Most, hogy a csapból is Soros György folyik, a napi hírek mellett lassan összeállni látszik a pénzember igazi portréja. A készülő mozaikkép előnye, hogy hitelesebb, mint a hivatásos portréfestők munkái, már csak azért is, mert utóbbiak gyakran megrendelésre dolgoznak. Persze elolvashatjuk, mondjuk, Vásárhelyi Mária ájult hozsannáját Sorosról, ám nem árt más forrásokba is belelapoznunk. (A Vásárhelyi-írás rezüméje: Magyarország demokratikus átalakulását az elmúlt évszázadban egyetlen magánszemély sem támogatta Soroshoz fogható nagyvonalúsággal.)
Hogy árnyaltabb legyen a kép, jó szívvel ajánlom Csurka István 2010-ben megjelent Dr. Utólag visszaemlékezése című munkáját. Az író a nyolcvanas évek közepén részt vett azon a Margit-kerti vacsorán, amelyen a hazalátogató Soros arról érdeklődött tőle és pályatársaitól, kik azok a fiatalok, akik megérdemelnék az ő támogatását. „Dúsgazdag lett Amerikában, nem tud mit kezdeni a sok pénzével, és egy részét szeretné a magyar kultúrára költeni – írja Csurka. – Évente hárommillió dollárt akar beletenni ösztöndíjak, támogatások, anyagi beszerzések, utaztatások, külföldi ösztöndíjak formájában a magyar kultúrába.
” Éveknek kellett eltelnie, hogy az író felismerje ennek a vacsorának a mögöttesét, a célját és a módszerét; a csápokat és karmokat, a disznófejű Nagyúr mancsait, amint nyúl a magyar öntudatért. Soros már az összeomlás utáni világra gondolt, már a jövőbe fektetett be. Úgy spekulált, hogy a nélkülöző magyarságot fillérekkel le lehet kenyerezni. Az író legerősebb mondatára fölkaptam a fejemet: „Azért hozta a pénzt, hogy ne legyen forradalom, hogy a rendszerváltás ne járjon elszámoltatással.”
„Akkor az étteremben – írja Csurka – (…) csupán egy ókori verssor, Vergilius sora motoszkált bennem: »Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is«.” Aktuális sorok.