Félelem a lebukástól
A Brenner családot Szombathelyen sokan ismerik. Brenner Tóbiás a város polgármestere volt 1902-től nyugdíjazásáig, de korábban is Szombathely szolgálatában látott el különböző faladatokat.
Tíz gyermeke közül egyik fia, Brenner József műszaki egyetemet végzett, és Szombathelyen, majd 1940-től a pécsi iparfelügyelőségen dolgozott. Brenner József és Wranovich Julianna házasságából három fiú született. Mindhárom gyerek, László, János és József a papi szolgálatra kapott meghívást.
A három életvidám fiú mélyen vallásos családban nőtt föl. Ma már csak Brenner József él közülük, aki a veszprémi szeminárium kispapjainak tanára és lelki vezetője. Az ő visszaemlékezése alapján rendkívül meleg légkörű és derűs család képe rajzolódik ki: a XX. századi történelmi megpróbáltatások közepette is igyekeztek megőrizni lelki békéjüket.
A fiúgyerekeket lázba hozta a technika világa. Az elromlott rugós játékokat, felhúzható autókat előszeretettel szerelték szét és javították meg. Később Brenner János szenvedélyes fotóssá vált. Fekete-fehér képei közül néhány máig megvan.
A gyerekkor technikai újdonságok iránti vonzalma nem múlt el nyomtalanul a testvérek életéből. Brenner János például szentgotthárdi káplánként szerzett egy Csepel motorkerékpárt, ezzel utazott feladata ellátására.
Akkoriban csak kiutalásra lehetett motort vásárolni, de ő ráfizetéssel megvett egy korábban beadott kiutalást, így azonnal hozzájutott a járműhöz. A politikai hatalom emiatt sem nézte jó szemmel a „motorizált papot”.
Öccse, Brenner József talán még rajta is túltett, amikor Szombathelyről egy kurzustársával repülőgépen érkezett a győri szemináriumba. Igaz, ez egy menetrend szerinti Maszovlet repülőjárat volt csupán, mégis nagy feltűnést keltett a papnevelőbe égi úton érkező kispap.
Annál is inkább, mert a repülőtérről Pobjedán szállították az utasokat egyenesen a szeminárium épületéig, ahol a többiek körében némi aggodalmat keltett az autó látványa, ugyanis ezt a szovjet típust akkoriban főként az ÁVH használta.
A Pécsett töltött évek alatt nagy hatást gyakorolt a gyerekekre a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma. A sokféle foglalkozás, tanári felügyelet mellett megtartott délutáni program lebilincselte őket.
Ehhez képest kicsit kevésbé érezték magukat otthonosan a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban Szombathelyen, ahol a szerzetesek más pedagógiai elveket követtek. Ide 1946-ban vették fel Brenner Jánost, amikor az édesapát visszahelyezték szülővárosukba, és Pécsről újra Szombathelyre kellett költözniük.
De még ennél is nagyobb megpróbáltatás várt rájuk, mert 1948 nyarán a Magyar Országgyűlés Ortutay Gyula javaslatára megszavazta az egyházi iskolák államosítását. Brenner János a hetedik osztályt már az államosított iskolában kezdte, ahol szinte törvényszerű volt az összeütközés az ateizmust hirdető tanárokkal.
Bátyja egy hónappal később jelentkezett a ciszterci rendbe, és augusztusban novícius lett. Hamarosan öccse is követte Zircre, ahol Endrédy Vendel zirci apát utasítására a szerzetesrendbe felvételüket kérő, de még nem érettségizettek először elvégezték a gimnáziumot, és vizsgát tettek, majd megkezdhették a noviciátust.
Lényegében ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályt tanítottak kisszemináriumi rendszerben, odafigyelve a szerzetesi életre készülők hivatásának ápolására. Két évig nem tiltották be a gimnáziumot, később azonban az itt kiállított érettségi bizonyítványokat az állami intézmények nem fogadták el.
A Brenner fivérek terve a ciszterci szerzetbe lépés volt, ám a szerzetesrendek 1950-es feloszlatása miatt erre már nem kerülhetett sor. Brenner János zirci tanulótársa, gyakran padtársa volt az egri ciszterci gimnáziumból érkezett Kilián István, aki ebben az időben szintén a szerzetesi, pap tanári életre készült. A szerzetesrendek feloszlatása életének más irányt adott, és az ideiglenes fogadalom lejártát követően családot alapított.
A ma már professor emeritus irodalomtörténész mégis nagy szeretettel emlékezik szerzetesi éveire és egykori tanulótársaira. Szabadidejükben és a stúdium alatt voltak együtt a növendékek, akik – Kilián István visszaemlékezése szerint – azért kaptak reverendát, hogy a hatalom számára nyilvánvalóvá tegyék: Zircen szerzetes tanárokat képeznek, és nem illegális gimnáziumot működtetnek.
Kilián emlékei szerint Brenner János kiváló képességű és rendkívül élénk eszű gyerek volt, aki – vele szemben – mindig színjeles bizonyítványt kapott. Már a pécsi Nagy Lajos-gimnáziumban is „vastag betűs” diák volt – a minden tárgyból kitűnők nevét így emelték ki a névsorban. Ugyanakkor Brenner János ízig-vérig gyerek volt: szeretett futni, focizni, mindig kész volt egy-egy tréfára.
A derűs légkör egyébként az egész szerzetesi közösséget áthatotta. A napi feladatok, a zsolozsma, szentmise, munka mellett az örökfogadalmas szerzetesek is gyakran viccelődtek.
Amikor a magas és termetes főapát, Endrédy Vendel hivatalos feladatainak ellátásához, a gyakori budapesti utazásokra Fiat Topolinót vásárolt, rendtársai gyakran ugratták, hogy a beszálláshoz használjon cipőkanalat, és az autóban még csak véletlenül se kezdjen el csuklani, mert akkor a kis jármű nagyot ugrik, és még valami baja eshet a rendi elöljárónak.
A külvilág minden fenyegetése ellenére idilli szerzetesjelölti élet azonban hamar véget ért: 1950 júniusában megszüntették a szentgotthárdi, bajai és pécsi ciszterci rendházakat. Lakóikat elszállították, csakúgy mint tíz nappal később a székesfehérváriakat és a budapestieket.
A zirci szerzetesek is felkészültek a deportálásra, azonban erre egy ideig annak ellenére sem került sor, hogy július 5-én már a püspöki kar is hivatalosan értesítette az egyes egyházmegyékben működő szerzeteseket, hogy készüljenek fel.
Zircen azért hagyták még egy ideig a cisztercieket, mert megszüntetett apácazárdákból mintegy hatszáz nővért helyeztek el az apátságban. Az ő ellátásukról és szállásolásukról nem akart gondoskodni az állam, a feladatot áthárította a szerzetesekre. A zsúfoltság elviselhetetlenné vált, és annyi ember élelmezésére sem volt felkészülve a közösség.
Kilián István visszaemlékezése szerint ettől kezdve az oblátusok fontos feladata volt a koldulás: járták a környék településeit, és igyekeztek előteremteni a napi betevőt. De más módon is próbálta a főapát biztosítani a puszta megélhetést: minden lehetőséget megragadva intenzíven gazdálkodni kezdtek. Sertésólakat építettek, baromfiudvart hoztak létre.
„Gyakran egyenesen a disznóól takarításából érkeztem a kórusra – meséli Kilián István. – A zsolozsmát végző szerzetesek erősen fintorogtak a csizmám miatt, amelynek lecserélésére nem maradt idő.”
Ilyen bizonytalanságok mellett jelentkezett Brenner János 1950. augusztus 8-án noviciátusba. Tizenkilenc társával együtt augusztus 19-én öltöztek be. Szerzetesi neve Anasztáz lett. Ám csak néhány hétig tarthatott a hagyományos novíciusélet, 1950. szeptember 7-én kihirdették a rend megszüntetéséről szóló törvényt, és a szerzetesek október 15-én elhagyták monostorukat.
A rendi elöljárók igyekeztek titokban befejezni a szerzetesek noviciátusát. ’Sigmond Lóránt magiszter vezetésével Budapestre költöztek, ahol teljes titoktartás mellett ismerős családoknál helyezték el a fiatalokat, akik a központi szemináriumban folytathatták teológiai tanulmányaikat. Brenner János Anasztáz másodmagával Rosdyékhoz került.
A rendi képzés a lebukástól való félelem miatt a legszigorúbb konspiráció mellett történt. Egyszerre csak hárman-négyen találkoztak, és ’Sigmond Lóránt minden egyes papírlapot, amelyre szöveget írt, a használat után fecnikre tépett, és a csatornába dobott.
Ha nehéz körülmények között is, de végül sikerült befejezni a próbaidőt, és 1951. augusztus 19-én Brenner Anasztáz egyszerű fogadalmat tett magiszterének – a zirci apát ekkor már börtönben raboskodott.
Karácsonyfa nélkül
Ezt a fogadalmat azonban már nem tudta megújítani, és rendi elöljárói javaslatára a szombathelyi egyházmegyébe kérte felvételét, ahol szerzetesi múltjának elhallgatásával folytathatta teológiai tanulmányait. Sokan voltak hozzá hasonló hallgatók, s egymásról se nagyon tudták, ki milyen szerzethez tartozott.
Ennek kitudódásával ugyanis el is búcsúzhattak volna a teológiától. Horváth Albin ferences, Brenner Anasztáz szombathelyi szemináriumi társa mesélte el azt az abszurd jelenetet, amikor egy séta alkalmával mellé lépett kispaptársa, és megkérdezte tőle: te is szerzetes vagy?
A hazai egyházmegyék szemináriumainak nagy részét 1952 júniusában zárták be. Erre a sorsra jutott a szombathelyi is. A növendékek szeptembertől Győrben folytathatták képzésüket.
Brenner Jánost évfolyamtársaival együtt 1955. június 19-én szentelte pappá a szombathelyi székesegyházban Kovács Sándor püspök. Augusztus 17-én kapta meg első és utolsó helyezését Rábakethelyre, ahol Kozma Ferenc esperes plébános mellett működött káplánként. Amikor a zsidai filiát meglátogatta, Monek József visszaemlékezése szerint édesapját, aki egyházközségi gondnok volt, bemutatták az új káplánnak, Brenner Jánosnak. Megkérdezték tőle, hogy tetszik ez a kis falu.
„Rómát meglátni és meghalni. Hát Zsidát látni és meghalni… Itt szeretnék meghalni; valahol itt a patak partján temetnének el, és hallgatnám a víz csobogását.”
Két évvel később ott, a patak partján gyilkolták meg brutálisan a fiatalok nyelvén kiválóan értő, népszerű hitoktatót. Útban volt a hatalom számára, és úgy gondolták, hogy ezzel a gyilkossággal – és a korban gyakori más papi gyilkosságokkal – az egész egyházat meg lehet félemlíteni.
– A vértanúságra nem lehet készülni – mondja Brenner József, a vértanú öccse. – Az külön hivatás, olyan, mint a papi: ajándék. János teljes önátadásra készült, ez kiderült a lelki naplójából is, de vértanúságra legföljebb annyiban, hogy mindenki, aki ebben az időben igent mondott a hívásra, tudhatta, hogy a kommunista hatalom zaklatni fogja, és nem lesz egyszerű az élete. December 10-e körül írt egy levelet szüleimnek, hogy küld egy karácsonyfát. Szentgotthárd környékén nagy fenyvesek vannak, sokan árultak fát. Én otthon laktam, mert a szalézi templomba kaptam megbízást, de a plébánián nem volt lakás, hiszen mindent államosítottak. Megérkezett János karácsonyfája, szüleim félretették szentestére. Néhány nap múlva jött a hír, hogy Jánost meggyilkolták. Azután már nálunk karácsonyfa sose volt. Később betlehemet állítottunk, de édesanyám haláláig otthon nem volt karácsonyfa.
Brutális gyilkosság
Ezerkilencszázötvenhét december 14-én késő este Kóczán Tibor nagybeteghez hívta Brenner Jánost. Ám a történet csak ürügy volt, a káplánt elcsalták a plébániáról. Kóczán tudhatott a gyilkosság tervéről, de nem akart belekeveredni. Mégsem volt jó érve, miért nem kíséri el a káplánt az állítólagos beteghez, így kénytelen volt vele tartani.
Amikor hazaért, Kóczán Tibor véres ruhája láttán édesanyja megrémült. Kóczán eleinte kocsmai verekedésre hivatkozott, ám később mindent elmondhatott anyjának, azt is, hogy több elkövető volt. Ez ellentétes volt a hivatalos állásponttal. A terhelő adatok ismerete miatt az anyát a laktanya mellett agyonlőtték – balesetnek álcázva az asszony halálát.
Brutális gyilkosság volt. Brenner Jánosnak még a nyaki csigolyája is eltört, mert nem csupán több késszúrást kapott, hanem a nyakára is ráléptek. Ma is megvan a kolláréja, és a papi galléron látszik ennek a nyoma. Az igazi tetteseket sohasem találta meg a rendőrség. Odium fidei – a hit gyűlölete miatt halt meg – áll a Szentté Avatási Ügyek Kongregációjának hivatalos indoklásában.
– Ezerkilencszázötvenhét december 18-án temettük Jánost a szombathelyi szalézi templomban – emlékezik vissza testvére. – A kriptát nem engedték befalazni azzal az indokkal, hogy a nyomozás miatt szükség lehet a sír megnyitására.
A holttestet háromnegyed óra késéssel hozták, azt várták, hogy elszéledjen az összegyűlt tömeg. A megfélemlítés miatt a püspökség alig merte a nyilvános temetést vállalni, így szüleink kettes kriptájába került a koporsó. Amikor édesapánk meghalt, őt temettük melléje. Néha, derűsebb pillanatokban a szüleink így beszélgettek: vajon melyikünket túrta ki a Jancsi? Végül édesanyánkat, de ő is a közelben lett eltemetve.
A boldoggá avatással Brenner János sírja a szombathelyi székesegyházba kerül.