Igen, pontosan úgy van, ahogy most a felháborodott és elkeseredett ősjobbikosok mondják: nemzeti radikálisnak indult pártjuk nyomvonala kísértetiesen hasonlít a „rendszerváltó” SZDSZ-ére. A vad antikommunistára sminkelt Pető Ivánék csináltak annak idején ekkora gyalázatos fordulatot. Engem a Terror Háza Múzeum „átöltözőszobájára” emlékeztet az egész, ahol a megélhetési kisnyilas átbújik az ávéhás uniformisba… Sokakat megtévesztett a szabad demokraták antikommunista csalihangja. Azzal jöttek, hogy ők nemcsak elzavarják a kádári csürhét, de keményen le is számolnak velük.
Ez volt a nagy átverés. Valójában egy álarcos banda rontott az országra. Harsogva játszották az antibolsevik szerepet, majd három parlamenti cikluson keresztül tolták a szocialisták szekerét. Kissé kipofozva visszahozták a kommunizmus szellemét, abból is a legirritálóbbat: affektáló intellektusukkal kérkedtek a magasból, közben egyvégtében gúnyolták a keresztény gondolatot, ránk hozták a globalizmust, hajlongtak az idegen tőke előtt. Kinevettek mindent, ami magyar. Igazi identitásuk sosem volt, feladatot teljesítettek: átmentették a régi hatalmat.
Ki ne látná, hogy hasonló „átöltözés” történik most a Jobbik háza táján?
Hogyan mondta Csurka István Vonáék megjelenésekor? „Aki a Jobbikra akar szavazni, tegye, de tudjon róla, hogy ezzel az MSZP-t és az SZDSZ-t (illetve mai utódszervezeteit) támogatja, ugyanis a Jobbik e két párt fantomszervezete.”
Vona Gábor Jobbik-elnök még 2009-ben egy lakossági fórumon mondta: „Ha mi bejutunk a parlamentbe, mert sok ember ránk adja a szavazatát, az egy bizalom. És ha ezzel a bizalommal mi visszaélünk, akkor jöjjenek oda a Jobbik székházához, és tüntessenek, és égessék el tagkönyvüket a jobbikosok.”
Félő, hogy csak üszkös romok maradnának az épületből.