Nerea Pena megtanult magyarul – ami ritka kivétel a Magyarországra nyugat felől szerződő sportolók körében –, és amíg aktívan sportol, esze ágában sincs elhagyni az országot. Remekül érzi magát, szereti a Ferencvárost, Budapestet, a nagyvárosi forgatagot. Sok gyakorlás után egyre tisztábban beszéli nyelvünket, igaz, a kétjegyű mássalhangzókkal nincs kibékülve.
Gondolták volna, hogy Bartók kellett a spanyol kézilabdázó szerződtetéséhez? Igen, Bartók Csaba. A székelyudvarhelyi születésű kézilabdázó Szegeden szerzett nevet, aztán Spanyolországban csinálta meg a szerencséjét. A Ferencváros áldhatja a sorsot, hogy Bartók már jóval visszavonulása után belebotlott az Itxako Navarra játékosába, Nerea Penába, és beajánlotta a barátjának, üzlettársának, Szörnyi Attilának, aki kiközvetítette őt a Fradihoz. Mindez öt éve történt, azóta a spanyol lánynak kétszer is elszakadt a keresztszalagja, mégis világklasszissá nőtte ki magát. Hazája válogatottjával világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, a Ferencvárosnak pedig húzóembere.
„Beléptem a Ferencváros öltözőjébe, próbáltam angolul szólni a többiekhez, de alig értettek belőle valamit. Kicsit sokkolt a helyzet, ám gyorsan kapcsoltam: ha bármi mondandóm van, akkor meg kell tanulnom magyarul!” – eleveníti fel Nerea Pena a kezdeti lépéseket. A bikafuttatásról híres spanyol kisváros, Pamplona szülötte nekiállt bemagolni a magyar igeragozást. „Én vagyok, te vagy, ő van… Micsoda? Hol itt a logika? A nyelvtanárom rögtön rám szólt, ne keressem a logikát a magyar nyelvben…” Hozzáteszi, hogy a spanyolok jóval kevesebb fajta magánhangzót használnak, mint a magyarok, a kétjegyű mássalhangzók (ty, gy stb.) pedig nem létezik a latin nyelvekben. Öt év után is birkózik a nehezebb magyar szavakkal. „Eleinte a ’következő’-t nem bírtam kimondani, az ő-k miatt, de mert mindig van következő meccsünk, lassan megtanultam. Viszont a t-ből és az y-ból álló ty-t máig nem tudom kiejteni. Képtelen vagyok kimondani a labda megnevezésére használt ’pöttyös’ szót. Két ö között dupla ty. Nem, ez nekem nem megy!”
A Fradiban – ellentétben a nagy rivális Győrrel – a magyar játékosok vannak túlsúlyban, akik többnyire inkább magyarul szeretnek beszélni. A spanyol átlövő nem engedhette meg magának, hogy kézzel-lábbal kommunikáljon. Kisebb megszakításokkal hét hónapon át szigorú tanártól tanulta a nyelvünket, a szleng az öltözőben ragadt rá. Kiderült, mi az összefüggés egy magyar jelző és a legnépszerűbb spanyol csipszmárka között. „Undorító – mondták a csajok, már nem emlékszem, mire, és pofákat vágtak hozzá. Egyedül én nevettem, ezt meg ők nem értették. El kellett magyaráznom, hogy a Doritos a legjobb spanyol csipsz. Az egy Doritos spanyolul így hangzik: un Doritos. A sztorit elmeséltem a spanyol barátaimnak, akiket azóta undorítóknak hívok.”
„Undorítóék” egyre gyakrabban jönnek Budapestre, hiszen Nerea Pena már öt éve itt él, a belvárosban, a Petőfi és a Szabadság híd közötti rakparton. A Bálna előtt üldögél a barátaival, s örömmel vállal idegenvezetést. Mindenkit felvisz a Várba, a Halászbástyáról gyönyörködnek a kilátásban. Pena rajong a városért. „Hívtak, hívnak külföldre, Dániába, Franciaországba, de eszem ágában sincs elmenni innen.
A Fradit nagyon megszerettem, és Budapest is belopta magát a szívembe, szerintem Róma mellett Budapest a világ legszebb városa. Bár Pamplona, ahonnan jöttem, kisváros, mostanában rádöbbentem, hogy nagyvárosi csaj vagyok. Szeretem a nyüzsgést, és Budapesten ez megvan. Egyébként jó a közlekedés, fapados repülővel pár óra alatt eljutok Madridba, onnan meg valahogy hazavergődöm, ha már nagyon nem bírom a családom nélkül. Egyelőre inkább ők jönnek, s ők is nagyon megszerették Budapestet” – meséli a 27 éves kézilabdázó, aki ragaszkodik a Fradihoz.
Sérülten vásárolta a klub, de türelmesen kivárta a felépülését. Később szerződést hosszabbított vele annak ellenére, hogy újabb súlyos sérülés miatt több hónapot ki kellett hagynia. A klubvezetés, mindenekelőtt Elek Gábor edző hitt és hisz benne. Pena a pályán igyekszik meghálálni a bizalmat, ez általában sikerül is neki, Európa egyik élcsapatának meghatározó játékosa lett. „Nem vagyok világklasszis, mint ahogy néha hallom a szakemberektől, de rengeteget dolgoztam, hogy visszanyerjem a formámat a súlyos sérüléseim után. Ehhez a Fradi minden segítséget megadott. Soha nem lehetek elég hálás a Ferencvárosnak!” – mondja.
A Fradival tavalyelőtt bajnokságot nyert átlövő eleinte furcsállotta a magyarok zárkózottságát. Nem fért a fejébe, miért nem járnak össze a csapattársai, a meccsek után miért széled szét a pályán egymásért küzdő társaság. Spanyolországban, korábbi csapatánál, az Itxako Navarránál minden edzés után beültek egy kávézóba, vagy együtt ebédelt a csapat. „Érdekesek a magyarok. Nem valami nyitottak, de ha a nyelvükön próbálsz, akár hibásan is beszélni, a szívükbe zárnak. Ragaszkodnak hozzád.” Pena szerint ennek is köszönhető, hogy a Telekom Veszprém férfi-kézilabdacsapatának edzője, a magyar szövetségi kapitány, Xavi Sabaté elfogadtatta magát. Sabaté szintén spanyol, és szintén fontosan tartotta a nyelvtanulást. Ma már – akárcsak Pena – magyarul ad interjút.
„Még nem tudom, mi lesz velem, ha egyszer abbahagyom a kézilabdát. Biztos, hogy otthon nem fogom használni a magyart. Ha nagyon hiányozna a nyelv, felülök a repülőre, és visszajövök Budapestre. A Halászbástya várni fog rám.”
Bajor házirend
Amikor Mocsai Lajost 1989-ben kinevezték a Bundesligában szereplő Lemgo férfi-kézilabdacsapata edzőjének, három hetet kapott arra, hogy legalább alapfokon megtanuljon németül. Kleinheisler László reményteljes németországi karrierje azért akadt meg, mert egy év eltelte után sem tudott megfelelően „kommunikálni”, s inkább hazaküldték. A két példával nem Mocsai doktor és a magyar labdarúgó-válogatott ifjú középpályásának nyelvérzéke közötti különbséget akarjuk érzékeltetni, hanem a „Willkommenskultur” közepette is következetes német mentalitást. Ami a német mellett lengyel, francia, portugál, spanyol, brazil és chilei játékosokat foglalkoztató, egyébként globális jelleget mutató Bayern Münchenre is jellemző. A bajor klubnál házirendben rögzítették, hogy edzéseken a német a hivatalos nyelv, amelyet a jelenlegi olasz edző, Carlo Ancelotti és spanyol elődje, Josep Guardiola is elsajátított – még mielőtt munkába állt. Mindezt sokkal inkább azért érdemes rögzíteni, mert bár Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője három és fél, Bernd Storck szövetségi kapitány másfél éve dolgozik hazánkban, magyarul a köszönésig jutottak el. Megfigyelhető, hogy a „kelet” felől, jellemzően a délszláv országokból, valamint Romániából érkező sportolók megtanulnak magyarul, többségük kiválóan, a nyugatiak ezt nem tartják fontosnak, vagy helyesebb így fogalmazni: nem kötelezik őket erre. Ez a felfogás a világ élvonalába nem sorolható magyar futball esetében még csak-csak érthető, de a kézilabdában nemzetközi márkának számító Győr női kézilabdacsapatának esetében akár lehetne másként is. Xavi Sabaté, a Veszprém spanyol mestere szorgalmas, törekszik arra, hogy meg tudjon szólalni magyarul, viszont győri kollégája és honfitársa, Ambros Martín idővel letett eme céljáról. Okkal csóváljuk a fejünket, amikor olyan honosított sportolók szerepelnek címeres mezben, akik nem beszélik a nyelvünket. Friss élmény a Portugália elleni vb-selejtező előtt sebtiben állampolgársági esküt tett Viníciushoz fűződik, pedig a Videoton brazil középhátvédje hat éve él hazánkban. Fogadkozik, most már tényleg megtanul magyarul. Hasonlóképpen elkeserítő a magyar felmenőkkel bíró, Észak-Amerikából érkezett jégkorongozók mentalitása. Az első fecske Frank Kovács, valamint követői, Jesse Dudas, Chris Bodó, Brance Orban, Bronson Kovács mentségére legfeljebb az szolgál, hogy a magyar hokinak válogatott szinten és a jelentős kluboknál az angol a nyelve. Üdítő kivételek azért akadnak. A még a 2000-es években hazatért Holéczy Roger tökéletesítette magyarnyelv-tudását, s nem csupán itt ragadt, még a bátyját is Magyarországra csábította. Kosárlabdában a legnagyobb a fluktuáció, a tengerentúli játékosoktól olykor már az is szép teljesítmény, ha hazánkat el tudják helyezni a világtérképen. (N. M.)