Egy héttel az újlipótvárosi Lukács György-szobor eltávolítása után még mindig a történteken szörnyülködik Várkonyi Tibor önkéntes toronyőr a Népszavában. A lelassult elemző megállapításával – „A gonosztett a minden diktatúrára jellemző önkényes döntés” – akár még egyet is érthetnénk, amennyiben az a címszereplő kommunista filozófusra, a saját katonáit megtizedelő vörös komisszárra vonatkozna.
Csakhogy Várkonyi nem rá gondol, hanem a szoboreltávolítást megszavazó budapesti önkormányzatra, valamint a döntés mögött általa feltételezett Fideszre. „Ha igaz – így a szerző –, az éjszaka leple alatt jelentek meg (nem igaz, reggel jelentek meg – a szerk.) nem maguk a barbárok, hanem szerencsétlen megbízottaik, hogy elemeljék a Lukács György-szobrot.” Gonosztettel állunk szemben, amit barbárok hajtottak végre – tájékoztat a veterán publicista, mint aki tökéletesen meg van győződve arról, hogy kriminalisztikailag neki kell megítélnie a főváros határozatát és annak végrehajtóit.
Az egész azért is roppant figyelemreméltó, mert az ember elsőre azt gondolná, Várkonyi Tibornak, a Kádár-korban „Técsy” fedőnéven jelentgető besúgónak – a Szabad Nép egykori munkatársának – talán előnyösebb lenne, ha hordószónoklat helyett hallgatna, mint hal a szatyorban. De nem! A „hazafias alapon beszervezett” (értsd: önként jelentkező) Técsy Tibi bácsi ehelyett legonosztevőzi a Lukács-szobor eltávolítóit.
(Azét a Lukácsét, akiről a Kossuth-díjas Faludy György így írt: „A marxista tanok bordásfalán ki tud nálad több testgyakorlatot? S önkritikát ki gyakorol pirongás nélkül, íly unt rutinnal, mint ahogy te szoktad megtagadni önmagad? – Levél Lukács Györgyhöz”.)
Vajon segített-e valaki Várkonyi-Técsy bácsinak? Vagy még séróból jön a demagógia?