Ön a Ki miben tudós? című televíziós vetélkedőben lett ismert, de hol tűnhet fel ma az a fiatal, aki nem a hangjával, valóságshow-s szerepléssel, hanem a tudásával akar sikeres lenni?
– Azért nem csak ilyen irányú tehetségeket keres ez az ország, hiszen nagyon sok tanulmányi versenyen is eredményt lehet elérni. Az más kérdés, hogy az ilyen megméretéseken sikeresen szereplőkről mennyit tud a nagyközönség. Valamelyik tévécsatorna napjainkban is próbálkozhatna egy Ki miben tudós?-hoz hasonló, korszerű műsorral. Ehhez mi minden segítséget megadunk. Meggyőződésem, hogy közönségvonzó program lenne.
– Az Akadémia 200 millió forinttal támogatja a közoktatásban hasznosítható szakmódszertani kutatásokat. Ez azt jelzi, hogy elégedetlenek az oktatás jelenlegi helyzetével?
– Közmegegyezés van arról, hogy Magyarországnak korszerű és hatékony oktatásra van szüksége, arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy a XXI. század elején pontosan mitől lesz korszerű és hatékony a tudás átadása. Az MTA egy éve indult szakmódszertani programjának az a lényege, hogy tudományos vizsgálatok alapján adjon választ arra, mit és hogyan tanítsanak a tanárok. Véletlen egybeesés, hogy akkor írtuk ki az új, négy évre szóló, 200 millió forint támogatású kutatási programot, amikor ilyen hangsúlyosak a közoktatással kapcsolatos politikai viták. Mi ezzel a programmal nem akarunk beleszólni a napi vitákba, hanem tudományos alapossággal írnánk le, hogy néhány évtized múlva hova kellene eljutni, milyen lehetőségek és igények prognosztizálhatók, és ezeket milyen módszerekkel lehet elérni. Ugyanakkor az Akadémia is fontosnak tartja, hogy részese legyen a közoktatással kapcsolatos ügyek rendezésének. Ezért veszünk részt a közoktatási kerekasztal munkájában.
– Egyre többször hallani arról a hazai tudományos utánpótlást veszélyeztető gyakorlatról, hogy a legjobb középiskolák diákjait még az érettségi előtt „levadásszák” a vezető nyugati egyetemek. Ön szerint miért maradjon itthon egy ígéretes képességű középiskolás?
– Azért, mert ha hazai egyetemen tanul, akkor itthon mély szakmai kapcsolatot építhet ki, míg ha külföldi felsőoktatási intézménybe jár, akkor ezt a kapcsolati hálót másutt szövi meg. Jónak tartom a magyar egyetemi oktatást, a legjobb hazai műhelyekben mindazt megkapja egy magyar hallgató, amit külföldön kínálnak. Ezt követően mehet külföldre akár több évre is. Ellenben ha valamelyik nyugati egyetemen tanul, valószínűleg ott szerez doktori fokozatot, vállal állást, és alapít családot. Aki ezt az utat járja, nagyobb eséllyel vész el a magyar tudomány számára, mint az, aki itthon szerez diplomát. Olyan ösztöndíjakra van szükség, amelyek a hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken sikeresen szereplő középiskolások itthoni továbbtanulását segítik.
– Idén májusban új tagokat választ az MTA. Mi a véleménye arról az előírásról, hogy az Akadémiának legfeljebb kétszáz hetven évnél fiatalabb tagja lehet?
– Ez egy régről örökölt feltétel, amelynek csekély a jelentősége, mert fontosabb előírás, hogy az MTA-nak legfeljebb 365 tagja lehet. A világ majd minden akadémiája korlátozza tagjai számát. Mivel sok idős tagból áll az Akadémia – ami örvendetes, hisz kiemelkedő tudósaink hosszú ideig élnek –, a hetven év alatti akadémikusok száma messze elmarad a kétszáztól. Ha az a kérdés, hogy jó-e, hogy a tudóstestület ilyen koros tagokból áll, akkor azt mondom, nem jó. De ebből nem az következik, hogy bizonyos életkor felett megfosztunk valakit a tagságától. Egyébként hogy lássa, milyen bonyolult kérdésről van szó: ha valaki nagyon fiatalon lesz akadémikus, évtizedekre lefoglal egy helyet. Csökkenti annak az esélyét, hogy mások az ő szakterületéről bekerüljenek. De a fiatalsága miatt nem várathatjuk, ha olyanok az eredményei. Nehéz jó megoldást találni, hiszen a kutatói pálya egyik csúcspontja az akadémiai tagság. Én abban látom a megoldást, ha a jelenleginél is jobban integráljuk az Akadémia életébe a fiatalabb kutatókat. A Lendület program nyerteseit, a Junior Prima díjasokat, az Európai Kutatási Tanács (ERC) kiírásain díjazott szakembereket szeretnénk bevonni. Ezek az elismerések minőséget jelentenek.
– Az utóbbi két és fél évtizedben minden egyes választás előtt folyt a találgatás, hogy az akadémikusi tagságra jelöltek vajon melyik politikai vonulathoz tartoznak. Most elvétve hallani ilyen hangokat. Kié az érdem?
– Azt remélem, hogy ezek a szempontok mindinkább csökkennek, de én sem állítom, hogy eltűntek. A természet- és az élettudományok esetében a politikai kötődés eddig is kisebb szerepet játszott, mint a társadalomtudósok körében. Utóbbiaknál a kutatás irányát is befolyásolhatja a politikai elkötelezettség. Azzal, hogy a magyar tudományt minél nemzetközibbé próbáljuk tenni, hogy a kutatók minél nagyobb hányada a nemzetközi porondon méretik meg, növekszik az objektív szempontok súlya. Ez nem megy egyik napról a másikra, de örömmel veszem, ha a kívülállók is úgy érzik, hogy az MTA-n a tudományos eredményesség a legfőbb érték.
– Az elmúlt hónapokban több olyan akadémiai szakbizottsági állásfoglalás is született, amely a kormány vagy kormányzati intézmény működését bírálta. Az MTA minden esetben hangsúlyozta, hogy a bizottsági állásfoglalás nem a testület hivatalos véleménye. Azért nem kritizálnak, mert minden kormányzati döntéssel egyetértenek?
– Nem ez a feladatunk, illetve a vitákat nem a sajtó hasábjain folytatjuk, hiszen az asztaldöngetéssel a megegyezést nehezítenénk. Én is kapok kritikákat, hogy miért nem szólalunk meg ebben vagy abban a kérdésben. Szakbizottságok bizonyos témákban állást foglalhatnak, de az Akadémia elsődleges feladata a napi politikai csatározásokon felülemelkedő, nagy horderejű kérdések megvitatása. Mi azt szeretnénk, ha az ország hosszú távú sorsát meghatározó döntések tudományosan megalapozottak lennének. Az egészségügynek a világban elfoglalt helyzetét tárja fel például az orvosi osztály, hiszen ezzel az ágazattal másutt is problémák vannak, de azt nem tudjuk, hogy a gondok közül mi az, ami a világon mindenütt megoldatlan, illetve mire találtak már másutt megoldást. Ugyancsak hosszú távon kell gondolkodnunk folyóvizeinkről, ivóvízkincsünk hasznosításáról.
– Beszélgetésünk napján adták át a Nők a Tudományban Kiválósági Díjat. Az MTA tagjainak mindössze hét százaléka nő. Miként csökkenthető a nemek közötti drasztikus különbség?
– Ez a hét százalék valóban nagyon kevés, ám az arányokon nem lehet gyorsan változtatni. Az alapproblémát abban látom, hogy míg a szakmák többségében a gyerekeivel évekre otthon maradó nő visszatérésekor gond nélkül be tud kapcsolódni a munkába, addig a kutatónők négy-öt év alatt óriási hátrányba kerülnek. Nem tudják ott folytatni, ahol korábban abbahagyták. Megoldás lehet a rugalmas vagy a részmunkaidő, az otthoni alkotás lehetősége – minden olyan módszer, amellyel követhetik szakterületük fejlődését.
– Tavaly novemberben derült ki, hogy az MTA Természettudományi Kutatóközpont 800 millió forintos hiányt halmozott fel. Hogyan kezelhető ez a helyzet?
– A tűzoltás után szakmai és pénzügyi szempontból is átvilágítottuk az intézmény működését. Ezek fényében komoly átszervezésre kerül sor, amely valószínűleg létszámleépítéssel – a jelenlegi helyzet szerint ez elérheti a tíz százalékot –, átszervezéssel, hatékonyságnöveléssel jár. Reményeink szerint három év alatt nullszaldós lehet a központ működése.
– Hasonló „megaintézmény” lesz a Soroksári út közelében épülő MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont. Mi garantálja, hogy itt nem ismétlődik meg az, ami a természettudományiban történt?
– Alapvető különbség, hogy az ideköltöző három intézet csak helyet változtat, a működésükben más változás nem történik. Megmarad a függetlenségük, az eddig gyakorlat szerint dolgoznak tovább. De éppen a természettudományi példája nyomán sokkal feszesebb rendszert alakítunk ki a gazdálkodás ellenőrzésére. Nem a gúzsba kötés a cél, hanem a működési anomáliák elkerülése.
– A kormánnyal kötött megállapodás értelmében több akadémiai intézet is kiköltözik a Várból. Mikor és mit kapnak ezért cserébe?
– A két budavári épületet 2017. január végén kell átadni. Ezt az időpontot tartani tudjuk, hiszen az előbb említett MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont épülete áll, jelenleg az épületgépészeti berendezéseket szerelik. Korábban szó volt a Várban működő MTA BTK Zenetudományi Intézet elköltözéséről is, de információink szerint erre az ingatlanra nem tartanak igényt. A kormányzat az akadémiai épületekért cserébe jelentős összeggel segíti a magyar tudományt. Pár éve adtuk át a természettudományi központot, jövő év elején beköltözünk a bölcsészettudományi központba, és néhány hete az is kiderült, hogy a kabinet 7,8 milliárd forinttal támogatja a martonvásári agrárközpont fejlesztését. Várhatóan a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet is hamarosan korszerű körülmények közé költözhet. Ha mindent összeadunk, senkiben sem vetődhet fel, hogy ebből az egészből rosszul jön ki a magyar tudomány.
– Az utóbbi hónapokban egyre többen sürgetik Hóman Bálint történész akadémiai rehabilitációját. Milyen lépések várhatók ez ügyben az Akadémiától?
– A közelmúltban egy orosházi ügyvéd indított pert, aki a történész 1945 tavaszi kizárásának jogszerűségét vitatja. Úgy gondolom, hogy a többségükben konzervatív tudósok – akik a Horthy-rendszer évtizedeiben lettek akadémikusok – döntése nem említhető egy lapon azokkal a kizárásokkal, amelyek a kommunista hatalomátvétel után 1949-ben történtek. Nem látok okot arra, hogy Hóman kortársainak döntését megkérdőjelezzem. A bíróság természetesen dönthet úgy, hogy 71 éve formai hiba történt. A mi jogászaink szerint nem történt ilyen, de meglátjuk, mi lesz. Személyes véleményem, hogy Hóman Bálint kiváló tudós volt, azonban politikusként, tudománypolitikusként vállalhatatlan, erkölcsileg elfogadhatatlan eszméket képviselt.
– Az elnökség mellett mennyi idő jut a szakmára?
– Amikor elvállaltam ezt a pozíciót, úgy gondoltam, a pénteki napokat az egyetemen tölthetem, a hallgatók körében. Ez nem mindig sikerül.
– Jövőre elnökválasztás lesz. Vállal-e újabb elnöki ciklust?
– Ha az egészségem megengedi, ha felkérnek, és ha megválasztanak, akkor igen. De mint hallja, nagyon sok a ha.
– Érdemes volt belevágni ebbe a kalandba?
– Attól függ, hogy milyen szempontok szerint értékel az ember. Ha azt nézem, hogy a családommal jóval kevesebb időt tölthetek, akkor nem érte meg. Azt sem lehet tudni, hogy szakmai téren összességében milyen eredménnyel zárom életem e korszakát, de az elején vállalt célok jelentős része teljesülni látszik. Bízom a pozitív végeredményben.