Orvos, ápoló, eladó-pénztáros, árufeltöltő, futár, raktáros, takarító, értékesítő, gépészmérnök, programozó, lakatos, szobafestő, grafikus, adminisztrátor, villamosmérnök – az álláshirdetések alapján gyakorlatilag nincs olyan szakma, amellyel ne lehetne elhelyezkedni ma Magyarországon. Az egyik Pest környéki kisváros virágüzletének tulajdonosa azt mondja, egyetemista lányait volt kénytelen beállítani a pultba a halottak napja körüli roham idején, mert hónapok óta nem kap virágkötőt; ugyanitt az amúgy nagy forgalmú kifőzde-étterem alapítója közölte nemrég: nem vállal több rendezvényt, mert égen-földön nem talál szakácsot. A nagyvárosokban a kórházak egymástól csábítják el az orvosokat, ápolókat, érthetően mindenki oda megy, ahol eleve magasabb a fizetés, vagy – ha csak a közalkalmazotti bért tudják megadni – legalább a különféle béren kívüli juttatásokkal, pluszmunka-lehetőségekkel többet lehet keresni.
A „ráígérés” talán az építőiparban a legkeményebb. Mint egy, az ágazatot belülről is jól ismerő szakember mondta nemrég: az építkezéseken a biztonsági szolgálat ma már nem az építőanyagot és a gépeket őrzi, hanem a munkaerőt, mert már azt is lopják, mégpedig fényes nappal. Egyszerűen odamennek a melósokhoz, ráígérnek a pénzükre, és egy óra múlva már egy másik helyen rakják a falat, keverik a maltert. Vagyis – mint azt a laikusok gondolnák naivan – nem csak logisztikai okokból szervezik úgy a munkát, hogy a brigádok tagjait egy helyen szállásolják el, reggel és este háztól házig szállítják őket, helybe viszik nekik az ételt, az italt, hogy csak éjszakára hagyják el az építkezés helyszínét… Az építési területeket pedig körbekerítik, biztonsági őrökkel vigyázzák.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2013 és 2017 között nagyjából a háromszorosára nőtt a versenyszférában a betöltetlen álláshelyek száma, miközben a költségvetési intézményekben gyakorlatilag változatlan maradt. Ez számszerűen azt jelenti, hogy míg 2013-ban éves átlagban 17 ezer dolgozót tudtak volna pluszban foglalkoztatni a cégek, az idei esztendő második negyedévében (frissebb adat cikkünk írásakor még nem volt) pedig már több mint 48 ezret.
A Policy Agenda tavaszi mérése azt mutatta, hogy akkor a cégvezetők 55 százaléka tartotta jelentős problémának a munkaerőhiányt, ősszel viszont már 67 százalékuk, tehát a kétharmaduk komoly gondokkal küzdött ezen a téren. A tavaszi 20 százalékkal szemben pedig mindössze a munkáltatók 16 százaléka mondta azt, hogy az ő ágazatában nem okoz nehézséget munkaerőt találni.
A feldolgozóiparban a cégek 80, az építőiparban 60, a szolgáltatószektorban pedig a 40 százalékuk küzd munkaerőhiánnyal. Szakértők szerint Magyarországon ma már a gazdasági növekedést és a felzárkózást is a humán erőforrás hiánya akadályozza leginkább.
Egy átfogó tavalyi kutatás szerint a 12 legnehezebben betölthető munkakör Magyarországon a következő: informatikus, szakmérnök, operátor, értékesítő, minőségbiztosítási mérnök, tanácsadó, adminisztrátor, gépészmérnök, HR-szakember, műszaki középvezető, pincér/felszolgáló, projektmenedzser. Ezekben a szakmákban az üres pozíciók betöltése átlagosan 11 hétig tart.
A leggyorsabban (négy-öt hét alatt) az operátorokat és a projektmenedzsereket tudják pótolni a vállalatok. A mérnöki munkakörök esetében azonban 18-21 hét szükséges a sikeres toborzáshoz.
Lesz-e kit kérdezni az állásinterjúkon?
Ebben a felsorolásban ugyan nem szerepel a kőműves, az ács-állványozó vagy a villanyszerelő, az Eurostat felmérése szerint azonban az építőiparban tízből hat cég a munkaerőhiányt jelölte meg mint a termelést korlátozó legfontosabb tényezőt. A KSH adatai szerint az ágazatban több mint háromezer üres álláshely volt a második negyedévben, de mivel folyamatosan nőnek az építőipari megrendelések, itt mára még rosszabb lehet a helyzet. Ezt erősíti meg Kovács Richárd építési vállalkozó is, aki szerint itthon már alig találni szakképzett munkaerőt, mert nincs utánpótlás, és sokan dolgoznak Nyugaton. A külföldön munkát vállalók hazacsábítása továbbra is reménytelen, ezért a hazai építőipari cégek a szakipari munkákra (kőműves, ács, burkoló) is importálni kénytelenek munkásokat – Keletről.
Segédmunkást még találnak az ország keleti régiójában, de mind a külföldről behozott, mind az ország másik végéből áthozott munkaerőnél jelentős többletfeladat, és ezzel többletköltséget ró a cégekre a szállítás, a lakhatás és az étkeztetés, nem beszélve az egyéb szociális tényezőkről. Az erdélyi, ukrajnai munkásokat is lassan lasszóval kell fogni, ennek ellenére száz dolgozójukból nagyjából 25 már a környező országokból átjött külföldi. Egy másik, neve elhallgatását kérő, az állattenyésztésben érdekelt cégvezető szintén arról panaszkodott, hogy nem csupán állatgondozót vagy fejőt nem találnak, de agrármérnöki, állatorvosi pozícióikat is csak Romániából érkezett szakemberekkel tudták feltölteni, akik nem is magyar nemzetiségűek, így a nyelvvel is csak most ismerkednek.
A kritikussá váló hiány kezelésére a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) még tavaly többpontos javaslatcsomagot fogalmazott meg. Ebben az is szerepel, hogy kormányzati program keretében célzottan kell keresni „a kulturálisan beilleszthető, szakképzett munkaerőt”, példaként pedig a Lengyelországban dolgozó egymillió ukrán vendégmunkást hozták fel, ami alapján szerintük hozzánk 250 ezer ukrán munkavállaló jöhetne. Ez év elején aztán elindult „Az ukrán állampolgárok hazai hiányszakmákban történő foglalkoztatása” elnevezésű program, amely egyrészt a kinti toborzás feltételeinek kialakításáról, másrészt egy marketingkampányról szól Ungváron, Kijevben, Harkovban, Lvovban, Odesszában és Krivoj Rogban. A magyarországi munkavállalást a kormány egy rendeletmódosítással is igyekezett vonzóbbá tenni: már 2016 júniusa óta a szomszédos országokból érkező, nem EU-s, vagyis a szerb és ukrán állampolgárokat munkavállalási engedély nélkül is foglalkoztathatják magyar cégek meghatározott hiányszakmákban.
Így informatikusként, mérnökként, programozóként, járművezető, építőipari szakmunkásként vagy éppen ápolóként.
Az ukrajnai munkaerő toborzásával is foglalkozó HSA Kft. régióvezetője, Farkas Adrián úgy nyilatkozott: azelőtt két-három hónapba telt, mire minden engedélyt sikerült beszerezni a külföldi munkavállalók foglalkoztatásához, ugyanez ma már a gyorsított eljárásnak köszönhetően körülbelül tíz nap alatt megvan.
Hozzátette: Ukrajnában, ebben a 42 millió lakosú szomszédos országban jelentős a munkanélküliség. Emellett míg Ukrajnában havi 250–300 óra munkával 45–50 ezer forintot visznek haza, nálunk 180–190 órával megkereshető nettó 140–150 ezer forintos fizetés, ami óriási életminőségbeli ugrás. Megbecsülik a lehetőséget, rendkívül motiváltak. A cégek nem is feltétlenül magyar munkaerőt keresnek, mint mondta, az egyik megrendelőjüknél, ahol 500 ukránt foglalkoztatnak, az az elvárás, hogy 30–35 munkavállalónként legalább egy beszéljen magyarul.
Logikus a kérdés: vajon felhajtotta-e a béreket a munkaerőhiány? A válasz egyértelmű igen. Mint Kovács Richárdtól megtudjuk, az építőiparban 100-200 százalékos a keresetek emelkedése. Míg egy kőműves napidíja három évvel ezelőtt 8-12 ezer forint volt, ma akár 20-30 ezer forint is lehet nettóban. Ezzel sem lehet azonban hazahozni a külföldre vándorolt munkaerőt, hiszen egyrészt ott is hiány van szakemberekből, másrészt Nyugaton is hasonló a tendencia, csak ott nem ekkora az ugrás. Ausztriában például egy ács kényelmesen megkereshet havi 4-6 ezer eurót (1,2-1,8 millió forintot).
Buszsofőr bruttó négyszázért
A legrosszabbul fizetett és a legnagyobb hiánnyal küzdő területeken volt idén a legmagasabb a bérnövekedés az elmúlt évekhez képest, de a fizetések még mindig messze elmaradnak a húzóágazatoktól, derült ki a Workania online kutatásából. A vendéglátóiparban 18 százalékkal, a szálláshelyeken és az építőiparban 16 százalékkal, a fafeldolgozásban és bútorgyártásban 19 százalékkal, a közlekedés és logisztika területén 16 százalékkal, a postai és futárszolgáltatóknál, valamint a kiskereskedelemben átlagosan 15 százalékkal lehet idén többet keresni, mint tavaly.
A felmérés szerint a legmagasabbak a magyar átlagbérek az információs technológiák, programozás és internetes portálok területén, az ilyen cégeknél dolgozók átlagosan bruttó 470 ezer forintot keresnek. A második helyen a tanácsadó és konzultációs cégek állnak 450 ezer forintos átlagbérrel, míg a telekommunikáció és távközlés területén átlagosan 440 ezer forintot fizetnek a dolgozóknak. Havi bruttó 400 ezer forint felett keresnek a bankoknál, biztosítóknál, egyéb pénzügyi vállalatoknál, valamint a kutatás-fejlesztés területén. A tíz legjobban fizetett iparág közé bekerült még az autó- és járműgyártás, a papírtermékek gyártása, a vegy- és gyógyszeripar, valamint az energetika.
Délelőtti műszak az Audi győri üzemében. Itthon kevesen vannak, akik nem a hagyományos heti 40 órás munkarendben dolgoznak
A 3-as metró felújítása nyomán kialakult buszsofőrhiány oda vezetett, hogy bruttó 400 ezer forintért hirdeti ezeket az állásokat a BKV, cafeteriával, két hozzátartozónak is utazási igazolvánnyal, vidékieknek munkásszállással. Sok áruházban már a bejáratnál igyekeznek meggyőzni a betérőt, hogy érdemes ott dolgozni. A Lidlben például 268 ezer forint a vasárnapi pótlék nélküli havi kereset, itt a bérek 2016 januárja óta 32 százalékkal nőttek, és még egy komplex béren kívüli juttatási csomagot is kapnak a raktári és áruházi dolgozók. A másik ismert diszkontláncnál, az Aldinál 227 ezer forint a havi bruttó bérajánlat, ugyancsak a vasárnapi pótlék nélkül.
A nagy munkaerőhiánnyal küzdő feldolgozóiparban 340 ezer forint, az építőiparban 315 ezer forint, míg a logisztika területén 312 ezer forint a bruttó átlagbér. A vendéglátóiparban havi bruttó 200 ezer forint az átlagbér, nem véletlenül szorgalmazták már nyáron az érdekképviseletek, hogy a jelenleg kötelező bruttó 180 ezer forintról bruttó 240 ezerre emelkedjen majd az ágazati bérminimum. Hülvely István, a Turizmus-vendéglátás Ágazati Párbeszéd Bizottság (ÁPB) társelnöke már nyáron arról beszélt, hogy ősszel aláírhatják azt a kollektív szerződést, amely akár 60 ezer forinttal magasabb bért garantálhat a vendéglátásban, illetve a turizmusban dolgozó szakmunkásoknak. A megállapodás azonban egyelőre nem született meg, holott egyre élesebb a harc nemcsak az ágazatokon belül, de az ágazatok között is a munkaerőért. Rácz István, az állás.hu ügyvezetője nemrég azt mondta a Napi.hu-nak, hogy a dolgozók bérigénye is drasztikusan megváltozott a munkaerő iránti fokozott kereslet miatt. „Eddig az volt a jellemző, hogy tíz százalékkal kértek nagyobb bért az állásinterjúkon, most viszont már harminc százalékkal magasabb fizetési igényt támasztanak az új munkahelyen.”
A nyáron lapunk is beszámolt arról, hogy egyre több vállalat úgynevezett toborzási bónusszal próbál munkaerőt szerezni. A MÁV-nál például 35 ezer forint jár annak a dolgozónak, akinek sikerül új munkavállalót beszerveznie a vasúttársasághoz. A magánszektorban is egyre több helyen nyúl a zsebébe a munkáltató, és fizet toborzási bónuszt, sok esetben ahelyett, hogy a béreket emelné versenyképesebb szintre. Az ajánlási bónusz mértéke az ezt alkalmazó cégeknél több tízezer forint is lehet. Olyan vállalatról is hallottunk, ahol a dolgozó akár a 40-60 ezer forintot is megkapja sikeres toborzásért.
Az egyre súlyosabb munkaerőhiány mindazonáltal elképzelhetetlen helyzeteket is produkál: míg korábban a munkáltatók viszonylag gyorsan megváltak a szakmailag vagy emberileg nem megfelelő munkaerőtől, manapság háromszor is meggondolják, hogy utcára tegyenek-e valakit, mert iszonyú sok idő és energia, mire találnak a helyére mást.
Közhely, bárhová is menjünk a világban, mindenütt találkozunk magyarokkal – ám ez most már elsősorban a munkaerőre igaz. Szállodahajókon a pincérektől a szobalányokon át a zenészekig magyarok dolgoznak, kórházakban, kocsmákban, építkezéseken mindenütt hallani magyar szót. Sokakban él az a tévhit, hogy az alacsony fizetések miatt költöznek külföldre a fiatalok, ráadásul a jelenség tömeges. A felmérések szerint azonban gyakoribb az ideiglenes külföldi munkavállalás vagy az ingázás. Pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre. Sem a Központi Statisztikai Hivatal, sem a kutatóintézetek adataira nem lehet támaszkodni, a hazai társadalombiztosítónál pedig sokan nem jelentik be távozásukat. Az Európai Unió országaiban ugyanakkor kötelező volt tavaly úgynevezett mikrocenzust, tehát kis népszámlálást tartani, amely majd objektív adatokkal szolgálhat. A britek már feldolgozták a számokat, náluk 75 ezer magyar él. Mivel Nagy-Britannia a második számú európai célországa a honi munkavállalóknak, azt a következtetést azért le lehet vonni, hogy a német munkaerőpiacon sincs jelen több százezer magyar munkavállaló.
Aki azonban nem itthon, hanem valahol másutt építi a gazdaságot, az persze hiányzik a magyar munkaerőpiacról. Gábor, a szakképzett szobafestő például rendszeresen vállal munkát Németországban. A harmincas éveiben járó fiatalember Magyarországon szeretne élni, ugyanakkor ha van munkalehetőség, akár még az itthoni megbízásait is lemondja. Nemcsak a hazainál jóval magasabb munkadíjért teszi ezt, hanem a nagyobb megbecsülésért, a kinti munkamorálról alkotott pozitív tapasztalatai és a munkatársai hozzáállása miatt. Szerinte a nyugati cégek sokkal jobban megbecsülik a kétkezi munkát, de a munkások is magukat – ott nem nagyon látni lapátot támasztókat.
Nem csak a fizetés számít
– Edinburghban, Skóciában élek, 2012-ben költöztem ki. Abban az időben nagy volt a munkanélküliség, az egyetemi végzettségemmel pedig csak a minimálbért kerestem volna meg, abból viszont nem lehetett megélni – mondja a húszas évei végén járó Tamás. A diplomás fiatal itthon az állásinterjúkon sokszor megalázó helyzetbe került, rendszeresen olyan kompetenciákat kértek rajta számon, amelyek nem voltak szükségesek az adott munkakör betöltéséhez. Úgy érezte, nem jut semmire. – Jelenleg szállodában dolgozom, kisegítő munkakörben, ám hamarosan befejezem a kiadványszerkesztői képzésemet, mára teljesen megtanultam a nyelvet is. Sokan hazamentek, vagy azért, mert nem voltak elég kitartóak, így nem jutottak előrébb, vagy csak hiányzott a családjuk. A szeretteim hiánya a legrosszabb.
Lilla Bécsben dolgozik fogászati asszisztensként, Sopronban lakik, albérletben. Tipikus ingázó. – A szakmámban Magyarországon is el tudnék helyezkedni, ám az osztrák fizetés majdnem háromszorosa annak, amit itt keresnék, így a lakhatási költségek mellett bőven marad pénzem félretenni is – indokolja döntését. Még hozzátette: ha a munkaadók és a munkavállalók közötti, kölcsönös tiszteleten nyugvó osztrák mentalitás itthon is elterjedtté válna, bizony az nagyon sokat enyhítene a munkaerőhiányon.
A külföldi munkavállalással kapcsolatban ugyanakkor le kell szögezni, hogy ez csak az egyik, de korántsem az egyetlen oka a munkaerőhiánynak. Egyre több felmérésből derül ki, hogy bőven van még tartalék a hazai munkaerőpiacon. A statisztikák szerint közel 1,8 millió embert lehetne munkába állítani főleg a 25 év alatti és az 55–64 év közötti korosztályból, valamint a kisgyermekesek közül. Ugyanakkor a potenciális munkavállalók jelentős része megválogatja, hol és milyen feltételekkel áll munkába.
Korábban – elsősorban azokban az időkben, amikor nem volt kínálati munkaerőpiac – sokan bármit elvállaltak, mivel legalább volt megélhetésük. Ma már nem ez a helyzet, könnyebben váltunk, ha jobb lehetőséget kapunk, ráadásul már nem csak a fizetés az egyetlen szempont. A munkavállalók körében végzett kutatások azt igazolják, a fiatalokat már elsősorban a kreatív feladatokkal, a szakmai tapasztalatok folyamatos erősítésével, a továbbképzéssel és a munkakör érdekessé tételével lehet megszólítani. Sok nagyvállalat már bevezetett ilyen megoldásokat, akár a komfortosan berendezett irodával, akár a rugalmas munkaidővel vagy egyéb rugalmas munkaerő-piaci megoldásokkal. Ma már nem Steve Jobs a tökéletesség mintaképe a fiatalok számára, inkább Mark Zuckerberget követik, aki értékes, kreatív újításokat teremtett, mindezt kiegyensúlyozott életvitel mellett.
A vállalkozások is kénytelenek változtatni, jobban odafigyelni az igényekre. A béremelés szükségessége már alap, mert bár a korábbi évekhez képest jelentősebben nőttek a fizetések, ám még mindig csak a visegrádi országokkal említhetjük magunkat egy lapon. Az pedig, hogy itthon is nyugat-európai bérek legyenek, egyelőre csak kampányszlogenekben hihető. A cégvilág így inkább a technológiai fejlesztéseket emlegeti, mint a munkaerőhiányra adott másik lehetséges választ. Ez a gyakorlatban nem feltétlenül a munkaerő kiváltását jelenti. Az építőiparban például a fejlesztéseknek köszönhetően – ugyanannyi munkaerő mellett – nagyobb teljesítményt érnek el a cégek. A feldolgozóiparban szintén hasonló a tendencia, miközben egyre kevesebben helyezkednek el a gyártásban, fizikai munkakörben, addig a termelési szint erősödik. Ezt vélhetően új eszközökkel, modern gépekkel, valamint más munkaerő-beosztással érik el.
A munkaidő átvariálása is oldhatja a feszültséget. Hazánkban rendkívül alacsony azoknak a száma, akik nem a hagyományos, heti 40 órás munkarendben dolgoznak. A nagyvállalatok közül jó néhány azonban már kialakított rugalmas megoldásokat. Ez segítheti többek közt a dolgozni vágyó idősek vagy a kismamák munkába állását. Ráadásul egyre több, elsősorban a szolgáltatói szektorban működő vállalkozás ösztönzi arra dolgozóit, hogy az iroda helyett válasszák az otthoni munkavégzést.
A Magyarországon egyedülálló szövetkezeti modell is kedvező. Mind a diákok, mind a nyugdíjasok el tudnak helyezkedni alacsony közteher mellett, a szövetkezeten keresztül, emiatt pedig egyszerűbben. Ez a fiatalok és az idősek nagyobb munkaerő-piaci jelenlétéhez is hozzájárulhat, mivel közülük válogathatnak leginkább a munkaadók.
Alkalmazkodási kényszer
A kampányoknak is nagy jelentőségük lehet. A karácsony közeledtével – elsősorban az adventi hétvégékre – egyre több üzletlánc hirdet állást, szokatlanul nagy rugalmasság és kedvező fizetések mellett. A beugrósok megválaszthatják, mikor szeretnének dolgozni, a bérigény megjelölésénél is nagyobb engedékenységre számíthatnak, ráadásul adott esetben még a munkakört is megjelölhetik. A fizetések már szinte mindenhol meghaladják a minimálbéreket, főként az alkalmi állásoknál.
A mobilitást is próbálják ösztönözni a vállalatok. A cél az lenne, hogy a kelet-magyarországi régiókból a nyugat-magyarországi térségekbe áramoljon a munkaerő. Ezt munkásjáratokkal, -szállókkal, valamint egyéb lakhatási támogatásokkal próbálják segíteni. A gond az, hogy az emberek nem szívesen járnának dolgozni az ország másik felébe.A közmunkások integrálását viszont továbbra sem szívesen vállalják a cégek. Ennek legfőbb oka, hogy a közfoglalkoztatottak jelentős részének legfeljebb nyolc általános iskolai végzettsége van, többen ráadásul nem is akarnak kilépni a közmunkaprogramokból.
A kontinens egészét sújtja a szakemberhiány, és ez várhatóan a következő időszakban tovább erősödik. Ennek elsősorban demográfiai okai vannak. Az európai társadalom elöregedett, kevés gyermek születik. A nyugati országokban ma még vita tárgya, hogy a bevándorlók integrálása mennyire lesz, lehet sikeres, és a kelet–nyugati munkaerő-migráció letörésében sincs egyetértés.
A sok hasonlóság ellenére a nyugati és a keleti országok eltérő gondokkal küzdenek. Románia kis túlzással kiürült, Lengyelországból szintén rengeteg munkavállalót szippantott el Nyugat-Európa. Ezzel szemben Franciaországban a keleti országokhoz képest magas, Németországban eltűnt a munkanélküliség. A briteknél a Brexit egyik fő témája az uniós munkavállalók státusza. A britek már nem hajlandók elvégezni azokat a munkákat, amelyeket a vendégmunkások töltenek be. Az ottani munkaügyi hivatal egy korábbi jelentése arra mutat rá, az állástalan britek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne kelljen kétkezi munkát vállalniuk.
A franciák már többször utaltak arra, hogy a keleti munkavállalók számára nyújtott könnyítéseket vissza kellene vágni. Ők az elsődleges feladatnak a harmadik országból érkezők integrálását tartják, ami ugyanakkor nem egyszerű feladat. Mind a franciáknál, mind a németeknél rendkívül alacsony az Afrikából, valamint Ázsiából érkező munkavállalók száma, elsősorban a nyelvi nehézségek, a képzetlenség és az eltérő munkakultúra miatt. A nyugat-európai országok többsége ennek ellenére továbbra is a bevándorlásban látja a munkaerő-utánpótlást, ráadásul a gyarmattartó országoknál ennek régi hagyománya van.
A munkaerőhiány megoldása mindazonáltal nem megy a szakképzés területén bevezetett reformok nélkül. Ma már nem elég megszerezni az adott munkakörhöz szükséges tudást, a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség és a folyamatos tanulás ennél is fontosabb. A negyedik ipari forradalom korában ugyanis minden eddiginél gyorsabban változik mind a technológia, mind az elvárások. Ma már nem elég, ha egy targoncavezető tud targoncát vezetni, hiszen könnyen lehet, hogy néhány év múlva a járművet már egy számítógép segítségével kell működtetni. Ezért a digitális tudás elsajátítása is nélkülözhetetlen. Mindehhez a dolgozók hozzáállásán is változtatni kell – mutatnak rá a szakértők. Olyan készségekre is szert kell tenniük, mint a csapatmunka vagy a vállalatszemléletű hozzáállás.
Összességében a munkaerőhiány okozta kihívások gyors megoldására nem számít senki, de abban nagyjából egyetértés van, hogy a probléma kezeléséhez legalább nem a huszonnegyedik órában láttak hozzá.
