionokba.
Persze, hogy nem. Mert azokban nem Európa-, hanem magyar bajnoki mérkőzéseket rendeznek. Más a kínálat, más a kereslet. Ez nem csak nálunk és nem csak a fociban van így. Amikor vízipólósaink három olimpiai aranyat nyertek zsinórban, uralták a világot, a Vasas pedig itthon dicsőségesen az élre tört, akkor sem sikerült hatvannál – azaz 60-nál – több éves bérletet eladnia az ob I mérkőzéseire, miközben a válogatottat a Hajós Alfréd uszodával együtt rendre szétszedte a rajongók hada. Egerszegi Krisztinát is a nemzet Egérkéjeként, majd Krisztina királynőként ünnepeltük szöuli, barcelonai és atlantai diadalai után, a hazai országos viadalokon ellenben a szakmán és a rokonokon kívül nagyjából pár tucat érdeklődő tapsolt neki.
Folytassuk néhány hasonló trivialitással, hisz a jelek szerint ezek is az újdonság erejével hathatnak! Eddig is tudtuk, hogy a magyar csapatok gyakorlatilag bárhol, bármikor, bárkitől kikaphatnak. Ez történt júliusban. Csak ennek az ellenkezőjét nem sejtettük – ez történt vagy történt majdnem júniusban. De ettől még a Debrecen, az MTK vagy a Ferencváros egy hónapon belül nem erősödött meg. Sőt, holnap kiderülhet, hogy a Videoton sem. És akkor megint lehet álmélkodni, kajánkodni.
Ha egy országban akad öt-hat nemzetközi szintű és további tíz-tizenöt profi mentalitású és jó képességű labdarúgó, megfelelő szakvezetéssel, mentális, lelki háttérrel és taktikával összeállítható egy bravúrokra képes, az átlagos helyi futballnívón messze túlmutató válogatott. Így nyerhettek Eb-t a dánok és a görögök, így vívhatott idén Franciaországban negyeddöntőt Izland, elődöntőt Wales, így válthatta meg két hétre a magyar labdarúgást a válogatott. Ebből azonban európai szintű klubfutball nem lesz; sőt, ellenkezőleg, egy-egy sikeres tornán a legjobbakat szétkapkodják. Emellett a többiek, az otthon rekedtek sem koncentrálódnak egy csapatba. A Fradi is szinte biztosan vette volna az albán Partizani Tirana elleni BL-selejtezőt – még ezzel a hervatag teljesítménnyel is –, ha képes megtartani a Bolognába szerződött Nagy Ádámot, és mondjuk le tudja igazolni jobbhátvédnek Fiolát a támadófutballt imitálni sem hajlandó Dilaver helyére.
Csakhogy nem tudta. A Partizani elleni kétszeri 1-1 és a kiesés az osztrákok feletti 2-0-t mégsem tette semmissé. Abba az őszi vb-selejtezőkön is bele lehet, bele kell kapaszkodni, mert a győzelem legbecsesebb tanulsága éppen az, hogy igenis, képesek vagyunk rá.