Ma öt esztendeje halt meg Csurka István. Az író, dramaturg és politikus titulusai mellé én még hozzáteszem: látnok. Mert az volt. Aki rendszeresen olvasta politikai publicisztikáit (javarészt a Magyar Fórum hasábjain), az aligha kételkedhet ebben. Jövőbe látó írások voltak ezek.
Amit a rendszerváltás első éveitől haláláig megjósolt, papírra vetett, ma itt van köröttünk, kevés kivétellel hajszálpontosan. Csak a nevek változtak (néha még azok sem), minden ugyanaz: a folyamatok, a módszerek, a tendenciák… Legfőképp a következmények. A történelem ismétli önmagát, és Csurka István jól ismerte a történelmet, ahogyan az egy íróemberhez illő. Már az Antall-korszak elején, amikor a szabad demokraták még sikerrel hazudták magukat kemény antikommunistának, ő pontosan látta, hogy az csak máz. Orbitális hazugság. Igazából egy alig burkolt hatalomátmentés zajlik. Vagy ha úgy tetszik: visszarendeződés, nemzetbomlasztó agysorvasztás liberális köntösben. Ha ezt nem vesszük észre – írta, kiáltotta –: végünk, kaméleonoké lesz az ország. Nem véletlen, hogy a túloldal egyvégtében azon igyekezett, minél kisebbnek lássuk őt, a nagy embert.
Az idő őt igazolta. Mikor az MDF-kormány elbukott, s helyükre nagy fölénnyel és még nagyobb arroganciával visszaözönlöttek a szocialistává lett kommunisták, sokan ráébredtek, mennyire igaza volt Csurkának. De akkor már a pufajkás hirdette az igét, az SZDSZ rátenyerelt a sajtóra (még jobban), az ország kiárusítása pedig végsebességbe kapcsolt. Gyorsan magához tért a hitvány világ. Már az is csoda volt, hogy a Magyar Fórumot életben hagyták.
Három héttel a halála előtt találkozhattam a hetvenhét éves íróval. Már nagybeteg volt, de a terveiről beszélt. Azt mondta, rendkívüli időket élünk, s talán ez az utolsó alkalom, hogy befejezzük az elmulasztott rendszerváltást. Aki teheti, olvassa vissza az írásait!