Közel 12 év tárgyalás után, 2015-ben megszületett az iráni atomalku. Az egyezményt az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja, az USA, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország, valamint az új nemzetközi realitásoknak megfelelően Németország dolgozták ki Iránnal. A százoldalas dokumentum gyakorlatilag minden kérdést szabályozott. Cserébe a Nyugat vállalta, hogy fokozatosan feloldja az Irán ellen hozott szankciókat. Iránban beindulhat a normális élet, lehetségessé válik a kőolaj és a földgáz hivatalos exportja, amely meghatározó az ország fejlődése szempontjából.
A megkötött szerződést első pillanattól kezdve három erő ellenezte. Szaúd-Arábia mint a szunnita világ meghatározó hatalma, amely állam az elmúlt öt évben a világon a leggyorsabban fegyverkezett, és több fronton is – így Szíriában, Jemenben, a Perzsa-öböl menti államok esetében – konfrontálódott Iránnal. Hasonlóan nem fogadta el sohasem a megállapodást Izrael akkori kormánya, amely gyakorlatilag ugyanaz, mint a mai vezetés, kihangsúlyozva, hogy Irán megbízhatatlan, Izrael megsemmisítésére törekszik, és az egyetlen helyes politika Teheránnal szemben az erő politikája. A harmadik ellenző csoport az amerikai republikánusoké volt, akik azonban a szerződés megkötésekor az USA-ban ellenzékben voltak.
A szerződés aláírása után szinte minden állam delegációja rohant Iránba, hogy több milliárd dolláros szerződéseket kössön, ami az új helyzetben már lehetségessé vált. Ezeket a delegációkat az illető államok csúcsminiszterei vezették.
Trump megválasztása után a helyzet alapvetően megváltozott. Rendkívül komoly támogatókat és támogatást kapott Szaúd-Arábia, ezen keresztül a szunnita világ és Izrael. Trump leegyszerűsítve csak azt tette, amit választási kampányában megígért. Felmondta a megállapodást. E lépésnek több összetevője is volt. Részint fellépett Obama politikájával szemben, részint az Amerika az első jelszóval képletesen hadat üzent a világ jelentős részének.
Az új helyzetben mindenki nehéz helyzet előtt áll. A korábbi atomalkut aláíró hat államból öt bejelentette, hogy a szerződés az USA nélkül is érvényben marad, és ők továbbra is betartják. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közölte, hogy Irán eddig minden előírást végrehajtott.
Az izraeli miniszterelnök többször járt Moszkvában, hogy a helyzetet megtárgyalja Putyinnal, és elérje, hogy ebben a közel- és közép-keleti játszmában Moszkva ne érezze magát vesztesnek, és az Irán-ellenes nyugati–szunnita–izraeli koalíció szabad kezet kapjon. Nyilván az sem véletlen, hogy az USA szerződésbontása után néhány órával Izrael már támadta az iráni katonai bázisokat Szíriában.
Az új amerikai nagykövet Berlinben követelte megérkezése után néhány nappal, hogy Németország álljon az USA oldalára, és fejezze be együttműködését Iránnal. A nagykövet az USA piacairól kitiltással fenyegette meg az erre nem hajlandó német és nem német cégeket. A német export mérlege: évi hárommilliárd dollár Iránba és 111 milliárd dollár az USA-ba. Érdekes módon az első körben úgy tűnt, hogy az USA – mint szinte mindig és minden kérdésben – keresztül tudja vinni akaratát. Most azonban az Európai Unió képes volt egységes álláspontot kialakítani. Kérdés, hogy ez elegendő lesz-e. Hogyan fog reagálni Irán, és felmondja-e hatvan napon belül a megállapodást?
Ha igen, kőkemény fegyverkezési hajsza veszi kezdetét. Ha nem, ami azt jelentené, hogy az EU, Kína és Oroszország képesek lesznek az USA ellensúlyozására, akkor kérdés, hogy ez milyen stratégiai következményekkel fog járni a transzatlanti kapcsolatokra, a NATO-ra és többek között az Oroszország elleni embargóra nézve. Mi következik be az iráni olajexportban? Embargó vagy pedig az export engedélyezése? Stabil olajárak jönnek, vagy pedig felszöknek az egekbe, ezzel is támogatva az orosz költségvetést, amely idénre 45 dolláros hordónkénti árral számolt, és az amerikai palagázexportot.
Kairó és Kabul között minden mindennel összefügg. Jelenleg háború folyik Irakban, Szíriában, Libanonban, Gázában, Afganisztánban – és ezek csupán a legfontosabb válsággócok.
Iránnak mintegy 80 milliós lakossága van, területe 1650 ezer négyzetkilométer. Az 1979-es forradalomig az USA és az angolok feltétlen szövetségese volt. Válságövezetekkel határos: Afganisztánnal, Pakisztánnal, Irakkal, a Perzsa-öböl túloldalán lévő Szaúd-Arábiával és a kis szunnita államokkal, valamint a volt Szovjetunió déli részével, Türkmenisztánnal.
Tény, hogy Izraelnek van atomfegyvere, bár nem beszél róla, míg Iránnak jelenlegi tudásunk szerint (még) nincsen. A térség több hatalma is – Szaúd-Arábia, Törökország – készen áll az atomfegyver kifejlesztésére és rendszerbe állítására. Ha ez bekövetkezik, akkor alapvetően átrendeződnek a Közel- és Közép-Kelet nemzetközi kapcsolatai és erőviszonyai. Eddig az iszlamista nemzetközi terrorszervezetek szinte kivétel nélkül szunniták voltak. Irán is képes gyakorlatilag bármikor arra, hogy hasonló síita szervezeteket szervezzen meg és támogasson. A perzsa állam számára létkérdés a kőolaj és földgáz exportja, mert ez biztosítja számára azt a bevételt, amely az ország modernizációjához szükséges.
Juncker az Iránnal kapcsolatos európai uniós vitában kifejtette, hogy az USA szankcióit semlegesíteni kell, Merkel pedig úgy fogalmazott, hogy ne legyenek illúzióink Amerikával kapcsolatban. Ezek alapvetően új hangok az európai kórusban.
A hidegháború korában volt egy mondás: egy őrült tábornok bárhol a világon ki tud robbantani egy háborút, Németországban erre egy őrmester is képes. A mai helyzetben Németországban már nyilván nem, de a Közel- és Közép-Keleten lehet, hogy még egy őrmesterre sincs szükség. Tenet, a CIA korábbi főigazgatója azt írta, hogy véleménye szerint két helyen törhet ki a harmadik világháború, ebből egyik az Izrael és Irán közötti konfliktus lehetősége.
Az izraeli miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy ha konfrontáció lesz Iránnal, akkor arra inkább előbb, mint utóbb kerüljön sor. Altmeier volt német kancelláriaminiszter, mostani gazdasági csúcsminiszter viszont azt mondta, hogy Németország Izrael mellett áll, de hiba volt az USA nagykövetségének áttelepítése Jeruzsálembe. Kiemelte, hogy Iránban is generációváltás zajlik, és az energiaminiszter Németországban tanult és szocializálódott, és hisz a megújuló energiában.
Merkel úgy fogalmazott, hogy Európa egyedül nem elég erős, nem egységes, és Németország egyedül túlságosan kicsi. A mostani helyzetben viszont széles koalíció jött létre az atomalku mellett.
A ZDF német közszolgálati televízió külpolitikai szakértője a kérdés kapcsán úgy fogalmazott: vajon mire gondolhatott kivégzése előtt utolsó éjszakáján Szaddám Huszein? Talán arra, hogy ha lett volna atomfegyvere, ma is boldogan, háborítatlanul élhetne, mivel az atomfegyver árnyékában nem lehetett volna ellene háborút viselni, és kivégezni őt?
Az iráni egyenlet sokismeretlenes. A végjátéktól messze vagyunk, de az eljövendő hetek és hónapok még sok meglepetést tartogathatnak.
Képes lehet-e Irán és Izrael a minimális békés együttélés elfogadására? Irakban évtizedek óta nincs béke. A választásokat a keményen Nyugat- és USA-ellenes síita hitszónok nyerte meg. Milyen esély lesz ezek után a kompromisszumos békére? Szíriában a békétől távolabb vagyunk, mint valaha. Az Izrael és a palesztinok közötti konfliktus tovább éleződött. A mérsékelt palesztin vezető, Abbász úgy fogalmazott, hogy a zsidók is felelősek a holokausztért, majd bocsánatot kért.
Mi lesz az iráni atomalkuból? Újabb válság, esetleg háború? Lehetséges-e békés megoldás? Izgalmas heteknek nézünk elébe.