Bélyegezték már „kurzustörténésznek”, vádolták antiszemitizmussal, igyekeztek megkérdőjelezni történészi objektivitását. Pedig történettudósi felkészültségéhez, politikai elfogulatlanságához és a történelmi források (dokumentumok, adatok és tények) tisztelete jegyében folytatott kutatói munkásságához nem fér kétség.
Mégis gyakran áll mind ő, mind az általa irányított Veritas Történetkutató Intézet a szakmainak álcázott, valójában politikai indíttatású támadások kereszttüzében. Ennek pedig az az elsődleges oka, hogy a magyar történetírás az államszocializmus korában a Szakály professzor vezette intézet nevében szereplő „igazság” helyett gyakran az aktuálpolitikai érdekeket és a marxista ideológiai szempontok történeti alátámasztásának igényeit szolgálta ki. Ez a tudományos mentalitás aztán sajnos sok esetben a rendszerváltozás után is tovább élt…
Szakály Sándor történészi szemléletmódjának központi eleme a hitelesség kérdése és a forrásközpontú alapállás.
„Hitelesen úgy vizsgálhatjuk a történelmet, ha forrásokat és nem legendákat keresünk, valamint, ha nem bírói szerepben akarunk tetszelegni, amelyben eldöntjük, hogy mi volt a helyes és a helytelen. Bírói szék helyett az elemzés a cél, az, hogy az általunk megismert tények alapján megrajzoljuk azt a képet, amelyet hitelesnek gondolunk” – vallja a professzor, aki szerint a történelemmel foglalkozó szakembereknek a sok esetben ideológiai elfogultságokkal és szubjektív (elő)ítéletekkel „terhelt” narratívák helyett a tényeket kell kiindulópontnak tekinteniük.
Mint egy tavalyi interjúban megfogalmazta: „Hiteles történész az, aki a korabeli források alapján és a korabeli viszonyok figyelembevételével mutatja be az általa kutatott eseményt, korszakot. Manapság nagy divat a narratívákról beszélni, ezzel ellentétben én túlságosan ragaszkodom ahhoz, hogy a tényeket is vegyük figyelembe. A tények tiszteletét, úgy gondolom, mindenkitől el kell várni. Ma jóval többet tudhatunk a múltról és arról, hogy milyen tények játszottak közre a folyamatokban, mint azokról az egykori döntéshozókról, akik még nem ismerték a ma már egyértelmű tényeket.”
Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója, a Károli Gáspár Református Egyetem professzora – aki a huszadik századi magyar történelem jeles kutatója – életéről, kutatói munkásságáról és történelemszemléletéről kaphatunk képet, ha kézbe vesszük az elmúlt másfél évtizedben vele készült interjúkból összeállított kötetet. A könyv a magánembert – Somogy megyei családi történeteken keresztül –
éppúgy elénk tárja, mint a tudományos ismeretterjesztést szívügyének tekintő és az új történettudományi eredmények közoktatásban való megjelenését szorgalmazó szakembert.
„A történészek igyekeznek lebeszélni a mindenkori politikát arról, hogy politikai érdekeik miatt meghamisítsák a történelmet, de nem mindig sikerül. Mindannyiunknak más történelemtanára volt, ezek mind beleviszik a saját nézeteiket, véleményüket az oktatásba. Egy dolog viszont tény. Sem egy emléktábla, sem egy utcanév nem feledteti, illetve írja át a múltat, de felhívhatja a figyelmet annak megismerésére, mert sajnos az utóbbival inkább állunk hadilábon, mint a hangzatos és haragos megnyilvánulásokkal, hozzáértés nélküli megnyilatkozásokkal. Inkább ezekről kellene lemondani. Az valóban a köz javát szolgálná” – olvashatjuk a kötet utolsó interjújának végén. Úgy vélem, ez a néhány gondolat értelmezhető Szakály Sándor történész hitvallásának summázataként is.
(Szakály Sándor: Múltunkról és jelenünkről. Válogatott interjúk és beszélgetések, 2002–2017. Magyar Napló, Budapest, 2018. 431 oldal. Ára: 3000 forint)