A Tisza-túrának több változata van.
A szervezett túrák résztvevői naponta adott távot tesznek meg, kempingekben alszanak és étkeznek. A nem szervezett túrán lévők egy része vadkempingezik: ott vernek sátrat, ahol rájuk esteledik, maguknak főznek, maguk után takarítanak. Onnan lehet őket megismerni, hogy kenuik rogyásig vannak pakolva. Akadnak bulihajósok, akik eszkábálnak maguknak valamiféle alkalmatosságot, és a folyó három kilométeres sebességével csorognak lefelé. Mivel a zajos bulituristák uralják a kempingeket, hajnalig megy a dáridó, az üvöltözés, ezért idei Tisza-túránkon összekapcsoltuk a vízi és a falusi turizmust, napközben eveztünk, este pedig kiköltöztünk a falvakba.
Szatmárcsekén szépen gondozott vendégházba jelentkeztünk be. Itt megismertük az üzleti logikát: „Alig van vendég, az egynapos vendég nem is vendég. Jövőre azonban emelem az árakat, mert túl olcsó a 4500 forintos szállásdíj.”
Kötelező jelleggel meglátogatjuk Kölcsey sírját, majd házigazdánk tanácsára betérünk a tréfás feliratokkal kidekorált Napközi nevű műintézménybe. Tivadarban másik vendégházban ezt halljuk: „Vagy negyven vendégház épült errefelé mostanában, egy részén látszik, hogy vendég oda soha nem megy. Nézzék meg ezt a korszerű Tisza-bemutatóházat, oda még turista nem tette be a lábát.” Tivadarban minden negyedik házon kitéve a tábla: vendégház, de turistát valóban keveset látunk.
Valamikor „Tisza-parti Las Vegasnak” nevezték a települést, strandja mellett kocsmák, diszkók, játéktermek sorakoztak – ma alig működik közülük néhány. Gergelyiugornyán, a Tisza legnagyobbnak mondott strandja közelében az egyik lábakon álló víkendházban kapunk szállást. A ház jó lenne, de gyanús, hogy már délután dübörög a zene. Az egyik csapat – sörösdobozzal a kezében – beköszön hozzánk, ígérik, éjfélkor elcsendesednek. Lehet, hogy így volt, de egy másik csapat hajnalhasadtig „tolta” a zenét.
Reggel lefényképezem a házukat. Jól elrejtve az egyik ablakban egy tábla: Épült a Darányi Ignác Terv keretében, kerékpáros és vízi turizmus céljából. Onnan szólt éjjel a bulibáró. Egy felidegesített helyi lakos meséli, mindennapos a hajnalig tartó dorbézolás. Legutóbb „a huszonéves sörpocakos szabolcsi aranyifjak napokig a sárban heverve söröztek”. Körbenézünk: csak a legújabb márkájú autókat látjuk („ah, szegény, hátrányos helyzetű Szabolcs, Szatmár, Bereg”). Éjjel nem tudván aludni arra gondoltam, miért hangoztatják sokan, hogy a fiatalság el akar menni Magyarországról. Láthatóan jól érzik magukat, s ezt sehol a világban nem engednék meg nekik. Gergelyiugornyán tehát nem jött be a kempingből való kiköltözés.
Tiszamogyoróson csak Katkóné új kempingjében lehet megszállni, de a sátras megoldás helyett itt is a faházast kérjük. Végre csönd, és hajnalban friss levegő. Tuzsér felé közeledve a vízen már messziről dübörög a parti diszkó. Hatan-heten bográcsoznak, azt hiszik, övék a világ. Övék a világ. Tavaly itt két oldalról kaptuk hajnalig a dübörgő zenét, többek között ezért is hagytunk fel a part menti kempingekkel.
A bulibárók kiköltöznek a természetbe, mi, természetjárók meg be a településekbe.
Tuzséron a felújított, csöndes Lónyay-kastélyban kapunk hófehér, tiszta ágyat. Este még a kastélyt és a kis helytörténeti kiállítást is megnézhetjük. Az utolsó nap Dombrádra érkezünk. Itt a parkolóban valamiféle autós manőverezés folyik, dübörgő fémzene. A parton ácsolják a színpadot, a csöndet már nappal messze űzik, mi lesz itt éjjel? Szívesen aludnánk egyet a csodaszép Dombrádon, de csak úszunk egy utolsót, és megyünk haza…
Miközben üres vagy esetleg bulisták által használt vendégházak már bőven lennének a Felső-Tisza mentén, a valódi vízi turizmust nem szolgálja semmi. Tiszabecstől Dombrádig nincs egyetlen sporthajókikötő (móló, sólya). A kenukat, kajakokat a strandokon át, esetleg köveken, lépcsőkön kell felcipelni. Nincs egyetlen kenutároló sem. A vízi turista kibéreli a hajót, anyagi felelősséget vállal érte, és este imádkozhat, hogy egy részeg buliturista ne ugorjon bele, vagy ne kösse el.
Az evezőket a hóna alá, a cuccokat a vállára, hátára, kisujjára kapja, hiszen semmit nem lehet a parton hagyni, ami nincs lehegesztve, vagy nem tűzforró. A strandokon nincsenek zuhanyzók. Tizenhat alkalommal fejeztem be Tisza-túrát Dombrádon. Itt fogságba esik a turista.
Ugye, ha autóval megyünk, az autó Tiszabecsen marad. Próbáljanak meg Dombrádról Tiszabecsre visszajutni tömegközlekedéssel! Ha vonattal és stoppal (mert busz nincs) megyünk Tiszabecsre, akkor nem kell visszamenni az autóért, viszont Dombrádról szombat déltől nem lehet tömegközlekedéssel eljutni Nyíregyházára. A dombrádi strandon van egy nyilvános mellékhelyiség, de a zuhanyzó zárva. Tizenhat év alatt egyetlenegyszer sikerült a túra végén lezuhanyozni. De a strandbelépőt azért gondosan szedik.
Tehát este a falvakba költözve, a bulituristáktól eltávolodva szerveztük meg az idei Tisza-túrát. Sok mindent láttunk: Potemkin-vendégházak, ökológiai bemutatócentrumok EU-forrásból, egyetlen fillér sem jut vízi turizmusra, a strand Tuzséron annyi, hogy száz méteren lekaszálják a gazt, tehetetlennek látszó önkormányzatok, de a kemping és a kocsma bezzeg hangos, munkálódik a technós cimbalmos, az aranyifjak pedig hajnalig kurjongatnak, szinte reng belé az ablak, de még az ágy is.