Csak semmi pánik, nem kell minden rablótól megijedni! Most olvasom, hogyan járt pórul az a 36 éves budapesti férfi, aki pár hete egy óbudai parkolóban cowboykalapban, nagy mellénnyel ki akart rabolni egy idős házaspárt. Odasétált a kiszemelt áldozatokhoz, és egy valódinak látszó játékfegyvert rájuk fogva pénzt követelt tőlük. Alapesetben ilyenkor a megrémült ember remegve átadja a bukszáját, a haramia pedig önfeledt vigyorral, markában a zsákmánnyal távozik.
Ezúttal nem így történt. Az idős, gondolom, katonaviselt öregúr nem szeppent meg, kiabálni kezdett, mire aztán a műcowboyt fogta el a rémület, hanyatt-homlok elszaladt. Minapi tárgyalásán a lator pityeregve azzal mentegetőzött, hogy ő nem főállású útonálló, csupán születésnapi meglepetésre kellett volna neki a pénz. (Mindebből csak a meglepetés valósult meg: hat évet kapott az utóbb Teli Gatyára keresztelt cowboy…)
Nekem az ilyen esetekről mindig Ábrahám Imre szegedi ital-nagykereskedő bátor fellépése jut eszembe. Ábrahám úr boltjába néhány éve, egy szép, pitypangos délutánon betért két bukósisakos férfiember. Láthatóan nem vásárolni jöttek, ugyanis egyikük kezében kézigránát volt, a másikéban meg egy ismétlőpisztoly. Mindjárt rá is tértek jövetelük céljára: – Ide, de menten egymillió forintot a páncélszekrényből, ha kedves az életed! – szólott a kézigránátos, a másik meg helyeslőn bólogatott hozzá.
És itt jött a fordulat! Ábrahám kereskedő ugyanis nem adott egy megveszekedett petákot sem a haramiáknak, adott viszont két akkora pofont fejenként, hogy a jövevények tokostól vitték ki a bejárati ajtót, miközben négy-négy kiköpött metszőfogat hagytak a flaszteron. (Későbbi lebukásukat éppen a pampogó, foghíjas beszédük okozta.)
Szóval nyugi! Pánik helyett – ha már futballnapokat éltünk – ott a megelőző szerelés…