Nem a Monarchia öröksége, és pláne nem a Bánság egykori gazdagsága lesz az, ami Temesvár északinak nevezett főpályaudvarán, a Gara de Nordon fogad. A Budapestről érkező gyorsvonat visszamenőleges hatállyal azonnal modernné és komfortossá válik, amint megpillantom a román vasúttársaság, a CFR környékbeli falvakba járó, valószínűleg már évtizedekkel ezelőtt is lerobbantnak számító monstrumjait.
Nagy forgalom nincs a pályaudvaron, főleg nyugdíjasok és egyetemisták utaznak, pláne mióta a nevében szociáldemokrata, de leginkább nacionalista PSD-kormány ingyenessé tette a romániai egyetemeken tanuló hallgatók számára a vonatozást. A kereslethez igazodik a kínálat is: a pályaudvar belső csarnokában egy fornettispult meg egy vallási köteteket áruló könyvautomata árválkodik, a peronon egy nála sokkalta népszerűbb csapvízcsapolda. Hozott műanyag palackkal vízfeltöltést vállal a fehérre festett gép. Kétliternyit ad ötven baniért, alig negyven forintért.
A belvárosba villamossal a legegyszerűbb eljutni, a mindhárom történelmi városrészt átszelő 1-es vonal egyedüli, erősen klimatizált modern szerelvényén Románia százéves fennállásának évfordulóját hirdetik. Bent a villamosban Temesvár villamosközlekedésének történetéről szóló képeslapokat mutogatnak a kijelzőkön. Büszkék városukra. Miközben áthaladunk a Józsefvároson, szembeötlik, hogy a Bánság fővárosa megúszta a kommunizmus városrombolását, a századelőn épített épületek bár romosak, de legalább állnak még.
Dinu C. Giurescu román történész gyűjtése alapján 29 romániai város központja esett áldozatául a régi városi berendezkedések elleni totális támadásnak. Köztük Nagybánya, Jászvásár, Konstanca, Craiova, Szucsáva – ezek központjának 85-90 százalékát lebontották, hogy új típusépületekkel építsék teli. Lucian Boia román történész magyarul 2017-ben megjelent, A román kommunizmus különös története című könyvé-ben egyszerű kérdéssel világítja ezt meg: „Hogy is nézett volna ki egy kommunizmusnak egyáltalán nem megfelelő tájban élő kommunista társadalom?”
Temesváron csak a pályaudvar, annak környéke és a város külterületeire szoruló lakótelepek árulkodnak a ceauşescui igyekezetről. A három történelmi városrész, a belváros, a tőle nyugatra található Józsefváros és a másik oldalán lévő Gyárváros megúszta a rombolást. Ha a diktátornak lett volna még ideje, minden bizonnyal mindenhol eltünteti a múlt minden jelét. Falvakat, városokat, de főleg a fővárost. Ceauşescu a Román Kommunista Párt központi bizottsága politikai végrehajtó bizottságának 1977. március 30-i ülését ezzel a mondattal kezdte: „Tudják meg, ha egész Bukarestet lebontjuk, az szép lesz!”
A villamoson már látott, de az egész várost elborító Romania 100 hirdetések és a város múltja tökéletes ellentétei egymásnak. A mai városkép egészen 1716-ig nyúlik vissza, amikor Savoyai Jenő herceg az Újvidékkel szembeni Pétervárad sikeres elfoglalását követően úgy döntött, Temesvárról is kiűzi a törököt az osztrák hadsereg élén. Negyvennyolc napos ostromot követően a város nagy része elpusztult, a herceg pedig kitalálta: olyat épít a helyébe, amely méltón reprezentálja, hogy ez itt Közép-Európa, nem a Kelet.
A nemrég teljes ráncfelvarráson átesett belváros rácsos, egymásra merőleges és párhuzamos utcákból álló szerkezete a mai napig megvan, ekkor alakították ki a mai nevén Unirii (románról fordítva Egység tér, magyarul Dóm tér) és Libertății teret (lefordítva Szabadság tér, magyarul Jenő herceg tér).
A herceg által a városban a török hódoltságot követően is megtűrt zsidóknak, örményeknek, románoknak, szerbeknek és az általa behívott katolikus németeknek köszönhetően alakult ki egy olyan népességstruktúra, ahol a románok még 1930-ban, 12 évvel Erdély Romániához csatolása, az adminisztráció és a különböző intézmények elrománosítása után sem tudtak többségbe kerülni.
Temesvár 91 580 fős lakosságából akkor 27 807 német, 27 652 magyar, 24 217 román és 7171 zsidó volt. A 2011-es számok már egészen más arányokat mutatnak a homogén ambíciókkal rendelkező román nemzetállam legnagyobb örömére: a 305 621 fős lakosságot 259 754 román, 28 993 magyar, 4193 német és már csak 176 zsidó alkotja.
A románok hosszú távra terveztek: nem csupán a többi nemzetiséget, de az erdélyi románságot is egyneműsíteni akarták, hogy olyanok legyenek, mint az ókirályságiak. Lucian Boia történész Románia elrománosodása című könyvében ezt azzal indokolja, hogy az erdélyi románok inkább tekintették magukat közép-európainak, mint a Kárpátok túloldalán honos balkanizmus részének, ami nyilván nem jó előfeltétel ahhoz, hogy az egységes Románia regionalista-decentralista szándékok nélkül élhessen.
A románok románosítását erősítendő 1936-ban a moldovai templomok stílusában elkezdtek felhúzni egy gigantikus román ortodox székesegyházat a belváros szélére, a lecsapolt mocsárra, a legszebb szecessziós és eklektikus stílusú palotákkal övezett korzó, az egykori Lloyd sor legvégére.
Agyonnyomja a várost: talán ezért lett a 83 méter magas katedrális a román Temesvár fő jelképe. Azért a bánsági öntudat ma is tetten érhető helyenként. Ez itt Románia nyugatja – hirdeti a város egyik egyeteme és helyi rádiója is, de a Nyugati Jelen című magyar nyelvű napilap neve is erre rímel.
Aki ma körülnéz Temesvár belvárosában, rengeteg felújítás alatt álló épületet lát a nemrég helyrepofozott utcákon. Pár éve autómentesítették szinte a komplett negyedet, majd térkövet raktak az aszfalt helyére a teraszokkal kitelepült szórakozóhelyek, éttermek, kávézók legnagyobb örömére.
Dekadencia a romok között – valami ilyesmi juthat eszünkbe, ha összevetjük a belvárosban látottakat a város önkormányzatának 2015-ben készült térképével, amelyen azt vették számba, hogy a három történelmi városrésznek milyen állapotú az épületállománya. A felújítási láz egyelőre csak a belvárosban kezdődött, a 231 listázott házból csupán 17-re illik rá a hivatalos „rom, elhagyatott épület, az enyészet előrehaladott fokán” megnevezés, 117-et viszont már erősen felújítandónak sorol be a térkép, hozzátéve, hogy jelenlegi állapotuk közvetlen veszélyt nem hordoz.
Nem úgy a józsefvárosi épületek zöme: rájuk nézni is fáj, pláne annak tudatában, hogy a listázott 386-ból 248 épület sürgős felújításra szorul. A Gyárvárosban a legrosszabb a helyzet, a modern Timişoreana sörüzemet, Románia első sörfőzdéjét leszámítva csak az egykori Kossuth téren, a mai Traian téren találni olyan – nemrég német pénzből felújított – épületet, amelyet nem kifogásol az önkormányzat. Érdekes tény: a temesvári sörgyárban tartották 1847-ben az első Bécsen kívüli Strauss-koncertet.
Micsoda kontraszt: ma a kelet-magyarországi utcavégekről ismerős nyomor köszön vissza a környéken. Van, ahol maguk a lakók bontják a történelmi épületeket, hogy az udvarukban lévő hosszú tákolmányukat téglával erősítsék. Szomorú a Gyárváros szélén található zsinagóga látványa: cserjék, kisebb fák nőnek ki belőle.
Hermész Kossuth téri szobra is csupa rozsda, a palota vakolata szétmállik alatta. Mellette kocsma, az alsó polcos Bergenbier napernyőjével. Sör öt lej, miccs három lej (egy lej hetven forint). A téren élet nincsen, kétszáz méterrel arrébb, a történelmi Gyárváros legszélén, a folyóparton túli piacon annál inkább. Dacia-platóról kínálnak palántákat, műanyag terítőről nyers nyúlhúst, szobahőmérséklet fölötti fülledt teremben friss ordát. A zöldségek ellenben gyönyörűek, erről papírjuk is van: a román mezőgazdasági miniszter május közepén kioktatta a komplett EU-t arról, hogy senki más nem tud olyan finom alapanyagokat termelni, mint ők.
Innen lesz szép nyerni, és nyerni muszáj is: Temesvár 2021-ben Európa kulturális fővárosa lesz. Nem véletlen hát a nemrég elkezdett arcfelvarrás. A város komolyan veszi a felkészülést, a projekt honlapja bátor módon rögtön az 1989-es temesvári forradalom képével köszönti a látogatót.
Merész ez: Berlinben minden a falról és az NDK fölött aratott nyugati győzelemről szól, Bukarestben is szüntelen promotálják Ceauşescu gigantikus parlamentjének megtekintését, de Temesváron mintha nem akarnák ismerni az emlékezetpolitika szót, amikor Tőkés Lászlóról és követőiről van szó.
A belváros északi részén van persze egy, a Terror Házához, a Checkpoint Charlie vagy a varsói felkelés múzeumához képest kifejezetten amatőr kiállítás a témának szentelve – a színvonalról mindent elmond, hogy a tárlat kezdetén kötelezően megnézendő román nyelvű kisfilm alá A Gyűrűk Ura filmzenéjét vágták. Hogy szándékosan szólal-e meg a mordori orkok színre lépésekor felcsendülő filmbeli dallam a román rendőrök tüntetők elleni közbelépésekor, nehéz megmondani.
Az EKF-projekt tehát bátran hozzányúl a közelmúlthoz – újra olyan egységbe kovácsolnák össze a várost, amilyet legutóbb a kommunista diktatúra elűzésekor tapasztaltak. Nem csak a szlogenek és honlapok szintjén: a belvárosi tereken kifejezetten jól látogatott, beszélgetésekkel egybekötött szabadtéri filmvetítéseket tartanak, hogy bemutassák, „Nyugaton” milyen filmek készültek a városról, hogyan látja őket egy külföldi, mire lehetnek büszkék a temesváriak. Közösség épül.
A város jó hírén sokan dolgoznak. Eljutott ez a főleg vagyonos, konzervatívabb nyugatnémet olvasókat célzó Stern hetilapig is, amely 2017-ben ezzel a felütéssel mutatta be hosszú, hurráoptimista cikkében a várost: „A most következő történet Romániából jön, de nincsenek benne se utcagyerekek, se kátyúk, se lopások. Egy Románia nyugati részén található városról lesz szó. Egy városról, amely megtör minden Romániáról szóló előítéletet.
Temesváron a házakat renoválták, az utcákat frissen aszfaltozták, és teljes a foglalkoztatottság is.” A belváros Bécs másolata, az önkormányzati dolgozók hírből sem ismerik a korrupciót, a nyugati befektetők pedig imádják a helyi munkaerőt: az olcsó bérek mellett a magas képzettségük és jó idegennyelv-tudásuk okán is, sorolja a cikk.
És a turisták is megjelentek, miután híre ment annak, hogy Temesvár Európa kulturális fővárosa lesz. Hiába van közel hozzánk, magyar látogató alig akad, holott már a Csiky Gergely Állami Magyar Színház egy-egy darabjáért is érdemes autóba vagy vonatra ülni. Német, olasz, francia, brit, szerb fiatalok jönnek főleg, derül ki az egyik helyi egyetem május közepén publikált felméréséből.
Elsősorban a belváros, a román konyha és az éjszakai élet a város nagy vonzereje, a turisták többségének a helyi tömegközlekedéssel, a taxik színvonalával és a mindenhonnan lógó kábelekkel volt a legnagyobb bajuk. Nagyon odafigyelnek a visszajelzésekre, érezhetően tanulnak még.
És akarnak is tanulni. Temesváron pontosan tudják, mekkora lehetőség számukra a 2021-es év. Nekem nagyon úgy tűnik, nem akarják elszalasztani.
A Bánság Velencéje
Temesvár polgármestere furcsa szerzet: a helyi egyetem 2012 óta polgármesterkedő exrektora nemrég azzal keltett feltűnést a magyarországi sajtóban, hogy kevesellte kétezer euró körüli fizetését. Indoklása szerint annyira sikeresen menedzselte az EU-s támogatási projekteket, hogy dupla akkora összeg járna neki.
És nem is minden fejlesztés látszik még: Nicolae Robu velencei mintára vett hét darab 50-70 fő szállítására alkalmas vaporettót a Béga-csatornára, majd megépíttette az állomásokat. Rendes románként a dák vezérekről kezdte elnevezni a hajókat: Decebal és Burebista. Amint beszállingózott a városba a többi, jutott azért Traianusnak, Savoyai Jenőnek és a Hunyadi családnak is egy-egy vaporettó.
A cél a buszok és villamosok belvárosi tehermentesítése a két végállomás között 45 percig közlekedő hajójárattal, amelyet az üzemeltetés első öt évében ráadásul ingyen használhatna bárki az eredeti tervek szerint. Bár a 2016-os megnyitón helyi lapok tudósítása szerint ezrek próbálták ki a járatokat, a bukaresti PSD-kormány bürokratikus akadályokat görget a jobboldali ellenzéki PNL színeiben politizáló polgármester és csapata elé, így az állandó közlekedtetéshez szükséges engedély a mai napig nincs meg.
Nem is járnak a hajók. Ha pedig a vaporettók nem járhatnak a Bégán, a városnak vissza kell fizetnie a part rendbetételére és a megállók kialakítására kapott hatmillió eurónyi EU-támogatást. Határidő: június vége. Robu nem győz reklamálni Brüsszelben az Európai Bizottságnál – még saját pártja Temes megyei képviselőivel is elégedetlen, mondván, nem gyakorolnak elég nyomást a kormányzatra.