Ha a 14. helyezett látogat el a stadionunkba, egy totálisan érdektelen bajnokira – hiszen az aranyérem érdemben már hetek óta a zsákban van –, és 72 126 fizető nézőt regisztrál a pénztáros, akkor ott nincs olyan nagy baj üzletileg. Mondjuk, sportszakmailag sem, hiszen a Barcelona – mert természetesen a katalánokról beszélünk – 3-1-re nyert, Lionel Messi 40. mesterhármasával klubszínekben, 12 pontos előnyre tett szert az Atlético előtt a madridi derbi előestéjén, s még minden adott volt a triplázáshoz, hiszen a BL-ben is továbbjutásra áll a csapat a Roma ellen, s a Király Kupában is döntőt játszik.
A statisztika mániákusainak kedvéért: Messi negyven mesterhármasa közül 29 a bajnokságban született, hét a Bajnokok Ligájában, három a Király Kupában, egy pedig a Szuperkupában. Egyszersmind 29-re gyarapodott góljai száma a most folyó la Ligában (Ronaldo követi 23-mal), az európai Aranycipőért folyó versenyben pedig utolérte a szintén 29 gólos Mohamed Sallahot, a Liverpool csillagát.
S még egy „apróság”: a Barca beállította a Real Sociedad 1979–1980-tól datálódó 38 meccses bajnoki veretlenségi rekordját. S amikor Ernesto Valverdének mindezt felemlegették az újságírók, a különlegesen szerény szakvezető csak ennyit mondott: „Ebben benne van Luis Enrique keze is…” Igen, a sorozat még az elmúlt idényben kezdődött.
A madridi derbi végül 1-1-re végződött, de itt már csak az ezüstérem volt a tét.

Az ötszörös aranylabdás negyvenedszer triplázott
Fotós: Reuters
Primera División, 31. forduló: Deportivo–Málaga 3-2, Alavés–Getafe 2-0, Celta–Sevilla 4-0, Betis–Eibar 2-0, Barcelona–Leganés 3-1, Levante–Las Palmas 2-1, Real Madrid–Atlético Madrid 1-1, Real Sociedad–Girona 3-0, Valencia–Espanyol 1-0, Villarreal–Bilbao ma. Az élcsoport: 1. Barcelona 79 pont, 2. Atlético 68, 3. Valencia 65.
Angliában a United hihetetlen módon nyerte meg a manchesteri derbit: 0-2-ről fordított 3-2-re, s egy szót se szólhatott volna José Mourinho, ha szünetben 5-0-ra vezet a „zajos szomszéd”. „Összesen négyszer rúgtak kapura, ebből három bement” – szomorkodott Pep Guardiola, a City menedzsere, aki azt is sajnálhatta, hogy elmaradt a hivatalos bajnokavatás. „Lehet, hogy mégsem vagyok olyan pocsék edző?” – ez pedig természetesen Mourinho megjegyzése volt az egyik újságírónak…
Premier League, 33. forduló: Everton–Liverpool 0-0, Bournemouth–Crys-tal Palace 2-2, Brighton–Huddersfield 1-1, Leicester–Newcastle 1-2, Stoke–Tottenham 1-2, Watford–Burnley 1-2, West Brom–Swansea 1-1, Manchester City–Manchester United 2-3, Arsenal–Southampton 3-2, Chelsea–West Ham 1-1. Az élcsoport: 1. Manchester City 84 (32 meccs), 2. Manchester United 71 (32), 3. Liverpool 67 (33).
A Bayern 28., zsinórban pedig már a hatodik Bundesliga-bajnoki címét ünnepelhette, miután simán győzött Augsburgban a bajor derbin, s előnye behozhatatlanra hízott a Schalke előtt. Jupp Heynckes, a 72 éves sikeredző ismét kitett magáért: „Gratulálok Carlo Ancelottinak, aki szeptember 28-ig a csapat trénere volt. Carlo remek szakember és nagyszerű ember” – mondta Heynckes, aki edzőként negyedik Bundesliga-címét, összességében pedig a nyolcadik trófeáját ünnepelte.
Bundesliga, 29. forduló: Hannover–Werder Bremen 2-1, Augsburg–Bayern München 1-4, Mönchengladbach–Hertha 2-1, Köln–Mainz 1-1, Freiburg–Wolfsburg 0-2, Hamburg–Schalke 3-2, Dortmund–Stuttgart 3-0, Frankfurt–Hoffenheim 1-1, Leipzig–Leverkusen ma. Az élcsoport: 1. Bayern 72 (már bajnok), 2. Schalke 52, 3. Dortmund 51.
Serie A, 31. forduló: Benevento–Juventus 2-4, Roma–Fiorentina 0-2, SPAL–Atalanta 1-1, Sampdoria–Genoa 0-0, Torino–Inter 1-0, Crotone–Bologna 1-0, Verona–Cagliari 1-0, Napoli–Chievo 2-1, Udinese–Lazio 1-2, Milan–Sassuolo 1-1. Az élcsoport: 1. Juventus 81, 2. Napoli 77, 3. Lazio 60.