Éppen kétszázötven éve annak, hogy 1768 júniusában Kiss István hazaérkezett a Szentföldről, és két év után újra átlépte a kecskeméti ferences kolostor kapuját. Élményeit először latinul, majd magyarul is papírra vetette, a Magyar Ferences Könyvtár pedig ezt a kincset máig megőrizte.
Kevesen írtak a XVIII. század végén olyan érzékletesen, mint a ferences szerzetes: „Én méltatlan por és hamu, sőt férgeknek eledele, Páter Kiss István, magyar édes hazánknak nemes városában, Jászberényben, Urunk 1733. esztendejében jöttem e csalárd világra, és egy fertály óra alatt egy anya kettősöket szült sok nyomorúságoknak megízlelésére” – mutatkozik be a szerző a „Kegyes Olvasónak”, akit a továbbiakban is időről időre megszólít, észrevételeivel, véleményével párbeszédre sarkall, és mindvégig fenntartja az érdeklődést a jeruzsálemi utazás iránt.
Kecskemétről Gyöngyösön, Nyitrán, majd Pozsonyon át, Bécsen, Grazon, Trieszten, Velencén és Alexandrián keresztül vezetett az útja a Szentföldig. Pénze nem volt, rendjének előírása szerint nem is vihetett magával, mégsem a szegénységre és a kiszolgáltatottságra panaszkodik, csak egytől fél: hogy elfogy a papírja.
Pedig láthatóan szívesen és élvezetesen ír kalandjairól: gyalog és postakocsin utazott, a „velencei csajka gyenge szelecskével” indult, de aztán „iszonyú sötét felyhők kerekedtek, tömöttek voltak lárma szélvészekkel, zápor kő esőkkel, mennykövekkel”. Csaknem négy hónap után érkezett meg Palesztinába, ahol társaival Jaffából Rámába „bészamarazott”, majd a „szamár paripákat” öszvérekre váltotta, azon lovagolt Jeruzsálembe. Ott, bár többször hangsúlyozza, hogy „nem szemfüleskedésre” jött, élénk érdeklődéssel fordul mindenfelé.
Útikönyvében megelevenedik a táj, az épített környezet, a látottakat ráadásul minduntalan összeveti a magyar állapotokkal. Az emberek közötti viszonyokat különösen figyelmesen szemléli, előadásmódjából nem hiányzik az irónia sem. Életprogramja egyszerű: „Vesd az Úrra gondodat, és Ő eltáplál tégedet.”
Ez a gondviselés bátran kiterjeszthető Kiss István kéziratára is, hiszen, mint tudjuk, minden könyvnek megvan a maga sorsa. A Jeruzsálemi utazásé kifejezetten regényes, amint arról lapunk munkatársának, Fáy Zoltánnak a bevezető tanulmánya tájékoztat: 1942 nyarán Pásztor Lajos történész a Gyöngyösi Ferences Könyvtárban végzett kutatásai során bukkan rá a kéziratra.
A szöveget gondozza, megjelenteti, de a történeti munkának nem kedvez az idők szele. A ferences atyák a szerzetesrendek működésének állami korlátozása idején elrejtik a gyűjtemény legértékesebb részét, a titkos akció azonban olyan jól sikerül, hogy sokáig maguk a rendtagok sem tudják, hol keressék a kincseket. Csak 1998-ban, a sekrestye és a torony feljárójának bontási munkálatai közben kerülnek elő a tárgyak, köztük Kiss István Jeruzsálemi utazásának a hosszú elfalazás miatt kissé megrongálódott kézirata is.
A jegyzetekkel, tanulmányokkal ellátott zarándoknapló igényes és jól szerkesztett kiadvány. Az olvasó külön örömére szolgál a képmelléklet böngészése, melyben a díszes kéziratfotók mellett korabeli metszetek is láthatók a hozzájuk illeszkedő útleírások megjelölésével.
A frankok kápolnájának mai fotója felidézi, hogy Kiss István ezen a helyen találkozott ikertestvérével, aki akkor épp a bazilikában szolgált, de a kép a ferences rend nyolcszáz éves szentföldi jelenlétére is emlékeztet. Várnai Jakab OFM a kötet előszavában úgy véli: sokat változott a világ Kiss István kora óta, ezért az egykori szerzetes földrajzi és történelmi ismereteit akár meg is mosolyoghatjuk. Ami viszont nem változott, az a hívőt vezérlő értékrend: az odaadás, a hűség, a tisztesség, a szolgálatkészség erénye.
(Kiss István: Jeruzsálemi utazás. Szent István Társulat, Budapest, 2018, 312 oldal. Ára: 3500 forint)