Haladsz keletre, fúrod magad egyre beljebb, egyre vadabb vidékekre.
S egyszerre csak olyan vad lesz minden, hogy már szelídnek és furcsának és egzotikusnak látod. És nem félsz többé sem a tájtól, sem lakóitól, sem semmitől. És elmehetnél, de nincs többé hová. Ez is egy haza ám. Haza a mélyben… Errefelé soha, semmi nincsen, Galeotto. Ezért aztán, ami van, az mindig valami helyett van. És máshol kéne lennie. Itt, mifelénk a haza is valami helyett van, ezért nem tudjuk feladni sohasem. Eláruljuk, megcsaljuk, bemocskoljuk bármikor, hiszen nem a miénk igazán. Hogyan is lehetne a miénk, ami csak valami helyett van. Mégsem adhatjuk fel, ugyanis nincsen semmi másunk.
Galeotto, mondom, valami helyett van itt minden. Például a reneszánszunk. Hát nem érzed, mennyire nem ide való? És ami valóban a miénk, ami tényleg mi vagyunk, azt majd szépen, lassan, megfontoltan, komoly arccal és nagyon megindokolva mind-mind feladjuk, mind-mind lecseréljük. Hogy olyanok legyünk teljesen, amilyenek nem tudunk lenni sohasem. Ezt nem fogja megérteni soha a Nyugat. A mi nagy álmunk, nagy rettegésünk, nagy idegenségünk. Nézd meg ezt az országot, Galeotto! Mint egy hal. Egy néma hal. A hal is üvölt kínjában, nyilván üvölt, csak nem hallja senki sem. Még ő maga sem. Éppen, mint mi magunkat, és mindenki más bennünket.
Eddig jutott álmában Rezeda Kázmér, és éppen a legérdekesebb résznél felriadt. Mindig a legérdekesebb résznél riadt fel, amikor azt álmodta, hogy ő Mátyás király. Olyankor csak nézte a sötétet, és elhatározta, hogy elmegy valahová. Most Pannónia mellett döntött.
Nem vágyott a vad Keletre, mert igazából oda vágyott mindig, és olykor szeretett megpihenni a nyájas, derűs pannon tájon. Persze oda is elkísérte Csezmiczei János: Herkules ilyet a Hesperidák kertjébe’ se látott, / Hősi Ulysses sem Alkinoos szigetén. / Még boldog szigetek bő rétjein is csoda lenne, / Nemhogy a pannon-föld északi hűs rögein. / S íme virágzik a mandulafácska merészen a télben, / Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd! / Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, / Vagy hát oly nehezen vártad az ifju Tavaszt?
Így ment Rezeda Kázmér a pannon tájon, vitte magával a télben kivirágzott merész mandulafácskát, Mátyásról, az igazságosról szőtt álmait, vitte ezt a soha fel nem fogható ezeregyszáz évet, ami mi vagyunk, magyarok, és semmi másra nem vágyott igazán, csak arra, hogy tartozzék végre valahová. Erre még annál is jobban vágyott, mint hogy ne tartozzon soha sehová, és örök vándor, örök csavargó legyen. Éppen ezért soha nem tudta eldönteni, mit is kezdjen a vad Keleten hallott ánekdottal, mely hangzott imigyen.
Két koma találkozik, s az egyik mondja:
– Te, komám, mióta megnősültem, nem szabad szivarazzak, nem szabad sörözzek, nem szabad kávézzak, s nem szabad eljárjak veletek kocsmába se…
– És megbántad-e az egészet, komám?
– Hát, komám…, nekem azt se szabad.
Szerette Rezeda Kázmér ezt az ánekdotot, bár néha férfiként, olykor pedig nőként gondolt rá, és ezért haragudott is az egészre. De lássuk be, az ilyesféle haragokkal még együtt lehet élni.
Kelet helyett Pannóniába fúrta bele magát Rezeda Kázmér, habár Pannóniába kevésbé kell fúrja magát az ember, oda elegendő csak úgy menni, legjobb, ha határozott úti cél nélkül, és akkor megoldódnak a dolgok. Így aztán Rezeda Kázmér kikötött Alsóörsön, az Uzinger fröccsteraszon.
Mondják, minden út Rómába vezet. Rezeda Kázmér készséggel elfogadta ezt az axiómát, de csak bizonyos földrajzi fenntartásokkal, ugyanis teljesen bizonyos volt abban, hogy a Balaton északi partján minden út Alsóörsre vezet, és ezt nem csak úgy a priori állította, e mögött mély empíria húzódott, ugyanis Rezeda Kázmérnak végül mindig Alsóörs lett a végállomás, vagy a Carpaccio, vagy a Bakter, vagy az alsóörsi Felső Kocsma, de Alsóörs. És most pedig az Uzinger fröccsterasz.
Ott van az Uzinger fröccsterasz a strand bejáratával szemben, ott ült le Rezeda Kázmér, harsogó tavaszon, ami leginkább nyár volt, mert nem tudom, észrevették-e, de a négy évszak kettőre redukálódott a globalizáció nagy összeborulásában, már csak tél van, és nyár, a többit kizárólag megszokásból mondjuk. Beült Rezeda Kázmér a tavasznak nevezett nyárban, és hosszú válogatás, gondolkodás után kikért egy sauvignon blanc-t. Harmatos, hűvös palack érkezett, abból került a bor Rezeda Kázmér poharába, és a kötelező, kissé teátrális, tudálékos illatolást követően Rezeda Kázmér belekóstolt az Uzingerék sauvignon blanc-jába.
Ivott már Rezeda Kázmér jó fehéreket, s ahogy öregedett, egyre inkább áttért a fehérborra, miképpen – mondják – zuhanó repülőn is alig akad ateista, úgy az öregedő szervezet is jobban kívánja a fehéret, mintsem a testes vöröset, szóval fehérek, rozék, esetleg egy jó fukszli még, bár azért Szekszárdig kell menni, a nehéz vörösek pedig megmaradnak a télnek. Ivott Rezeda Kázmér jó fehéreket, kiváló fehéreket, Juhász gyöngyözőjét vagy Tiffánék Csengéjét, nagy Irsaikat és a Kősziklás sárga muskotályát vagy azt a fehér pinot noirt Hornyákéktól, de most, ahogy belekortyolt az Uzinger sauvignon blanc-jába, egy pillanatra elfelejtett mindent.
Felragyogott a nap, a komolyabb süllők kidugták fejüket a vízből, és elmosolyodtak, egy fiatalabb bárányfelhő egészen közel merészkedett a kíváncsiságtól, s mert nem figyelt oda, hanem eltátotta a száját, beleesett a Balatonba, és odaát, Siófoknál halászták ki szegényt, veresszárnyú keszegek tekintetébe bújva – ennyi minden történt, amikor Rezeda Kázmér belekortyolt az Uzinger sauvignon blanc-jába. Felüvöltött még a friss bodza abban a borban, és Rezeda Kázmér elégedetten hátradőlt a fröccsteraszon. Nincs még veszve semmi sem!
Aztán megevett egy pacalt, kiváló pacal volt, és sauvignon blanc-ért könyörgött, utána rágyújtott egy szivarkára, holott évek óta nem dohányzott már, de most muszáj volt, és további sauvignon blanc-ok csúsztak bele a délutánból az örök emlékek birodalmába, ahol csak az egészen kiváló dolgoknak volt már hely.
Mondom: öregedett Rezeda Kázmér. Semennyi ideje sem volt már rossz borokra.
Az utak pedig Alsóörsre vezetnek. Amennyiben is Alsóörs a Balaton Rómája. Aki ráér, ministrálhat Rezeda Kázmérnak egy nyári délutánon, a fröccsteraszon, ahol pogány mise van: Rezeda Kázmér bort iszik. Lehet jönni. De csak annak, aki nem szokott bérmálkozni…