Szocialista realizmus, szocialista brigád, és még sorolhatnánk, mi minden volt szocialista az egypártrendszer idején. Így megkésve és utólag mondhatjuk, hogy szocialista helyesírás is volt. Természetesen nem a szabályokat illetően, hanem a tollbamondás tartalmát nézve. Mai szemmel olvasva kissé megmosolyogni valóak azok a szövegegységek, amelyek a kor lelkesedését tükrözik, illetve plántálják át a diákokba.
A Tankönyvkiadó által 1972-ben megjelentetett Helyesírási segédkönyv a középiskolások számára nem kevesebb, mint 253 szöveget tartalmaz. Többen írták, ezek végén mindig olvasható a szerző neve. A szövegek elsősorban egy-egy tantárgyhoz, ismeretkörhöz kapcsolódnak, így például egy-egy költőről vagy szépirodalmi műről szólnak. Azonban időnként megjelenik bennük a hurráoptimista szocialista ideológia is. A tanteremdíszítés munkálatait mutatja be az egyik, az utolsó mondatai pedig a következők: „Be lehet verni a szegeket – mondta Jóska. A kalapács ujjongva koppant a falon. A betűk pirosan integettek a fiúk felé: Jó tanulással védd a békét!”
Természetesen a betű lehet véletlenül piros, és megszemélyesítve integethet is, de vajon miért védjük a békét, ha tanulunk? Ez már rejtély.
A következő szöveg a színházba vitte el a nebulókat: „Államosított színházaink a klasszikus műveket és a mai szerzők darabjait egyaránt játsszák dolgozóink magas kultúrigényeinek kielégítése végett. A szovjet drámaírók között Szimonov és Kornyejcsuk műveit mutatták be igen nagy sikerrel. Ezeket a darabokat hasonló tetszéssel fogadta a népi demokratikus országok fővárosainak, Prágának, Bukarestnek, Szófiának a közönsége is.”
Tehát látjuk, a kultúrigény-kielégítés nemzetközi volt. De menjünk tovább! A melléknévképzés helyesírása során is be lehetett csempészni a szocialista mezőgazdaságról szóló tanítást:
„A szocialista mezőgazdaságban mindent megtesznek a termőföld minél ésszerűbb megművelésére. Az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben a Viljamsz-féle tanítás és a szovjetunóbeli tapasztalatok alapján igen nagy gondot fordítottak a talaj termékenységének a fokozására.”
A módszer csak szovjetunióbeli lehetett, és a diákok megtanulták, hogy kis kezdőbetűvel kell írni a -beli képzős tulajdonneveket.
Természetesen több szöveg szól a május 1-jei ünnepről, felvonulásról. Nekünk, ötven felettieknek jócskán van róla emlékünk.
„Nincs több olyan pompás, látványos ünnep, mint május elseje! A világ proletárjainak az ünnepén színes felvonulást rendeznek falun és városon egyaránt. Hetekkel előbb már akkora lázban égnek a gyerekek, amilyenben csak bizonyítványosztás előtt szoktak lenni. Minden osztály tanulói azon gondolkodnak, milyen legyen a kivonulásuk, hogy elsők lehessenek a versenyben.”
Én nem emlékszem, hogy lázban égtem volna…
A 213. szöveg, amely a jelzős szószerkezetek gyakorlására született, majdnem ódai hangvételű, a patetizmusa, metaforája és a hasonlata legalábbis ezt erősíti:
„Ha meg akarod látni a hazaszeretettől fűtött munkásosztály békealkotásait, ha világlátni indulsz, ne kerüld el a mi városunkat! Legelőször az új vasútállomás fog szemedbe tűnni. Ha kilépsz az épületből, az eléd táruló hatalmas gyárvárosban gyönyörködhetsz. Az új házóriások hatalmas tükörablakai úgy néznek rád, mint a szelíd szemű édesanya rég nem látott gyermekére. A játszóterek gyermekkacagástól hangosak. A széles sugárutakon jól öltözött, napbarnított arcú embereket láthatsz. A tömött áruházakban áruhegyek állnak a vásárlóközönség rendelkezésére.”
Némely szöveg igen didaktikus, ezekbe belecsempésződött a korábbi hatalom világnézete. Így például a biológiaszakkör tagjainak a lelkesedése, akik arról írtak a füzetükbe, hogyan irtja a gyomot az ügyes micsurinista, bepillantást nyerünk a hős munkások és az állami gazdaságok életébe, ahol szinte gurulnak a hízók a kövérségtől.
