Ha férfiak gyűlnek össze, magától értetődő, hogy a nők is szóba kerülnek. Persze az a rossz, aki rosszra gondol; a hölgyek azzal szolgáltattak témát, hogy a múlt héten véget ért selejtezőkön kijutottak a jövő nyári Európa-bajnokságra. A férfi-kosárlabdaválogatott sajtótájékoztatóját Szalay Ferenc, a szövetség elnöke ezért a női csapat méltatásával kezdte, majd átkötött a férfiakra, akik ezen a héten két nagyon fontos világbajnoki selejtezőt játszanak.
A „fontos” nem a szokásos közhely: komoly fegyvertény, hogy egy vb-selejtező egyáltalán fontos lehet a magyar válogatottnak, mert azt jelenti, nem csak matematikai esélye van a bravúrt jelentő továbbjutásra. Az elnök is ezt hangsúlyozta, hiszen a sportág férfiszakága még sohasem képviselhette világbajnokságon az országot, most azonban minden korábbi alkalomnál közelebb áll hozzá.
A selejtezők első szakaszából Litvánia és Lengyelország mögött a C csoport harmadikjaként jutott tovább a másodikba, ahol a D csoport első három helyezettjével, a horvátokkal, az olaszokkal és a hollandokkal vív meg, és az így kialakult J jelű hatos csoportból a legjobb három válogatott utazhat jövő szeptemberben Kínába. A hat csapat közül Litvánia és Olaszország továbbjutása biztosra vehető, a maradék üdvösséget jelentő pozícióért viszont nagy és egyelőre kiszámíthatatlan harcot vív Lengyelország (12 pont), Magyarország (12), Hollandia (11) és Horvátország (11).

Ivkovics Sztojan fiai meglepetésre készülnek
Fotó: Teknős Miklós
Ma Eszéken a horvátokat, vasárnap Budapesten pedig a hollandokat kellene legyőzni. Az első feladatnál maradva, csak a vereség különbsége lehetne kérdés, ha a vetélytárs bevethetné az NBA-ben és az Euroligában szereplő nagyágyúit, ám Drazen Anzulovic szövetségi kapitány nem számíthat az ászaira. A selejtezők első szakaszában a horvátok sztárjaik nélkül hazai pályán még a sehol sem jegyzett románoktól is kikaptak, és csak úgy tudtak továbblépni, hogy a júniusi mérkőzésekre visszatérhettek a legjobbak, és akkor tönkre is verték soros ellenfeleiket.
Az eszéki szállodában a vacsora előtt Ivkovics Sztojannal beszélgetve természetesen a horvátok is szóba kerültek. – A horvát kosárlabda hátországa nagyon erős. Mégsem leszünk esélytelenek. A legnagyobb erényünk a csapat egysége, ez segített el minket idáig, most is erre építünk elsősorban – jegyezte meg a kapitány.
Sajnos nem lehet itt a csapattal a legismertebb és legjobb magyar kosaras, Hanga Ádám, akit nem engedett el a Barcelona; az Egyesült Államokban az NBA fiókcsapatainak a bajnokságában, a G-League-ben játszó Golomán György sem tudott jönni, Rosco Allen viszont megérkezett Japánból. A keretben mindenki egészséges, nincs sérült, így Ivkovics Sztojan nem kényszerült kompromisszumokra. Este, a vacsorát követően még videózott a játékosaival, mert semmit sem szeretne a véletlenre bízni.