A részletek nem fontosak, a körülmények mellékesek. Annyi a lényeg, hogy szóra emelkedett egy ellenzéki képviselő a parlamentben, és mondandóját úgy kívánta nyomatékosítani, hogy tegező stílusban intézte keresetlennek szánt mondatait a címzetthez.
Felesleges azon polemizálni, hogy miként juthatott ide az úgynevezett közbeszéd úgynevezett stílusa, s azzal az ilyenkor népszerű felvetéssel sem kell sokat foglalkozni, hogy miért kerülhet be szinte bárki a legfontosabb népképviseleti testületbe. Azért, mert a szavazók rá vagy a pártjára voksoltak. Az érintett pedig nyilván megpróbálja megszolgálni a bizalmat.
Az már érdekesebb, hogy vajon ezentúl a tegezés lesz-e a ballib viszonyítási pont, ehhez képest kell-e a jövőben megmérni a történéseket.
S vajon ez és ennyi-e a száguldó baloldal ifjú titánjainak politikai innovációja, ebben az egyetlen mozzanatban áll-e mindaz az újdonság, ami tőlük remélhető? Vajon elég-e ez szerintük ahhoz, hogy megszolgálják a nép bizalmát?
Ha a válasz igen, akkor baj van. Rég tudjuk ugyan, hogy mindig van lejjebb, és rég tudhatjuk azt is, hogy mindig lesznek olyan események, amelyek mindenkinek kínosak. Azt pedig a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy az első balliberális mélypont után mindig jön a második és a harmadik is. Az viszont még mindig rejtély, hogy miért kell ezek felé ennyire sietni?