Múltunk, kollektív nemzeti tudatunk részei ezek is. Hiszen a pannon tenger környéki sírkertekben számos tudós, emblematikus személyiség nyugszik.
Elsőként eszünkbe juthat a szív alakra hasonlító, jellegzetes 63 balatonudvari sírkő. A legtöbb híresség a közeli balatonfüredi és arácsi temetőben nyugszik.
A füredi régi temetőben látható az 1897-ben elhunyt Keöd József, az egyik legismertebb, ősi füredi családból származó, nagy tudású balatoni hajóskapitány – a Kisfaludy gőzös utolsó előtti kapitánya – nyughelye.
Díszsírhelyen pihen a Balaton vidékének irodalomtörténeti, művelődéstörténeti hagyományaival foglalkozó nagy alakja, Lipták Gábor, kinek neve a XX. században összefonódott a tavi irodalmi élettel. Füredi otthona mára neves alkotóház, szellemi központ lett.
Az arácsi temetőben találta meg nyugalmát Lóczy Lajos, a Balaton legkiválóbb ismerője, a XIX. század végének legnagyobb földrajztudósa, geológusa. A füredi szanatóriumban hunyt el, s kérésére temették Arácsra.
Az alsóörsi vörös homokkő sírkövön – üveglap alatt – látható havasi gyopárt Stein Aurél Ázsia-kutató küldte egykori mestere nyughelyére. Zákonyi Ferenc, a tó egyik kimagasló helytörténeti kutatójának mészkő és fehér márvány sírköve szintén az arácsi temetőben áll.
Talán kevésbé ismert, hogy a kiváló történelmi regényeket író, a kommunizmus éveiben méltatlanul mellőzött s később csak a „tűrt” kategóriába tartozó Passuth László a füredi szívkórházban halt meg. Passuthot a Balatonhoz sok szállal kötődő Keresztury Dezső búcsúztatta 1979-ben, az arácsi temetőben.
A déli parton szintúgy lelhetünk nevezetes sírokat. Balatonbogláron hunyt el 1932-ben az ismert kisgazda politikus, Gaál Gaszton, földi maradványait a település őrzi.
Varga Béla boglári plébános pályáját is ő indította el. Varga neve összeforrt a településsel, hiszen a második világháború idején a lengyel menekültek legnagyobb pártfogója lett. Később nemcsak a tó mellől, hanem Magyarországról is elmenekült.
A kommunizmus hazai pusztításait az Egyesült Államokban élte túl. A rendszerváltoztatást követően visszatért szülőhazájába, temetése – kívánságára – 1995-ben a balatonboglári katolikus temetőben volt.
Két igazán szomorú eseményhez kapcsolódó sírhely, egyben zarándokhely is akad a déli parton. 1937 decemberében Balatonszárszón vetett véget életének József Attila. Később földi maradványait a család Budapestre szállíttatta, de első sírhelye Szárszón volt.
A balatonszemesi temetőben nyugszik a 45 évesen – 1976-ban – életét eldobó színészkirály, Latinovits Zoltán.
Siófokon is számos neves sírhely lelhető fel: az aszketikus életű, kiváló festőművészé, Muzsinszki Nagy Endréé, Kaáli Nagy Dezsőé, a balatoni kikötők építésének vezetőjéé, de Kenedy Ferenc helytörténész múzeumigazgatóé is.
Különös adalék, hogy Gárdonyi (Ziegler) Géza kitűnő írónknak, aki gyermekkorában pár évig a Siófok melletti Kilitin élt, két fiatalon elhunyt testvére (Ziegler Teréz és Béla) a kiliti temetőben alussza örök álmát.
Szép történet Szaplonczay Manóé. Somogy vármegye egykori főorvosa, Bélatelep megalapítója, a Balaton szerelmese azt szerette volna, hogy Bélatelepen, a Várhegyen, a nagy tóra nézve temessék el. Kívánsága 1916-ban teljesült.
A tó környéki temetőkben számos orvos, tudós, fürdőigazgató, egyetemi tanár, pedagógus, újságíró, színész, sportoló találta meg örök nyugalmát, s több helyütt láthatunk 1848-as honvédsíremléket, világháborús mementókat. Sokan nem is e föld szülöttei voltak, mégis – a tájhoz való szoros kötődésük miatt – végső megnyugvást e tó mellett találtak.
„Ha tudni akarod, egy nemzet mennyire becsüli múltját, nézd meg a temetőit!” – mondja Széchenyi István. Napjainkban helyi, civil kezdeményezéseknek és hagyományőrző egyesületeknek köszönhetően egyre több tó környéki sírhely, sírkő, emléktábla, emlékfa is méltón őrzi az elhunytak örök emlékét. Szép vállalások ezek, követendő példák is – nem csak halottak napja táján.
A tavi temetők képzeletbeli vagy valóságos látogatását követően talán a legjobb, ha a lellei Kishegyről veszünk búcsút a téli napsütésbe burkolózó festői tótól és a tavi temetők kegyeletteljes és nyugalmat sugárzó világától.