Egy gazdasági-politikai elemzés megírására kérte fel a HVG a minap Bajnai Gordont, aki kötélnek is állt, és bő háromoldalas elemzésben fejtette ki, hogyan rohan a vesztébe az orbáni Magyarország.
Bevezetőjében szerényen emlékeztetett, hogy Magyarország a 2009–2010 közötti radikális válságkezelés idején – amikor ugye ő állt a kormány élén – a nemzetgazdaság eredményeit részben megőrizte, az egyensúlyi mutatókat pedig stabilan tartotta. Csak hát aztán a rászedett választók bekapták a populista horgot, és a Fidesz igájába dőltek. Bajnai szerint úgy fest, Magyarországot 2008-cal szemben ma nem a hirtelen szívhalál, hanem a lassan ölő daganat fenyegeti. Orbán Viktor rendszere ugyanis a legnehezebben helyrehozható károkat a fejekben és a lelkekben okozta, mert a válságtól megrettent balga tömegek a radikális populizmust választották. (Nem pedig a naprakész, szakértő baloldalt.) Itt jön a szokásos kórkép: „a megfélemlítés, az ipari méretű hazudozás, a földesúri viszonyok stb. […] hosszú távon lényegesen kisebb, szegényebb és jelentéktelenebb Magyarország képét vetítik előre”. Plusz vegyük észre, figyelmeztet a cikkíró, hogy a gazdasági ciklus felfelé ívelő szakasza a végéhez közelít, a geopolitikai szétesés pedig a mindennapi megélhetést fogja veszélyeztetni.
Hogy a kardunkba ne dőljünk, a szerző felcsillantja a reményt: „Alapvető nemzeti érdekünk a sikeres és stabil európai szövetség erősítése.” Értsd: álljunk le Brüsszel piszkálásával, öleljük inkább keblünkre az isiásszal küzdő Jean-Claud Junckert – ez statikailag is jól jönne szegénynek.
Azt, hogy miért épp a libabotrányáról elhíresült, visszatérési kísérletében is röhejessé lett exminiszterelnököt kérte föl cikkírásra a HVG, nem tudni. Még jó, hogy nem a libákról értekezett.