Most, hogy április 30-án megszűnt a – megszokottnál hosszabb – kilakoltatási moratórium (vagyis a végrehajtási eljárás alatt álló ingatlanokat értékesíteni kívánja a hatóság), nincs mese, utcára teszik az adósokat. Az már most borítékolható, hogy a kilakoltatási évaddal együtt a kilakoltatási riportok szezonja is elkezdődik – tévé-, rádió- és újságtudósítások tucatjai számolnak majd be a szomorú, hol zajos, hol zokogós eseményekről. Az embernek persze összeszorul a szíve ilyenkor. Csupán arra kell ügyelnünk, hogy eligazodjunk a riportok mellé fűzött – nem mindig pártsemleges – kommentárok, lábjegyzetek között.
Az egyik ilyen friss beszámoló már meg is jelent a minap, egy Bihari úti kilakoltatásról adott hírt – bár a leírtak hitelességéért nem tenném tűzbe a kezemet. (A riport egyik központi szereplője, „moderátora” az a Misetics Bálint volt, aki az elmúlt évek minden valamirevaló fővárosi balhéjánál ott volt mint sztárrandalírozó. Most is azzal távozott a terepről, hogy nem hagyják annyiban, még visszajönnek.)
A kezdődő kilakoltatások kapcsán megszólalt a Demokratikus Koalíció is. A szociálisan érzékeny párt szerint a családok évét ígérő kormány ismét bebizonyította, hogy becsapta az embereket; figyeljük csak, hogy mennyien kerülnek majd utcára. A kilakoltatások előzményeiről, például a Gyurcsány-korszak aljas devizacsapdájáról nem tettek említést. Ki emlékszik arra már…
Persze nincs két egyforma dráma. Ahány történet, annyiféle előzmény. Van, aki a bankok gátlástalansága miatt került ilyen helyzetbe, de olyan is akad, akit saját életmódja (szenvedélye, túlköltekezése, nemtörődömsége stb.) tesz hajléktalanná. Okostelefonos, Dunhill-cigarettás hajléktalanná. Nem ritka az sem, aki „bepróbálkozik”, meddig játszhat még az állam toleranciájával. Tájékozódjunk, mielőtt megszakad a szívünk!
