A magyar menekültek befogadását 37 ország vállalta. Közel 38 ezer főt Amerika, 26 ezret Kanada, húszezret Nagy-Britannia fogadott be. Sokan jutottak ki az NSZK-ba, Franciaországba, Ausztráliába, Svédországba. Finnország egy menekültet vállalt, hogy felkerüljön a befogadók listájára, de ne haragudjanak meg rá az oroszok. Törökország kétszer annyit fogadott be, mint a finnek. Két főt.
A 200 ezer menekültből öt éven belül negyvenezer ember hazatért, főleg a honvágy, a beilleszkedési gondok és a nyelvi nehézségek miatt. A kényszerűségből új hazát választók közül többen kilátástalan helyzetbe kerültek, főleg azok, akik nem tudtak szakképzettséget szerezni.
Viszont szép számmal voltak olyanok is, akik kitartó munkával, tehetséggel és némi szerencsével kiemelkedő eredményeket értek el. Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum igazgatója
Az 1956-os forradalom emigráns tudósai öt világrészen, a sarkkörtől az Egyenlítőig címmel, az érdi könyvtárban elhangzott előadásában több olyan emigráns életútját villantotta fel, aki elismert szakemberként vagy művészként ért el nemzetközi karriert.
1. A geográfus és tudománytörténész Kubassek János négy afrikai expedíción vett részt, és több mint száz országban járt. Megírta az „angol beteg”, Almásy László igaz történetét és Kőrösi Csoma Sándor életútját.
Megjelent könyve magyar utazókról, földrajzi felfedezőkről és jeles világjárók nyomdokain megtett hátizsákos barangolásairól. Utazásai során számos kiemelkedő tudóssal ismerkedett meg. Van, akivel csak néhányszor találkozott, de vannak olyanok is, akikhez több évtizedes barátság fűzi.
2. Kubassek Jánost hosszú ideig Fehérvári Géza régész, orientalista, művészettörténész látta vendégül Londonban, akivel harminc évig tartott a barátságuk. Fehérvári orientalisztika szakon végzett Budapesten. Egyetemi tanára, Germanus Gyula professzor a lakásán tartotta az órákat, ahová diáktársával és jó barátjával, Antall Józseffel járt, együtt hallgatták az orientalisztikai stúdiumokat.
Fehérvári a forradalom idején a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum segédkurátora volt. Az eseményekben az intézmény forradalmi bizottságának elnökeként vett részt, ezért el kellett hagynia az országot. Miután Londonba került, kérte Germanust, írjon neki ajánlást.
Néhány hét múlva levelezőlapot kapott tanára feleségétől: „Fehérvári, vegye tudomásul, hogy az uram nem akar kapcsolatot tartani hazájukat hűtlenül elhagyó ellenforradalmárokkal!” Fehérvári megdöbbent.
Egy hét múlva érkezett egy boríték, melyet Bécsben adtak föl, benne az ajánlólevél. Germanus megküldte az ajánlást, a felesége pedig a lapot, mely a levélellenőrzésnek szólt. Fehérvári a Londoni Egyetem Afrika- és Orientalisztikaintézetének professzoraként számos expedíciót vezetett Iránban, Líbiában és Egyiptomban. Brit állami támogatással járta be Dél-Ázsiát, Indiát, Afganisztánt és Pakisztánt. Magyar kollégái akkoriban ilyen utakról nem is álmodhattak.
A kiváló orientalistának a világ minden táján vannak tanítványai. Néhány éve Kubassek János Kuvaitban tartott előadást az iszlám világ magyar kutatóiról. Mikor meglátták Fehérvári kivetített fotóját, nyolcan felálltak, és elkezdtek tapsolni. Kiderült, hogy a doktori témavezetőjük volt, és rajongtak érte.
Fehérvári a rendszerváltás után hazatért, és Antall József megbízásából Kuvaitban nagykövetként dolgozott. Néhány évvel később elfogadta a világ egyik jelentős magángyűjtemény-tulajdonosának, a kuvaiti Tarek Radzsabnak az ajánlatát, és múzeumának kurátora lett. Az iszlám művészet története című könyvén kívül megjelentette Három nemzet szolgálatában című önéletrajzát. Szülőföldjén, Egerben temették el 2012-ben.
3. A grófi család sarja, Festetics Antal a forradalom idején nemzetőr volt. A tudósként is nemzetközi hírűvé vált vadbiológus 18 évesen menekült át Ausztriába, és a Bécsi Egyetemen nyerte el doktori címét. Később a Göttingeni Egyetem tanszékvezető professzora, a Vadbiológiai és Vadászati Intézet vezetője lett.
A Bécsi Egyetem 1981-ben tiszteletbeli professzorává fogadta. Festetics az állat-viselkedéstan világhírű kutatójának a tanítványa és egyik legközelebbi munkatársa volt, mesteréről könyvet is írt Konrad Lorenz világa címmel.
A biológus, ökológus, etológus az osztrák World Wildlife Fund egyik alapítója, a Konrad Lorenz Környezettani és Etológiai Társaság elnöke. Kimagasló szerepe volt a Hortobágyi Nemzeti Park létrehozásában is.
4. Kubassek János Stockholmban találkozott Szente Imrével, aki 34 évesen szökött el Magyarországról, és kezdetben néhány évig Svédországban élt. A tanulmányíró, műfordító, nyugdíjas oktató itthon magyar–latin szakon végzett, majd Lundban finnugor tudományokból doktorált. A Helsinki Egyetemen az uráli nyelvek tanszékvezető tanára lett, akit óriási tudása és remek humora miatt imádtak a tanítványai.
Élete akkor vett újabb fordulatot, amikor a hetvenes évek közepén lefordította Szolzsenyicin A Gulag szigetcsoport című könyvét. A finnek rettegtek az oroszoktól, ezért megállapodást kötöttek a politikailag aktív kelet-európai menekültek kiadatásáról.
Miután kiderült, hogy Szente személye Finnországban nemkívánatos, finn feleségével Svédországba menekült. Ez volt a „honoráriuma” a fordításért. Stockholmban a tanárképző főiskolán a svéd–magyar anyanyelvtanári szak vezetője lett. Egy apró gond azért adódott: még nem tudott elég jól svédül.
Mivel több nyelven – a nagy világnyelveken kívül szanszkritül, ógörögül és cseremisz nyelven is beszélt, nem okozott különösebb nehézséget néhány hónap alatt elsajátítania a svéd nyelvet. Verseket, novellákat, nyelvtudományi műveket írt, karjalai, inkeri és finn balladákat fordított le. Neki köszönhetjük a Kalevala gyönyörű tolmácsolását is.
5. Gosztonyi Pétert 1985-ben ismerte meg Kubassek János Bernben. Gosztonyi ’56-ban Maléter Pál közelében szolgált alhadnagyként a Kilián laktanyában, majd a forradalom után Svájcba emigrált. Történészként számos könyve jelent meg, állandó munkatársként írt német, osztrák, svájci hadtörténeti és politikai folyóiratoknak. Több mint harminc évig a berni Kelet-európai Könyvtár vezetőjeként dolgozott.
A rendszerváltás után Moszkvába utazott, és kapcsolatot teremtett a Magyarországot lerohanó szovjet csapatok több magas rangú tisztjével, köztük Malasenkóval, aki a budapesti harcokat irányító operatív csoport vezetője volt. Malasenko bevallotta, soha nem hitték volna, hogy egy szövetséges ország katonái, állampolgárai lőni fognak rájuk – legnagyobb megdöbbenésükre szovjet fegyverekkel. Gosztonyi tagja volt a Svájci Hadtörténeti Társaságnak és a Svájci Szakírók Szövetségének is. Hatvannyolcadik életévében hunyt el.
6. A 27 éves Parák Tibor 1956 októberében a salgótarjáni szénbányák főgeológusaként dolgozott, a forradalom híre Erdélyben érte. Nem tudott hazajönni, mert lezárták a határokat. Miután megtudta, hogy itthon mivé fajultak az események, menedékjogot kért a bukaresti jugoszláv követségen.
Parák Tibor lappföldi bányákban volt geológus
A stockholmi Királyi Műszaki Egyetemen alkalmazott geofizikus diplomát szerzett, 1973-ban doktorált. A közvetítőirodában kissé furcsán néztek rá, mikor kijelentette, hogy szívesen fölmenne Lappföldre dolgozni, ugyanis a svéd geológusoknak nem volt ínyükre az északi környezet. Parák elvállalta annak ellenére, hogy Lappföldön télen hetekig sötét van…
Harminckilenc éven át mindennap naplót írt, így született meg A „vasember” – Egy geológus naplója az emigrációban című könyve, melyből kiderül, hogyan lett a világ egyik legnagyobb vasércbányájának, a svédországi kirunai Állami Vasércbányának az egyik igazgatója.
Ha Olof Palme miniszterelnök megállapodott, hogy a svédek szakértőt küldenek ki külföldre, akkor általában Parák Tibor indult az érctelepek készletének felbecsülésére. Az igazgatói munka mellett rá hárult többek között a svéd ásványpolitika felülvizsgálata is.
Sokat utazott, lelőhelyeket térképezett, becsléseket végzett. Járt Brazíliában, Guineában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, Kínában és a Spitzbergákon. Amikor 1988-ban az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata alapításának századik évfordulóját ünnepelte, a megnyitó-előadásokra Európából két geológust kértek föl. Az egyik Parák volt.
A világjáró „vasember” a tudományos élet élvonalába került. Csak 17 évvel a forradalom után járt először itthon egy svéd delegáció tagjaként. Aztán 2000-ben – a svéd siker és hírnév ellenére – hazaköltözött.
7. A szolnoki forradalmi bizottságban tevékenykedett Dojcsák Győző, aki a megtorlás elől Kanadába menekült, és Saskatchewan tartományban olajkutató geológusként vállalt munkát. Később meghívást kapott a University of Regina újonnan épült campusába a geográfiai tanszék megszervezésére és beindítására.
Nemzetközi elismerést a meteoritbecsapódások és -kráterek szakértőjeként szerzett. Több könyve is megjelent. Önéletrajzán kívül évtizedes kutatásai eredményét összegzi A kanadai Esterházy története című kötetben, melyben az 1800-as évek utolsó harmadában a prérin felépített Esterhazy nevű falu magyar eredetét kutatja. A
z Arany Kaliforniában című műve Haraszthy Ágostonról, a kaliforniai szőlészet és borászat atyjáról szól. A geográfus-geológus, egyetemi tanár 1978-ban visszatelepült Magyarországra. Miután szenior kategóriában megnyerte a magyar golfbajnokságot, két könyvet is írt erről a sportról.
8. Dojcsák Győző jó ismerőse volt egy mélyen vallásos fiatal lány, Saáry Éva, aki 1952-től geológusként dolgozott egy olajkutató és mélyfúró vállalatnál. A lány október 25-én ott volt a Kossuth téren a sortűz után. Szakképzett fotográfusként Rolleicord gépével csak a dokumentálásra törekedett.
A forradalom idején lopva kellett fotóznia, mert a szabadságharcosok nem szerették, ha fényképezik őket. Jogos volt a félelmük, mert később a fotók alapján tartóztattak le és végeztek ki embereket. Novemberben Saáry Éva is elhagyta Magyarországot.
Saáry Éva dolgozott olajkutatóként a gaboni őserdőkben
A menekülttáborban megkérdezték, mi a foglalkozása. Geológus – válaszolta. Teológus? – kérdezték. – Nem, nem. – Nem mindegy? Mi a különbség a geológia és a teológia között? – értetlenkedtek. – Ég és föld – hangzott Saáry Éva válasza.
Mivel a nyugati kőolajkutatás éppen akkor indult fejlődésnek, kapva kaptak a szakembereken. A fiatal, törékeny nő évekig dolgozott olajkutatóként a gaboni őserdőben. Erről az időszakról szól az Olajtornyok az Egyenlítő alatt című könyve. Bejárta Afrika és Ázsia nagy részét, tagja volt a Svájci Alpinistaklubnak, és részt vett egy Kilimandzsáró-expedícióban is. Az Ogooué folyó mellékén felkereste a Nobel-békedíjas orvost, Albert Schweitzert, aki kórházat alapított Francia Egyenlítői Afrikában.
A költő, író, festő- és fotóművész Saáry Évának a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör létrehozásáért és működtetéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét adományozták 1994-ben. Luganói otthona a nyugati magyarság egyik fontos szellemi központjává vált, ahol sokat mesélt Kubassek Jánosnak az ötvenhatos menekültekről, akikről könyvet is írt. A család kérésére 2014-ben a temetésen Kubassek János búcsúztatta Saáry Évát.
A menekülteknek nagyon nehéz volt az első időszak, a beilleszkedés, a nyelvtanulás, a munkakeresés, az otthonteremtés. Mindez rengeteg emberi drámával is járt. Viszont azok előtt, akik talpon maradtak, olyan távlatok nyíltak meg, melyekre itthon soha nem lett volna lehetőségük. Ahogy Saáry Éva fogalmazott: „Ha szabadság van, és megnyílik az ember előtt a világ, akkor mindent elérhet. Akkor a végállomás a végtelen.”
Folytatjuk
