Rutin nőgyógyászati operációra feküdt be 2013 nyarán egy asszony a mosonmagyaróvári kórházba, de a műtőt nem hagyta el élve, miután altatógáz helyett oxigént kapott. Ez úgy történhetett, hogy a kórházban nem sokkal azelőtt fejeződött be egy rekonstrukció, és a felújítás során rosszul kötötték be a vezetékeket.
Az ügyben most, csaknem három évvel az eset után kezdődött meg a Győri Törvényszéken a műhibaper, amelyben összesen több mint negyvenmillió forintot követelnek a kórháztól és a felújítást végző kivitelezőtől az elhunyt hozzátartozói.
Az ilyen és hasonló ügyek miatt Magyarországon évente átlagosan mintegy 400-500 úgynevezett orvosi kártérítési pert indítanak.
Az állami irányítás alá vett kórházak körében készült legutóbbi, 2013-as felmérés szerint az intézményekben aktuálisan összesen 378 műhibaper zajlott.
A betegjogok érvényesítésére Magyarországon a per az egyetlen hatékony eszköz – ezt nem más mondta, mint Hidvéginé Adorján Lívia bíró, aki kollégájával, Sáriné Simkó Ágnessel közösen könyvsorozatot írt a betegjogokról. A bírónőt magát és a férjét is megannyi betegjogi sérelem érte az elmúlt években, így személyesen is megtapasztalhattak valamit abból, ami a peranyagokból is látszik: a kiszolgáltatottság, az alárendeltség, az emberi méltóság megsértése sajnos napi szinten jelen van az egészségügyben.
Ezt mutatja többek között az is, hogy egyre többen fordulnak Magyarországon a betegjogi képviselőkhöz. Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ adatai szerint 2013-ban még kevesebb mint tízezer, 2014-ben több mint 12 ezer megkeresés érkezett hozzájuk, ezek száma tavaly pedig már meghaladta a 14 ezret. A betegek, hozzátartozóik javarészt tájékoztatást vagy tanácsot kértek, panasszal csak mintegy harmaduk élt, főleg a nem megfelelő egészségügyi ellátás, a betegtájékoztatás hiányosságai, illetve az olyan, emberi méltósághoz kapcsolódó jogok sérelme miatt, amilyen a nem megfelelő hangnem.
Ellátás előtt jellemzően a várakoztatást, illetve előjegyzést kifogásolják a panaszosok. A legtöbb beadvány, panasz, érdeklődés a közép-magyarországi régióból érkezik, ami érthető is, hiszen itt vannak a legnagyobb centrumok, országos intézetek, itt látják el a legtöbb esetet.
Vannak azonban ügyek, amelyek súlyosabbak annál, hogy a nővér, az orvos vagy akár a kórház bocsánatkérésével elsimíthatók lennének. Nem véletlenül emelkedik folyamatosan az orvosi kártérítési perek száma, bár – amint azt Hidvéginé Adorján Lívia a könyvsorozata utolsó kötetének megjelenésekor mondta – ebben nyilvánvalóan szerepet játszik az is, hogy e sérelmekben az erre a területre szakosodott ügyvédek komoly üzletet látnak.
Elég csak egy keresést indítani az interneten, mondjuk a „műhiba, ügyvéd” szavakkal, hogy az állítás megalapozottságáról magunk is meggyőződhessünk: többtucatnyi ügyvédi irodát találunk, amely teljes körű szolgáltatást nyújt azoknak, akik úgy érzik, hogy az egészségügyi ellátásuk során sérelem érte őket.
Bár egy-egy ügy évekig is elhúzódhat, az aktuálisan lezárt perekben évente mintegy kétmilliárd forintot ítélnek meg a bíróságok kárösszegként, a megnyerhető kártérítés egy-egy ügyben így több tízmillió forintra is rúghat, tehát igen tetemes. A már említett, három évvel ezelőtti adatok szerint az állami kórházakat az éppen zajló ügyekben összesen 5,5 milliárd forintra perelték. A bíróságok ugyan Hidvéginé Adorján Lívia szerint „észszerű” mértékben igyekeznek meghatározni a kártérítések összegét, azok azonban nem limitálhatók.
Egy ügyvéd tapasztalatai szerint a halállal végződő eseteknél húsz-harmincmillió forintos, a súlyos, maradandó egészségkárosodással járó ügyekben negyven-ötvenmilliós kártérítés a jellemző manapság, de súlyos szakmai vétség esetén a százmillió feletti összegek sem ritkák.
Mint Farkas Antónia, a Fővárosi Törvényszék bírója a közelmúltban megrendezett betegbiztonsági konferencián fogalmazott, az ügyvédek rendkívül találékonyak, ha arról van szó, miért is kérjen kártérítést a beteg vagy a családja. Annak a férfinak a jogi képviselői például, aki egy csípőprotézis-műtétet követően kórházi fertőzést kapott, majd később egy gézcsíkot is a testében felejtettek, ezek miatt pedig örökre mozgáskorlátozott lett, másfél tucat jogcímen nyújtottak be kártérítést.
Nemcsak az olyan teljesen logikus többletkiadásokra hivatkozva, mint a megnövekedett gyógyszerköltség, de többek között azért is, mert az illető indoklásuk szerint az állapota miatt kénytelen háztartási alkalmazottat és kertészt alkalmazni.
A műhibaperekben ugyanakkor már Magyarországon is rendelkeznek akkora tapasztalattal az ügyvédek, hogy tudják, mikor érdemes perelni, milyen esetekben jobb inkább peren kívüli egyezségre törekedni, egyáltalán, melyek azok az esetek, amelyeket érdemes elvállalni.
Azt senki nem tudta megmondani lapunknak, mert erről nem készült felmérés, hogy milyen arányban adnak igazat a bíróságok a pácienseknek, illetve a kórházaknak. A kétezres évek elején 80:20-ra becsülte ezt az arányt a Magyar Kórházszövetség, és sokak szerint a helyzet ma is nagyjából ez lehet.
A kártérítési igények jelentős hányada megalapozatlan és szinte mindig eltúlzott. A bíróságok egyre magasabb, immáron a százmilliós tételhez közelítő kártérítéseket ítélnek meg, amelyeket a kórházak nem tudnak saját zsebből kifizetni, és amire a felelősségbiztosítások jelenlegi rendszere sem nyújt megfelelő fedezetet – mondja Németh László, az állami kórházakat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója.
Komoly probléma, hogy a kórházi felelősségbiztosítások az esetek 99 százalékában alacsonyabbak, mint a kártérítés, de például egy százmilliós ügyben a jellemzően öt-tízmillió forintban limitált felelősségbiztosítások a beteg számára megítélt összegnek csak a töredékét fedezik – jellemezte a helyzetet a betegbiztonsági konferencián a kórházak védelmét ellátó egyik ügyvédi iroda képviselője.
Ráadásul a kritikus szakterületeket eleve kizárják a felelősségi körből, és a biztosítási szerződések tele vannak olyan kitétellel, hogy milyen esetben nem állnak helyt a biztosítók. Bármennyire is irreálisnak hangzik, mégis igaz, hogy nemcsak a plasztikai sebészet, de például a CT, MR vagy röntgen okozta károsodásért sem áll helyt a biztosító, és a kizárások között megjelentek a szülésekkel kapcsolatos események is.
A kórházi felelősségbiztosításokban annak ellenére sem történt előrelépés, hogy az intézmények döntő többsége immár állami kézben van, és mivel a költségvetésben nincs félretett pénz a műhibaügyekre, a kártérítéseket végső soron a gyógyításra szánt pénzből kell kigazdálkodniuk a kórházaknak.
Németh László szerint a kártérítési ügyek a mindennapi orvosi tevékenységre is hatással vannak, a doktorok egyre inkább túlbiztosítják magukat. Ez pedig oda vezethet – és ezt már évek óta mondják a kórházigazgatók –, hogy az orvosok szükségtelen vizsgálatokkal és beavatkozásokkal igyekeznek körülbástyázni magukat arra az esetre, ha később esetleg beperelnék őket.
Ez is közrejátszik például a császármetszések számának emelkedésében, a nőgyógyászok ezzel igyekeznek a minimumra csökkenteni annak az esélyét, hogy szülés közben károsodjon a baba, ami miatt – amúgy érthetően – korábban tömegesen indítottak pereket a kórházak ellen.
A szülész-nőgyógyászok a mai napig kedvelt célpontjai a műhibaügyeknek, ahogyan a nagy kockázattal járó egyéb szakmák, így a sebészet, az ortopédia, a traumatológia vagy az intenzív terápia és az aneszteziológia képviselői. Perelni ugyanakkor nem a mulasztó vagy hibázó orvost, ápolót, hanem azt az intézményt lehet, ahol az eset történt. És bár néhány éve a kórházak továbbháríthatják a vétkesnek talált dolgozóra a felelősséget, ilyesmi legfeljebb a magánkórházakban szokás.
A közintézmények olyan szintű orvos- és nővérhiánnyal küzdenek, hogy inkább lenyelik a békát, de nem terhelnek rá senkire több tízmillió forintos kártérítést, amelyet vélhetően amúgy sem tudna kifizetni az illető.
Jogos kérdés, hogy ha anyagi következménye nincs is annak, ha bizonyíthatóan az orvos hibázott vagy mulasztott, van-e más következménye a tettének. A helyzet egyrészt az, hogy a büntetőjogi felelősség megállapítása nem része az orvosi kártérítési pereknek, másrészt az, hogy börtönbüntetés csak akkor szabható ki egy orvosra, ha kétséget kizáróan megállapítható: azzal, hogy súlyosan megszegte a szakmai szabályokat, közvetlenül veszélyeztette a páciens életét, egészségét.
Az egyik legismertebb eset az otthon szülés magyarországi úttörőjeként ismertté vált Geréb Ágnesé, akit elsősorban foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt 2012-ben jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítéltek négy otthon szüléses eset miatt, amelyekben újszülöttek haltak meg, illetve szenvedtek maradandó károsodást.
A szülész-nőgyógyász, dúla (otthon szüléseknél segédkező szülésznő) ügyében 2014-ben perújrafelvételt rendeltek el, és a megismételt eljárásban első fokon nemrégiben egy év három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, egyúttal három évre eltiltva őt a szülész-nőgyógyász foglalkozástól.
A nemzetközi kutatások szerint nem is érdemes mindenhol bűnbakot keresni, a súlyos következményekkel járó vagy akár végzetes események hátterében ugyanis 85-90 százalékban az ellátási folyamatok, intézményi rendszerek szervezési hiányosságai, gyengeségei állnak, és csupán 10-15 százalékban állapítható meg egyszemélyi felelősség.
Széles körben elfogadott tény, hogy minden tizedik kórházban kezelt beteggel történik valamilyen nem várt esemény.
Nincs tehát mit csodálkozni azon sem, hogy míg a kilencvenes években szinte kizárólag or-vosszakmai hiányosságok, mulasztások miatt indítottak kártérítési pereket, a kétezres évekre a tájékoztatási kötelezettség elmulasztása is jelentős számban szerepelt a bírósági ügyekben, napjainkban pedig egyre jellemzőbbek a betegbiztonsággal kapcsolatos esetek.
Mint Farkas Antónia bíró a már idézett betegbiztonsági konferencián jelezte: ez utóbbiak sorában a legjellemzőbbek a kórházi fertőzéses, az eleséses/leeséses, a gyógyszer- és a betegcserés esetek vagy azok, amikor nem azt az operációt végzik el a páciensen, mint amelyiket kellett volna. Ez történt a szombathelyi kórházban azzal a férfival is, akinek a beteg válla helyett az egészségeset szegecselték meg.
A kórház elnézést kért, és felajánlotta, hogy megműtik a beteg rossz vállát is, ám a páciens a hírek szerint nem kívánt élni a felkínált lehetőséggel.
Az ilyen esetek azért szerencsére ritkán fordulnak elő, főleg a gyógyszerezési hibákhoz képest, amelyek nemzetközi adatok szerint a leggyakoribbak a betegbiztonságot veszélyeztető, úgynevezett „nemkívánatos események” sorában.
A gyógyszerek eltévesztésben, az infúziók összecserélésében kiemelt szerepe lehet annak, ha kevés és/vagy túlterhelt az ápolószemélyzet, ha megzavarják-megszakítják a gyógyszerosztást, de problémát jelenthetnek a nagyon hasonló csomagolású gyógyszerek is – mondják a szakemberek.
A betegbiztonsági kockázatok körébe tartozó kórházi fertőzésekről mostanában mind többet hallani, jóllehet a probléma nem új keletű, olyannyira, hogy az Európai Unió 2008-as felmérése szerint minden 21. beteg szenved el valamilyen kisebb-nagyobb fertőzést kórházi tartózkodása során, ami négymillió pácienst jelent.
Hazánkban évente 99 ezer egészségügyi ellátással összefüggő fertőzést regisztrálnak. Az esetek ötven-hetven százaléka megelőzhető lenne, ami a másik oldalról nézve azt jelenti, hogy felük-harmaduk biztosan nem. Ennek több oka is van, mondják a szakemberek.
Egyrészt az, hogy a túlzott antibiotikum-használat miatt világszerte egyre nagyobb problémát okoznak a már minden gyógyszernek ellenálló „mutáns” szuperbaktériumok.
Az Index ezen a héten éppen arról cikkezett, hogy a Semmelweis Egyetem két leginkább fertőzésveszélynek kitett intézetében, a Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Intézetben – a műtő és a fekélyambulancia kivételével – megtiltották a gumikesztyű használatát, csak nejlonkesztyűt húzhatnak a dolgozók.
Az egyetem sajtóosztálya nem adott egyértelmű választ a portálnak arra a kérdésre, hogy ez így igaz-e, ám az biztos, hogy hosszú ideje hallani olyan történeteket orvosoktól, hogy spórolásból a legolcsóbb gumikesztyűt rendelik meg számukra a kórházak, ezek viszont annyira rossz minőségűek, hogy hármat kell egymásra húzni, hogy ne szakadjanak ki operáció közben.
Fogorvosok célkeresztben
A magyar műhibaperes ügyvédek sehol sincsenek találékonyságban azokhoz a brit páciensekhez képest, akik bármiért képesek bepanaszolni fogorvosukat. Néhány éve világszinten az első helyre lépett a szigetország a fogorvosok ellen indított perek számát illetően – megelőzve ezzel a korábbi rekordereket, az USA-t és Izraelt. A brit rendszerben számos elem van, amely ezt lehetővé tette, egyrészről a „no win, no fee” típusú ügyvédi irodák tömeges megjelenése, amelyek, ha nem nyerik meg az ügyet, nem kérnek semmit, ellenkező esetben a kártérítés harminc-hetven százaléka is az övék. Másrészt maga a brit fogorvosi kamara újságokban, fizetett hirdetésekben buzdítja a lakosságot arra, hogy emeljen panaszt, és kérjen kártérítést, ha szerinte sérelem érte. A britek pedig, akik valamiért tradicionálisan fogorvosellenesek, valóban szinte bármiért panaszt emelnek – meséli egy kint dolgozó magyar fogorvos, aki a nevét nem kívánta vállalni, nehogy még ezért is bepereljék, mert ott a betegek (és persze az ügyvédek) mindenből hajlandók pénzt csinálni. A biztosító egy esetben azért ítélt meg ötezer fontos (majdnem kétmillió forintos) kártérítést egy betegnek, mert szerinte nem volt esztétikus az az ideiglenes fogpótlás, amelyet a végleges elkészültéig, két hétig viselnie kellett.
Mivel a kártérítéseknek nincs időkorlátjuk, sokszor megesik, hogy a betegek olyasmit is megpróbálnak az évekkel korábbi fogorvosi kezelés rovására írni, amelynek nagy eséllyel semmi köze nem volt ahhoz. Egy beteg például azért emelt panaszt a fogorvos ellen, mert szerinte az erőszakosan beadott injekció miatt krónikus stressz alakult ki nála, emiatt elveszítette az állását, és a házassága is megromlott. De azért is képesek kártérítést kérni a páciensek, mert nem brit állampolgárságú fogorvos látta el őket, ami egyre gyakoribb, hiszen óriási a fogorvoshiány az országban, és nagyon sok külföldi orvos dolgozik Nagy-Britanniában. A szexuális zaklatás vádja is mindennapos, ha a fogorvos nem elég körültekintő, és véletlenül megsimogatja egy síró kisgyerek arcát, vagy biztatóan hozzáér egy felnőtt vállához a kezelés alatt.
A biztosítók az esetek nyolcvan százalékában peren kívül igyekeznek megegyezni a panaszosokkal, és ha úgy gondolják, az ügy megállná a helyét a bíróságon, inkább fizetnek. Emiatt a fogorvosok egyre nagyobb összegű felelősségbiztosítást kénytelenek fizetni, ez majdnem 4000 font egy évben, de ha bármilyen panasz érkezik az orvos ellen, legyen az bizonyíthatóan megalapozatlan, 6-10 ezer fonttal is megugorhat a felelősségbiztosítás éves összege.
A gyógyítók sem tévedhetetlenek
Ott, ahol minden egyes beteg ellátásában emberek sokasága vesz részt a beteghordótól a vérvételes nővéren, a műtősfiún, a röntgenorvoson át a sebészig, sőt a takarítóig, és ahol rengeteg eszközzel, gyógyszerrel, vegyszerrel dolgoznak, a kockázatot nem lehet nullára redukálni, legfeljebb minimalizálni.
Tévedni emberi dolog – ezzel a címmel jelent meg az Egyesült Államokban 1999-ben az a jelentés, amelynek a nyilvánosságra hozatala egy csapásra az orvostársadalom, az egészségügyi kormányok és nem utolsósorban a betegek érdeklődésének középpontjába állította a betegbiztonságot. A felmérés csak az USA-ban 44 és 98 ezer közé tette évente az orvosi műhibák, helytelen kezelések, illetve betegbiztonsági problémák miatt bekövetkezett halálozások számát. Még az alsóbb érték is több, mint amennyien mellrákban vagy autóbalesetben évente meghalnak az Egyesült Államokban, a felső érték alapján pedig ez az ötödik leggyakoribb, részben elkerülhető halálok. Oberfrank Ferenc, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének ügyvezetője a betegbiztonsági konferencián most azt mondta: annak ellenére, hogy a témával a jelentés óta egyre többen és egyre több helyen foglalkoznak, a helyzet nemhogy javult volna, de tovább romlott. A legutóbbi felmérések már 400 ezerre teszik az orvosi kezeléssel összefüggő halálozások számát az USA-ban, így ott ez már a harmadik leggyakoribb halálok.
Az Ausztráliában, az Egyesült Királyságban, Új-Zélandon, Dániában és Kanadában végzett felmérések 8-11 százalék közé teszik azoknak a pácienseknek az arányát, akik valamilyen károsodást szenvednek el, esetleg meg is halnak az egészségügyi ellátás során bekövetkezett nem várt esemény miatt.