Telefont venni nem könnyű. Milyen erős a szoftver? Mennyire illik a tenyérbe? Hogyan fényképez? Meddig bírja az akkumulátor? És persze mennyibe kerül? A mai csúcskategóriás okostelefonok hardverelemei hiába nem érnek többet 50-80 ezer forintnál – amire még rájön némi reklámozási, kutatás-fejlesztési és adóköltség –, az árak 40 százalékát úgyis a profit teszi ki. Tehát ha az ember kiad 200-400 ezer forintot egy mobilért, az eladónak semmi érdeke sem fűződik az ár mérsékléséhez.
A vásárló megvakarja a fejét: akkor mégis miért éri meg egyeseknek 100-150 ezer forinttal olcsóbban adni ugyanazt a telefont, ugyanazzal a belbeccsel és tartozékokkal, ugyanabban a csomagolásban, ugyanabban az országban?
Marketingkutatások tucatjai bizonyították, hogy a magyar vásárlóközönség igen árérzékeny, de a többi ország polgáraihoz hasonlóan szeret új termékeket használni. Sokaknál presztízskérdés, hogy előző szériás – urambocsá! több mint kétéves – telefonnal már ne nagyon jelenjenek meg. Ezt tetézi, hogy éppen a felhevített piac okán a gyártóknak sem érdekük a túlságosan hosszú használat, így olyan összetevőkből építik fel a termékeket, hogy azok meghatározott időn belül biztosan tönkremenjenek.
Az olcsón megvehető csúcskategóriás készülékeknek ezért hatalmas a piacuk. A valóságtartalom már nem ennyire csábító. A legolcsóbb GSM-boltok ugyanis sokszor csak vevőcsalogató reklámként tüntetnek fel baráti árakat, ám rövid beszélgetésből kiderül, hogy a leányzó bizony messze nem tökéletes: a kínált portéka minimum hiánycikk, és csak két-három hónap múlva lesz, ha egyáltalán.
És persze akkor sem biztos, hogy magyar nyelvű menüvel rendelkezik, vagy hogy a töltőn kívül bármilyen egyéb tartozék jár majd hozzá, és egyébként sem lesz becsomagolva, hiszen OEM-készülék (olyan telefon, amely bontott csomagolásban vagy anélkül vehető meg, mert bemutatódarabként használták a nagyáruházakban).
„De azért van az üzletnek még mindig szemtelenül olcsó, másik készüléke, amelyik bontatlan csomagolású, rendes garanciával rendelkezik” – igyekszik az ügyfélszolgálati munkatárs, akinek egyetlen feladata, hogy a kamuhirdetésre betérő vásárlókat a boltban található egyéb telefonok felé terelje.
Ha ezek kapcsán is felmerülne némi gyanú, hogy a többi telefonnál vajon honnan származik a feltűnő árkülönbség, akkor egy bizalmaskodó mosoly, néhány áfáról szóló elejtett félmondat, s az ügyfélszolgálat már írná is az adásvételi papírokat.
A kétkedő vásárló azonban egy „nem igazán”-nal inkább kifordul a boltból.
Jól teszi. Az olcsó mobilos trükközésnek ugyanis számtalan formája van. Az egyik kedvenc módszer, hogy a webáruház valamely uniós országból közösségi adószámával áfa nélkül vásárol, majd ezt a telefont használtként árusítja Magyarországon. Az áfa hiánya pedig megjelenik az árképzésben.
Szintén gyakori, hogy egy alacsonyabb áfakulccsal dolgozó szomszédos uniós országban kéri a cég bejegyzését, és innen árusít Magyarországra. Párkányban például egyre több, akár házhoz szállítással is működő kisebb GSM-szaküzlet és/vagy webáruház működik (hiszen a szlovák áfa csak 19 százalék).
Ezek száz euróig hivatalosan értékesíthetnek a magyar piacra, igaz, elvileg a vevőnek ki kellene utaznia Szlovákiába. A bolt száz euró éves forgalom felett nem vállalhat házhoz szállítást magyar címre, de közvetítőként segíthet a szállítás megrendelésében. A kiskapu nyomán a lényeg ugyanaz: hazai lakos utazás nélkül vásárolhat alacsonyabb áfakulcsú terméket.
Léteznek mobilos áfacsalásra specializálódott bűnszervezetek is. Legutóbb februárban csapott le a NAV egy Szegedről irányított szervezetre, amely Németországból és Ausztriából nettó értéken vásárolt márkás telefonokat, majd ezeket lengyel és szlovák cégeknek értékesítette tovább. Közel egymilliárd forintos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy az üzletek után Magyarországon jelentős áfát igényeltek vissza kiépített számlázási láncolatukon keresztül.
A sajtóban terjedő hírek szerint a hasonló esetek nem ritkák. Kérdésünkre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal annyit válaszolt, hogy nem látják egyértelműnek, milyen jelenségről van szó. Pedig a helyzet nem is olyan bonyolult: a telefont egyszerűen utaztatni kell az uniós és a közeli nem uniós országok között.
A magyar nagykereskedő jellemzően Kínában vagy Koreában bevásárol okostelefonokból, arra behozatalkor kifizeti az importáfát, amelyet mindjárt vissza is igényel a következő bevallásnál. A telefont eladja egy magyar kiskereskedőnek, aki nyomban továbbadja valamelyik szomszédos uniós tagállam kiskereskedőjének, ám a tranzakció után nem fizet áfát, mivel exportértékesítéskor nem kell. Ezek után a Szlovákiában vagy Romániában lévő telefon ukrán tulajdonba kerül, majd onnan vissza Magyarországra.
Az uniós tulajdonlásból kivett mobil pedig mire visszatér, teljesen más darabnak tűnik papíron, mint amit először a nagykereskedő behozott. A kiskereskedő akkor jár legjobban, ha saját, különféle országokban elszórt cégei között adja-veszi a telefont. A végfelhasználó pedig olcsóbban vásárolhat, megfizeti az áfát, és megkapja cserébe a hazai garanciát, de az állam elesett a bevételtől.
A következő bevett módszer a telefonbrókerektől való vásárlás. A márkakereskedők ugyanis bizonyos típusokra időnként nagy akciókat hirdetnek egy új piacnak tekintett országban. Ezekre csapnak le a telefonbrókerek, akik némi közvetítői díj fejében figyelik a hasonló akciókat, és a mondjuk Szudánba szánt új iPhone-t vagy Samsungot örömmel adják el magyar kereskedőknek.
A gyártók persze érzékelik, hogy Budapest nem Kartúm, amikor a vevő bekapcsolja a telefont, és hogy romba dőlt a gondosan kimunkált árpolitika, amellyel igyekeznek elszigetelni a piacokat, de csak annyit tehetnek, hogy szerződést bontanak a márkakereskedővel.
A vevő viszont igen nagyot bukhat, és megtanulhatja, hogy az olcsó húsnak tényleg híg a leve. Először is nagy valószínűséggel az angol nyelvű beállítás mellett megtalálja a szudánit, de a magyart aligha. Nagyobb probléma, hogy a mobil nem biztos, hogy tökéletesen működik a magyar SIM-kártyákkal, hiszen a telefonok régióspecifikusak. A garanciával is gond lehet, mivel a nem európai telefonokra kevesebb és korlátozottabb jótállás érvényesül.
A garancia nem kifejezett csalási, de trükközési lehetőségeket egyébként is rejt. A kereskedőnek alapesetben a hatályos polgári törvénykönyv előírásait kell betartania, amely szerint két évig jár a viszonylagos védelem. Itt azonban már vannak különbségek. A nagy boltok kétéves gyártói garanciát vállalnak, ami a kötelező jótállásnál kedvezőbb. Számos kereskedő azonban csak egy év teljes körű garanciát kínál, amelyre még egy év szoftvergaranciát tesz rá, és ezért adja készülékét a kétéves teljes garanciás darabnál jóval olcsóbban.
Vannak, akik a megfogalmazással igyekeznek összezavarni a vevőket. Olyan szavakkal dobálóznak, mint az „AS-garancia” vagy az „EU-garancia”, amelyek egyetlen jogszabályban sem szerepelnek (egyébiránt az „OEM-készülék” fogalma sem létezik a hazai jogszabályokban).
Az egyéves garanciát sokan azért merik vállalni, mivel egyrészt hamar cserélik mobiljukat, másrészt a gyártók is tisztában vannak azzal, hogy a tervezett elavulást nem lehet túlzásba vinni, és úgy állítják be az elromlási idősávot, hogy az lehetőleg a kétéves gyártói garancia lejárta után következzen be.
Mit tehet akkor a kétkedő vásárló? Fizesse meg a csúcskészülék árát a nagy viszonteladóknál? Ez is egy lehetőség. Vagy válogasson a középkategóriás mobilok között! De Kína nagy internetes piacterein is körbenézhet, ahol, ha elég szemfüles, és sok mobiltesztet olvas, olyan, egyelőre ismeretlen nevű telefonokat találhat, amelyek bőven felveszik a versenyt a legnevesebb mobilgyártók termékeivel.
