Már el is kezdte vidéki hittérítő körútját a MoMo (Momentum Mozgalom), ahogyan ígérte.
Elsőre Szegedet választották – talán mert itt már működik egy MoMo-csoport, meg hát mégiscsak Botka városa, nyilván könnyebb arrafelé igét hirdetni. Mit mondjak, nem lobogózták fel a várost, sőt a fellépés sem tapsviharral kezdődött.
Ellenben már az elején megkapták az obligát kérdést: aztán mi a fészkes fenét keres a MoMo egy vidéki településen, ha egyszer deklaráltan utálja a vidéket? Az első hozzászóló fel is olvasta az SZDSZ-alapító Mécs Imre fia, a MoMo-elnökségi tag Mécs János ars poeticáját: „Istenkém, hogy rühellem a vidékieket (…) stb.” Cáfolatként a szokásos, sápadt „válasz” érkezett: félreértésről van szó, Mécs tagtárs írása valójában egy szatíra…
A bemutatkozó esemény innen kezdve inkább egy harsány falugyűlésre emlékeztetett (a suttyó elemeket a fővárosi és helyi momósok vitték bele). Annyi azért kiderült, a nolimpikonok számára most az a legfontosabb, hogy „a mai giccses, izzadságszagú nemzeti büszkeség helyett egy felszabadult, pozitív, valódi nemzeti büszkeség” honosodjon meg idehaza. (Ehhez az első lépéseket már megtette a MoMo…)
Szeged után Komáromba látogattak a misszionáriusok, de itt is szembejött velük a vidékrühellő mottó… A 444.hu tudósítója, Herczeg Márk ezt így látta: „Két fiatal fiú és egy lány molinóval és szórólapokkal tiltakozott a Momentum tagja, Mécs János vidékiekről írt, nyilvánvalóan ironikus írása ellen.” (Az „iróniaszakértő” pár napja az én Busókat a határra! című Pacámat is szemlézte a balbulvár blogon: „A magyar kormány kedvenc lapja full komolyan azt javasolja, hogy mohácsi busókat kéne bevetni a határon a menekültek ellen.” Abban nem talált „nyilvánvaló iróniát” szegény.)
Ui.: A MoMo-turné a molinók dacára folytatódik. Talán ceglédi beszéd is lesz…