Most olyan téma következik, amelyhez te értesz a világon a legjobban. Nevezetesen az atipikus munkavégzés.
A Szex és New York sorozatbeli karaktered arra épült, hogy újságíróként azokat a helyzeteket írod meg a rovatodban, amelyeket a hétköznapok során te magad a barátnőiddel együtt átélsz. Az öledben tartott laptopon, az ágyadon, törökülésben írtad meg a szövegeidet, vagy kávézókban, vagy buszon, vagy ahol tudtad. Pontosan úgy, mint én. Ezért van a neved a rovat címében, de gondolom, erre már rájöttél.
Ezt a fajta munkamódszert mostanában rengetegen kutatják, mert a számítógépek elterjedésével egyre gyakoribb, hogy az emberek ott dolgoznak, ahol van wifi, nem az irodában. Ezt hívják otthoni munkavégzésnek, rugalmas munkaidőnek és digitális nomádságnak is. Ott a táborom, ahol a gépem, és persze mindenki tudni véli, hogy mi egész nap pizsamában ülünk a gép mellett. Nem igaz! Én most hálóingben vagyok, de csak azért, mert hajnal van.
Kettőnk között, kedves Carrie, egy alapvető különbség van: neked az újságírás a munkád, nekem az élet. A munkanapom hétköznap fél hatkor kezdődik, a blokkolóórám egy budapesti gimnázium bejáratánál van elhelyezve, ha a nagyobbik lányom nem ér oda nyolcig, a nem elég jó anyja szégyelli magát.
Bár legutóbb, mikor minden tagomban reszketve éppen arra vártam, hogy egy iskolai szőnyeg szélére állhassak, a legjobb barátnőm, aki büntetőbíró, azt kérdezte: Mitől félsz? Te nem csináltál semmit!
És tényleg.
Szóval a két leánygyermekem ébresztése között van egy órám, amikor csak reggelit kell készítenem. Ha lenne eszem, minden reggel lecsókolbászt adnék, mert úgyis leteszik egy harapás után valahova, ahol az erre szakosodott szőrös családtagok elérik, és vidám farkcsóválás közepette, hamm, eltüntetik.
A konyha kövén hagyva minden egészséges hozzávalót, hogy félálomban kényelmesen beleléphessek. Tehát két ébresztés között írhatok, de a család elvonulása után jön az állandó frusztráció, mert el kéne pakolni, be kéne rakni a mosást, és így tovább, négyre mindenki haza fog érni, és akkor game over. Süt a nap, futni kéne, mert Lubics Szilvia fél kilenckor már túl van ötven kilométeren, és nem a kozmetikusnál hagy vagyonokat, hanem keményen dolgozik a testén (bűntudat, 1.).
Nyáron, ha borús az idő, és nem rongálja bőrünket a tűző nap, a kertben kéne dolgozni, mert Tökéletesné évekkel ezelőtt azt mondta, hogy jaj, látom, hogy sínylődnek szegény növények (bűntudat, 2.)! Olyan ember meg nincs is még egy, aki simán elnézi, hogy nincs függöny az ablakon, csak mert lusta kivasalni 25 folyóméter csontkeményre száradt brokátot, amit még a bejárónő sem vállal (bűntudat, 3.).
Ja, és másra soha nem írnak rá, hogy megkapta-e azt a levelet, amelyikre három hete nem válaszol – angolul –, mert más be tudja osztani az idejét… Hol is tartottunk? Igen, ez a negyedik vagy ötödik aktivizálódott bűntudat, és még reggel kilenc sincs!
Aki otthonról dolgozik, egész nap ráér – mert, mint fent említettem, be tudja osztani az idejét, meg úgysem csinál semmit –, ezért barátai, rokonai és üzletfelei programokkal örvendeztetik meg, lehetőleg dél körül, hogy pocsékba menjen az egész napi terv. Miután az otthonról dolgozó soha nem oké magával, könnyű préda, jó tettekkel csitítja a lelkiismeretét, és egyébként is ki van éhezve az emberekre, de csak azokra, akik nem a családtagjai.
Az otthonról dolgozó legveszélyeztetettebb csoportja a szabadúszó, mert nincsenek kollégái, nem hall pletykákat, sehova nem tartozik, nem gondolnak rá, ha van valami jó kis feladat, nincs karácsonyi ünnepség, kopogós cipő, hasleszorítós bugyi, és egyre szomorúbban lógnak a szép ruhák a szekrényben szín szerint szétválogatva. Amikor a sminkecsetek is ki vannak mosva, és minden kencének megvan a kupakja – két leánygyermek mellett is –, el kell kezdeni aggódni.
Néhány hete egy munka kapcsán vágóprogramot telepítettek a gépemre. A számítógépes oktatáson jelen lévő sokgyermekes kolléganők látva ezt egyszerre kiáltottak fel: Ne engedd! Mindegy volt, akkor már megnyomták az entert.
A program angol nyelvű, majd azt fogom mondani, hogy magyarul sem értem, kell a benti felügyelet. Alig várom, hogy bejárhassak, és a többi családanyával munka ürügyén ne csináljunk semmit – majd itthon vágok titokban, hajnalban –, csak kiöltözve, kirúzsozva üljünk a büfében, és élvezzük, hogy társaságban vagyunk, és nem otthon.