Bő hónappal azután, hogy a The New York Times leleplezte Harvey Weinsteint, a sztárszínésznőket zaklató hollywoodi producert, nem múlik el nap, hogy ne értesülnénk a médiából újabb zaklatásos ügyekről. Köztiszteletben álló, feddhetetlennek hitt, javakorabeli urakról derül ki: kiéhezett kandúr lakik bennük, aki hivatalával visszaélve mindenféle disznó nászötletekkel (sőt, gyakorlattal) üldözi alárendeltjeit – legalábbis áldozataik/„áldozataik” szerint.
Idehaza elsőre a színházi sztárrendező „szamizdat produkcióira” derült fény, majd egyre röppentek fel az újabb nevek, már nem csak Thália környékéről… Mára ott tartunk, hogy fölsorolni is lehetetlen a zaklatókat és a zaklatottakat, annyian vannak.
(Már férfizaklatottakról is tudunk.) Sokan évekkel korábbi traumájukkal keresik meg a nyilvánosságot. Az MSZP korábbi EP-képviselője, Gurmai Zita például egy 2003-as történetét mesélte el, amikor hotelszobájában rontott rá egy fölajzott zaklató… (Nem árt megjegyezni, hogy a panaszosok között álzaklatottak is megbújnak. Olyanok, akik így próbálnak meg hírnévre, szimpátiára szert tenni…)
A szakértő szerint ahhoz, hogy igazolni tudjuk a bennünket ért zaklatást, minél több tanúra van szükségünk, csak úgy érdemes feljelentést tenni.
Magyarországnak is van egy zaklatója: Soros György. Elsőre joviális, ősz öregúrnak látszik, ám a jámbor külső mögött spekuláló, ravasz kandúr lapul. Kapunyitásra vár. Arra, hogy kitárulkozzunk, és „szobára” jöhessenek az ő komálósai, mert állítólag úgy, együtt az igazi… Csakhogy mi, zaklatottak se most jöttünk a hat húszassal!
Minket nem vesz le a gazdag bélyeggyűjteményével… Lesz viszont sok millió tanúnk, gyűjtjük az aláírásokat. Tartok tőle, a végén Soros lesz zaklatott.