Vásárhelyi Gábor mumusként vonult be a magyar művészeti élet néhány tagjának az életébe. Bartók Béla szerzői jogainak egyik örököseként ugyanis éberen ügyelt arra, hogy a rábízott szellemi-zenei örökséget megvédje addig, amíg arra felhatalmazása van. Az elmúlt években több előadást, feldolgozást nem engedélyezett, vagy a kész művet letiltatta, így 2001-ben a Közép-Európa Táncszínház A csodálatos mandarin című előadását, 2006-ban A csodálatos mandarin operaházi rendezését. Beperelte Mészáros Márta és Bozsik Yvette A csodálatos mandarin című filmjét is. Török Ádám zenésznek is várnia kellett a jogdíjak lejártáig, hogy Bartók-variációit előadhassa.
Az egyik leghangosabb ügy kétségkívül a 2005-ös. Vásárhelyi a Miskolci Operafesztiválon az Alföldi Róbert által rendezett A kékszakállú herceg vára című opera közepén kivonult a teremből, majd megtiltotta további bemutatását, sőt megsemmisíttette a felvételeket is, az előadás rögzítésére a szervezőknek nem volt engedélyük. 2011-ben azért lépett fel határozottan, mert Bartók egyik művének plakátja szerepelt egy Brüsszelben kiállított reklámszőnyegen, márpedig, mondta, Bartókból senki ne csináljon lábtörlőt.
Sokan örülhettek tehát annak, hogy január elsejével, a zeneszerző halálának hetvenedik évfordulójával lejártak a Bartók Béla műveihez fűződő egyes szerzői jogok, így Vásárhelyi Gáboré is, aki többet már nem avatkozhat bele a magyar művészek dolgába. (A Bartók-művek társszerzőinek jogai önállóan élnek. A kékszakállú herceg vára például csak 2020 januárjában szabadul fel, Balázs Béla halálának hetvenedik évfordulóján.) Bár jogi szempontból egyik érvnek sincs jelentősége, a sértettek, érintettek azzal támadták Vásárhelyit, hogy közlekedésmérnök, aki nem ért a magas művészethez, sőt a zenéhez sem, és nem is a zeneszerzőnek, hanem Bartók első feleségének a rokona. Ziegler Márta 16 évesen ment hozzá zongoratanárához, e házasságból született ifjabb Bartók Béla, aki gyermektelenül hunyt el. (Ő is mérnök volt, és ő sem zenélt.)
Halála előtt egy évvel ezért az unokaöccsére, keresztfiára hagyta a nála lévő Bartók-jogokat, valamint a személyes hagyatékot: levelezést, kéziratokat, dokumentumokat, tárgyi emlékeket. Így kerültek tehát a jogok Vásárhelyi Gáborhoz, aki valóban nem a jogörökösök megszokott módjára viselkedett. Nemcsak a kasszánál állt sorba, hanem költött a zeneszerző emlékének az ápolására is – a Budapest II. kerületében álló, Csalán úti egykori Bartók-házat 120 millió forintért újíttatta fel –, másrészt éberen őrködött a hagyatéki szerződések betartása felett.
Ha kérdezték erről, azt felelte: az ő feladata megőrizni az örökséget abban a formában, ahogy az a szerzői szándéknak megfelel. Vagy idézte a másik jogörököst, a zeneszerző Amerikában élő fiát, Bartók Pétert, aki azt nyilatkozta: „Azt, hogy Bartók által megírt mű másként előadva vagy más műhöz felhasználva apámnak tetszene-e, azt én nem dönthetem el helyette. Egy azonban bizonyos, abban a formában, ahogy élete során a művei megjelentek, feltétlen megegyezett apám szándékával, így én sem tehetek mást, mint ezt tartom mérvadónak, és ehhez ragaszkodom.”
Hagyatékáról Bartók Béla a két fia, Péter és Béla, valamint a második felesége, Pásztory Ditta javára rendelkezett. Bélához került az örökségnek az a része, amelyik Magyarországon, illetve az akkor a németek által megszállt területeken, tehát Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Lengyelországban, a volt Csehszlovákia és Jugoszlávia területén és Romániában maradt.
A világ többi része Bartók Péternek jutott, aki később megörökölte anyja, Pásztory Ditta hagyatékát is. Bartók Péter 91 éves, jelenleg Floridában él, szintén mérnökember, szintén gyermektelen. Nincs könnyű helyzetben, aki el akar igazodni a szerzői jog kérdésében, ezt még leírni sem egyszerű. Magyarországon 1994-ig a szerző jogait halála után ötven évig védték, majd igazodva az uniós normatívához, de még unión kívüli országként az időhatárt hetven évre emelték.
Nem mellékesen azért is, mert a Bartók-jogok 1996 elején lejártak volna! Európában tehát a szerző halála után hetven évig tart a jogvédelem, de még itt sem egységes. Franciaország és Spanyolország a háborús évekre hivatkozva hosszabban fenntartja.
Az Egyesült Államokban viszont az 1923 és 1978 közötti alkotások esetében a mű megjelenésétől számított 95 év a védettség, ott tehát a Bartók-jogok még sokáig élők maradnak. Beszédes adat, hogy Európában minden tíz jogdíjkifizetésben részesülő személyből kilenc az élő szerző, és csak egy az örökös. Ennél is jóval kisebb azon művek aránya, amelyek még a szerző halála után hetven évvel is rendszeresen elhangoznak, kereskedelmi forgalomba kerülnek. Bartók ehhez a kisebbséghez tartozik.
A korai Bartók-művek kiadói joga az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó tulajdona volt mostanáig, a középső korszak műveinek jogával a bécsi Universal, a későiekével az angol Boosey & Hawkes kiadó rendelkezett, illetve rendelkezik. Boronkay Antal, az Editio Musica Budapest Zeneműkiadó igazgatója elmondta, hogy zenemű esetén gyakori a kiadó és a zeneszerzők között a határozatlan idejű szerződés, mivel a kortárs zene nem gyorsan megtérülő, sok esetben meg sem térülő műfaj. A kiadó a határidő nélküli jogaiért cserébe köteles a művek kottáit folyamatosan biztosítani. A még élő szerződéssel rendelkező kiadók a jogdíj egyharmadát kapják meg, továbbá részesülnek egyéb, a mű elhangzásával kapcsolatos bevételekből. Január elsejével a Bartók-művek kiadási joga is felszabadult.
Jóval izgalmasabb, mi lesz a Bartók-hagyaték, tehát a zeneszerző örököseinek tulajdonában lévő anyagok, személyes iratok, tárgyak, kották sorsa. Ezek tulajdonjoga ugyanis nem évül el, felhasználásuk engedélyköteles marad. Ifjabb Bartók Béla 1961-ben a birtokában lévő személyes iratokat és ingóságokat ingyenes letétbe helyezte a budapesti Bartók Archívumban, melynek alapjaira építették fel később az MTA Zenetudományi Intézetet. Bartók Péter 1988-ban a nála lévő kompozíciók kéziratairól küldött számukra fotókópiákat a kritikai összkiadás és az azt szolgáló kutatások támogatására. Ifjabb Bartók Béla halálát követően Vásárhelyi Gábor meghosszabbította és kibővítette a korábbi ingyenes letétben tartást. Ezek után nagy visszhangot váltott ki, hogy 2014 októberében elkezdte elvinni az archívumból a személyes tulajdonát képező anyagokat, így tiltakozva a gyűjtemény elköltöztetése ellen.
A Magyar Tudományos Akadémia ugyanis azt tervezte, hogy a budai Várból az intézetet is elköltözteti a közös új bölcsészettudományi központba, ahol viszont Vásárhelyi nem látta biztosítottnak az értékes, sőt Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatójának értékelése szerint az archívum legértékesebb anyagainak a biztonságos megőrzését.
Az igazgató elmondta, Vásárhelyi nem vitt el mindent, és amióta értesült a kedvező fordulatról, újabb tartós letéti szerződés megkötését készítik elő. A kedvező fordulat ez esetben azt jelenti, hogy az intézet mégiscsak marad eredeti, várbéli helyén, a bölcsészettudományi központban egyébként sem férne el. Richter Pál beszámolt arról is, hogy a Bartók Archívum anyagának digitalizálása jól halad, majdnem minden fontos dokumentum hozzáférhető már elektronikus formában is, a kutatók tehát tudnak dolgozni.
Az itthoni hagyaték körüli bonyodalom így megoldódni látszik, nem ismert azonban az Amerikában lévő anyag jövője. Mivel Bartók Péter is gyermektelen, logikus lenne, hogy halála után az ő öröksége is bekerüljön a budapesti archívumba, csakhogy a magyar állammal hűvös a viszonya. A kilencvenes évek elején ingyen akarta átadni a Bartók Archívumnak a nála lévő anyagokat, a magyar jogászok akadékoskodásai miatt azonban ez meghiúsult. Így gyakorlatilag nincs remény arra, hogy Bartók Péter Magyarország javára végrendelkezzen.
Vásárhelyi Gábor nemrégiben azt nyilatkozta, ez évtől kezdve már az államnak kell helytállnia ott, ahol eddig ő állt helyt a jogdíjakból befolyt bevételeit felhasználva. Így például Bartók sírját is illene a magyar államnak gondoznia. Kétségkívül a világ egyik legnagyobb zeneszerzőjéről van szó, és nehéz megérteni, hogy a magyar kultúrpolitika miért nem tudta ezt eddig kihasználni. Az idei Bartók-év viszont ismét nagy lehetőség, hiszen egyik szenzációja, hogy külföldi szakértők bevonásával elindul a 48 kötetesre tervezett Bartók-összkiadás az Editio Musica Budapest, illetve a müncheni G. Henle Verlag közreműködésével. A sorozat évente két kötettel gyarapodva 25 év múlva lesz teljes.
Boronkay Antal úgy gondolja, hogy a Bartók-jogok lejárta anyagi veszteség ugyan a jogörökösnek és a kiadóknak is, de szellemi, kulturális nyeresége a közönségnek, mindazoknak, akik több Bartók-zeneművet, -előadást fognak kapni. Vásárhelyi Gábor egy interjúban így fogalmazott: „A jövőben a magyar zenei élet, a magyar kulturális élet és az egész magyar nemzet nagy lehetősége, hogy Bartók Béla világméretű hírnevét, a szó nemes értelmében, a saját hasznára fordítsa. A jogörökös reméli és kívánja, hogy e lehetőséggel a nemzet élni tudjon. Bartók Béla műveinek jövőbeni felhasználóit arra intette, továbbra is csak tiszta bartóki, eredeti forrásból merítsenek.”
Hálózati személyek
Rendteremtési kísérletek az interneten
A szerzői jogi védelem megszűnése a XXI. században már azt is jelenti, hogy a művek szabadon és legálisan terjeszthetők az interneten. Digitalizálás után letölthetők, e-book formátumban általában ingyen, bárki számára elérhetők: közkinccsé válnak. Kulturális értékeink így a mai, internetes közegben felnövő generáció számára is vonzóvá válhatnak. A Magyar Elektronikus Könyvtár (az Országos Széchényi Könyvtár online, digitális gyűjteménye) Facebook-oldalán már január elsején közölte, hogy szabadon letölthetők Bartók Béla A magyar népdal és Önéletrajz – Írások a zenéről című könyvei vagy Szerb Antal két, szintén felszabadult jogdíjú klasszikusa, A világirodalom története és a Magyar irodalomtörténet. Az év elejével Radnóti Miklós és Szomory Dezső műveinek jogai is felszabadultak.
A helyzet a már legálisan elérhető tartalmaknál sem mindig egyszerű: január első napjaiban botrányt váltott ki, hogy az 1945-ben, a bergen-belseni koncentrációs táborban elhunyt Anna Frank naplója is kikerült a világhálóra, méghozzá teljes terjedelmében a Nantes-i Egyetem egyik kutatójának, Olivier Ertzscheidnek köszönhetően. Ez ellen az Anna Frank édesapja által alapított, bázeli székhelyű jogtulajdonos-központ élénken tiltakozott a bíróságon. Bár a könyvek kizárólagos szerzői joga az unióban hetven év után megszűnik, a szabályozás nem vonatkozik a posztumusz megjelent művekre (a holland törvényeknél ez esetben plusz ötven évvel kell számolni), valamint természetesen a többszerzős alkotásokra sem. Végül az amszterdami törvényszék úgy döntött, tudományos kutatás céljából szabadon idézhetők és publikálhatók részletek Anna Frank naplójából, de mivel a napló teljes változatát a fennmaradt jegyzetekkel kiegészítve csak 1986-ban adta ki a holland állam, a szerzői jogi védettsége 2037-ig érvényben marad.
Magyarországon a szerzői jogvédelem hatálya alá eső könyvek, zenék, filmek magáncélra történő letöltése nem számít bűncselekménynek addig, amíg üzleti haszon nem származik belőle (ettől még persze nem legális), mivel egyszerű másolásnak minősülő cselekmény. Ez természetesen nem vonatkozik a leggyakoribb fájlmegosztó oldalakon (például nCore) keresztüli letöltésekre, hiszen ott a felhasználók egymás gépeihez kapcsolódva érik el a tartalmakat, ami már megosztásnak számít, így törvénybe ütköző.
Az online publikálás, digitalizálás robbanásszerű elterjedése óta létszükséglet az eredendően online felületre szánt vagy utólag internetre feltöltött tartalmak felhasználásának szabályozása, különös tekintettel a plágium esetére. A jelenlegi szerzői jogi törvény következtében kialakuló visszásságok elkerülése érdekében is jött létre 2001-ben az USA-ban a Creative Commons (kreatív közjavak) nonprofit szervezet, amely lehetővé teszi a copyright alá eső művek tulajdonosainak, hogy az oltalom alatt álló jogok egy részét a közösségre hagyományozzák, míg más részét maguknak megtartsák. Mindezt változatos licenc- és szerződésformákkal segíti a szervezet, a teljes jogi védettség – „minden jog fenntartva” – és a közkincs (public domain) közötti széles skálán mozogva: a rugalmas és korszerű védelmet biztosító, „néhány jog fenntartva” elv mentén. A Creative Commons alapján működik például minden elérhető nyelven a Wikipédia.
A Creative Commonsnak köszönhetően maga a szerző dönthet arról, milyen mértékben ragaszkodik jogaihoz, különböző korlátok között milyen lehetőséget ad a mű feldolgozására, terjesztésére. A nevezd meg!, így add tovább!, ne add el!, ne változtasd! alapelvek mentén felépülő szabályozás különféle variációi biztosítják a művek másolhatóságának, terjesztésének, előadásának vagy bemutatásának, valamint feldolgozásának kereteit. Magyarország 2008-ban csatlakozott a kezdeményezéshez, a folyamatos fejlesztés alatt álló rendszerből itthon a CC 3.0-s licenccsomag van érvényben, mivel integrálása a hazai jogrendszerbe csak fokozatosan lehetséges (a legtöbb európai ország már a 2013-ban életbe lépett 4.0-s verziót használja).
A CC 3.0 alkalmazása azt jelenti, hogy a megfelelő piktogramok feltüntetésével a szövegek szabadon másolhatók és terjeszthetők (to share) bármilyen módon vagy formában, valamint átalakíthatók, és új művekbe beépíthetők (to remix) – akár üzleti céllal is. De csak a következő feltételek mellett: a szerző és/vagy mű címét fel kell tüntetni; feldolgozás, átalakítás vagy gyűjteményes mű esetében ugyanazon licenc alatt kell terjeszteni az újat, mint az eredetit; nem szabhatók meg más jogi vagy technológiai korlátozások, amelyek bárkit megakadályoznak abban, hogy e licenc által engedélyezett tevékenységeket folytasson. Mindez nem vonatkozik azon alkotások egészére vagy részeire, amelyek már közkincsnek számítanak, illetve a CC-licencen kívüli engedélyek is szükségesek lehetnek a művek felhasználásához abban az esetben, amikor azt személyiségi, adatvédelmi vagy a jó hírnévre vonatkozó szabályozások korlátozzák. (Sárdi Krisztina)