Donald Trumptól, az Egyesült Államok elnökétől ezúttal még a nemzetközi közvélemény is azt várta, hogy dörgő hangú üzenetben teszi helyre a múlt heti rakétatesztje után Észak-Koreát. A Fehér Ház első embere a napokban Európában járva új tulajdonságokat villantott fel ez ügyben, a türelmet, amely különösen hasznos lehet a nemzetközi politikában. Most nem rontott ajtóstól a házba, megfontolt volt, és a külvilágnak nem is mondott semmi többet az észak-koreai problémáról, mint a megszokott kommentár, inkább a háttérben próbált megállapodásra jutni ázsiai szövetségeseivel a Phenjan ellen foganatosítandó lépésekről. De lehet úgy is értékelni az amerikai elnök visszafogottságát, mint az elbizonytalanodás jelét. Csak Trump múlt heti hamburgi találkozóinak utolsó felvonásán, amikor a kínai államfő látta vendégül az Egyesült Államok elnökét és a jelen lévő délkelet-ázsiai országok vezetőit, volt szó hangsúlyosan Észak-Koreáról. Hszi Csin-ping elnök továbbra is a tárgyalások mellett kardoskodott. De a lényeget tekintve ez az, amit Észak-Korea is akar: atomhatalomként egy tárgyalóasztalhoz ülni az Egyesült Államokkal.
Mit tegyünk, ha a kezünk meg van kötve, nem hajthatunk végre katonai akciót, amellyel a földdel tennénk egyenlővé az észak-koreai nukleáris programot? – dilemmáznak az amerikaiak. Eddig jókat derülhettünk azon, amikor egy észak-koreai ballisztikus rakéta nekilódul, majd alig száz métert megtéve visszahullik a földre. A szakértők, akik nem mosolyogtak, jól tudják, hogy a kísérleteknél ilyen előfordul. De előbb vagy utóbb várható, hogy a rakéta akadálytalanul emelkedni fog, és eltűnik a szemünk elől. Ez történt július 4-én, amikor Észak-Korea első sikeres ballisztikus interkontinentális rakéta – az úgynevezett ICBM – tesztjét hajtotta végre. Annyira felgyorsult az északi atomprogram, hogy az utolsó hónapokban már szinte minden héten volt egy rakétakísérlet. Kim Dzsongun észak-koreai vezető önfejű és engedetlen magatartásával jó úton halad afelé, hogy eljátssza legfőbb barátjának, Kínának a támogatását. Miért van szüksége erre a rohamtempóra? A fiatal vezető olyan hordozórakétát akar birtokolni, amellyel elérheti Észak-Amerika csendes-óceáni partvidékét. Phenjan szerint az atomfegyver „a béke záloga”, tegyük hozzá, a rezsim túlélésének kulcsa. Ha egy gombnyomásra vagy attól, hogy a világra szabadítsd az atomkatasztrófát, akkor ellenfeleid is meggondolják, hogy piszkáljanak-e – ez logikus érvelés.
Kim Dzsongun tokiói monitoron kísért. Ha a térségben elszabadulna a pokol, a felkelő nap országát is csapás érné
Az elrettentő erő hitelességét mi sem erősítené meg jobban, mint hogy a legfőbb ellenség, az Egyesült Államok bármely nyugati városára rázúdíthatják az atompoklot. Az észak-koreai értékelések szerint Moammer Kadhafi volt líbiai vezető akkor bukott el végleg, amikor a nyugati szirénhangokra lemondott atomprogramjáról. Ha van néhány atombombája, akkor aligha merték volna kívülről felheccelni ellene a líbiai népet.
De miként jutottunk el idáig, hogy most arról kell értekezéseket olvasnunk: még nem is olyan nagy a baj, bár a múlt heti rakéta Alaszkát talán elérné, de a nyugati part városai azért még biztonságban vannak. Ez azonban csak négy-öt évig mondható el – állítják a rakétatechnikában jártasak. „Az Egyesült Államok három utóbbi elnöke, Bill Clinton, George W. Bush, Barack Obama tökéletesen tanácstalanul közelítettek az észak-koreai nukleáris és ballisztikus kísérletekhez – állapította meg a Los Angeles Times minapi száma.
– Mindennel próbálkoztak: tárgyalásokkal, gazdasági segéllyel, nemzetközi szankciókkal, diplomáciai nyomással, sőt még titkos akciókkal is. Minden kísérletük kudarcot vallott. Az időnyerésre játszik Észak-Korea, és valljuk be, eddig elérte célját.”
„Sürgős megoldásra lenne szükség – ez a The New York Times vezércikkének a véleménye.
– Van még egy lecke, amelyet meg kéne tanulnunk: Kínára nem számíthatunk teljesen mint olyan országra, amely feltartóztathatja az észak-koreai atomprogramot.” A lap ki is fejtette, miért, mégpedig a menekültválság miatt. Ha a nemzetközi gazdasági szankciók hatására kitörne egy lázadás a 25 milliós Észak-Koreában, amely esetleg a rezsim bukásához vezetne, akkor milliónyi menekülttel kellene számolnia Kínának. Ebből ő nem kér, és minden lehetséges eszközzel igyekszik felpuhítani a szankciókat. Ezért helyezi első helyre a tárgyalásokat, és a The New York Times szerint más választása nincs Donald Trumpnak sem, mint hogy ezt elfogadja.
A Fehér Ház az elnökváltás óta egyértelművé tette, hogy Kínát tolja előtérbe, hogy valami haladást érjen el szövetségesénél. Ez a taktika nem hozott eredményt, és az Egyesült Államok kezdett visszavenni abból a jó kapcsolatból, amely Hszi Csin-ping és Donald Trump első találkozóján kialakult. Ám most a hétvégén, amikor Hamburgban újra összeültek az érintett felek, Kína jelentős lépést tett: megszakította katonai kapcsolatait Phenjannal. Legalábbis ezt állította egy tévéinterjúban a kínai néphadsereg biztonsági ügyekért felelős tisztségviselője. Csou Bo szerint a kapcsolat „nullára csökkent”, mert Kína tiszteletben tartja az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhívásait. Ha ez igaz, az észak-koreai szénexport Kínába irányuló felfüggesztése után ez valóban megsüvegelendő lépés. A kérdés az, hogy ez gyakorol-e valami hatást a phenjani rezsimre.
Ha Kim Dzsongunnál elszakadna a cérna, akkor első dühét déli testvérén, az ötvenmilliós Dél-Koreán vezetné le. A demilitarizált övezettől mintegy száz kilométerre lévő főváros, a tízmilliós Szöul válna első számú célponttá. Észak még hagyományos katonai eszközökkel is hihetetlen pusztítást tudna végrehajtani délen. Dél-Koreában épp ezért eléggé hatalmas azok száma, akik csak békés megoldást tudnak elképzelni. Határozott provokációként tekintenek a félsziget déli részére idén márciusban villámgyorsan telepített amerikai THAAD rakétavédelmi rendszerre. Kína és Oroszország is ugyanígy tekint az amerikai rakétákra, amelyek felborítják a térség egyensúlyát. És ott van Japán is, amelynek gazdasági területi vizein csapódott be a július 4-én indított észak-koreai rakéta. Ha a térségben elszabadulna a pokol, a felkelő nap országát is csapás érné. Így Japán is a tárgyalások híve.
Kommandós akcióval likvidálni az észak-koreai vezetést? – még ilyen forgatókönyvek is felmerültek az amerikai lapokban. Ám azt a legvérmesebb beavatkozáspártiak is elismerik, hogy a filmekből lemásolt ötletek beláthatatlan kockázatokkal járnak. Akkor nem marad más hátra, mint a tárgyalás. Éppen erre számít Észak-Korea, és semmi esély, hogy ott majd jobb belátásra térítik. Négy-öt év elröpül. Akkor kell majd igazán rettegnie Amerikának és immár az egész világnak.
Bombalexikon
Talán nem haszontalan, ha megmagyarázunk egy-két fogalmat az észak-koreai atomdossziéból.
Atombomba, hidrogénbomba. Phenjan a klasszikus atombombával, amely maghasadás útján működik, háromszor kísérletezett, 2006-ban, 2009-ben és 2013-ban. Ezek a kísérleti robbantások is nemzetközi szankciókat vontak maguk után. Egy hidrogénbomba robbanásának az ereje az előbb említettnek tíz-százszorosa. Észak-Korea januárban hajtott végre ezzel a fegyverrel sikeres tesztet. Eddig hivatalosan öt állam jelentette be, hogy képes hidrogénbombát robbantani: az Egyesült Államok, a Szovjetunió, ma Oroszország, Nagy-Britannia, Kína és Franciaország, az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai.
Miniatürizált töltet. E kérdés körül folyik a vita a nemzetközi sajtóban, hogy Észak-Korea képes-e, és ha igen, akkor mikor az atomfegyvert olyan kis méretben előállítani, hogy azt egy hordozórakéta biztosan célba juttassa. Ugyanis fabatkát sem ér a sikeres célba juttató eszköz tesztelése, ha nem tudják ellátni megfelelő súlyú töltettel. Ha ebben is jelentős sikert ért el Phenjan, mint azt állítja, akkor egyre közeleg az idő, amikor csapást tud mérni – mondjuk – Los Angelesre.
Ballisztikus rakéta. A ballisztikus rakéta pályája három szakaszból áll. Csak néhány percet vesz igénybe, amíg a gázsugárhajtásos motor segítségével az atmoszférán kívül eléri röppályája csúcsát. A nukleáris töltetek leválnak a rakétáról, és megkezdik ballisztikus repülésüket. Végül a töltetek újból belépnek a légkörbe, és elérik földi céljukat. Például a robotrepülőgépeket is el lehet látni különféle töltetekkel, de ezek repülésük során nem lépnek ki az atmoszférába. Nagy előnyük a manőverezhetőség és a földközeli repülés. A július elején tesztelt, Pangjonból indított rakéta mintegy 2800 kilométeres magasságba emelkedett, ennek szorzatából tudják megmondani, hogy mennyi lenne a hatósugara. Az amerikaiak előbb bizonytalankodtak a megítélésében, de aztán kiadták, hogy valóban ICBM-et, interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt Észak-Korea.
Nukleáris fej. Ez tartalmazza a pusztító atomtöltetet.
Különböző rakéták. A föld-föld rakéta olyan fegyver, amelyet a szárazföldről indítanak – lehet rögzített kilövőállásról vagy mozgatható nehézgépkocsiról, tankról –, és amelynek célja a földön helyezkedik el. A tenger-föld rakétát főként tengeralattjárókról indítják földi célpontok ellen. A föld-levegő fegyverek pedig a repülő eszközök megsemmisítésére szolgálnak, mint helikopterek, vadászgépek, bombázók.
Rodong. Ezt a szovjet Scud rakéta alapú fegyvert az észak-koreaiak fejlesztették ki 1988 tájékán, és 1993 után sikeresen tesztelték. Hatósugara 1000–1500 kilométer közt van, tehát a közepes kategóriába tartozik.
Hvaszong. Az észak-koreai interkontinentális rakéta típusa, amely szovjet koppintás, a tengeralattjárókról indítható rakéta másolata. A 2015-ös phenjani díszszemlén nagy dérrel-dúrral felvonultatott fegyver. A Hvaszong–14 – elméletben – akár 6000 kilométeres hatótávolságig továbbíthat atomtöltetet.
THAAD rendszer. Jelenleg ez az amerikai rakétaelhárító rendszer védi március elejétől Dél-Koreát. A Lockheed Martin cég terméke, amely képes az égből leszedni a ballisztikus és közép-hatótávolságú rakétákat. Az első fázisban, amikor a rakéta még nem érte el az atmoszférát, vagy a harmadik szakaszban, amikor ismét belép a légkörbe, van lehetőség a megsemmisítésére. Washingtont és Szöult a koreai háború óta, amely 1950–1953 között dúlt, erős szövetségi rendszer köti össze, többek közt 28 ezer amerikai katona állomásozik Dél-Koreában.
