Még január közepén titokban 36 tonnás aranyszállítmány érkezett Venezuelából Svájcba. Ha Caracasban hozzá kell nyúlni az aranytartalékokhoz, akkor igencsak nagy baj van! Azokat ugyanis még Hugo Chávez, aki 1999-től 2013-as haláláig irányította az országot, a célból halmozta fel, hogy „kiszabadítsa Venezuelát a dollár fogságából”. Utóda, a busz- és szakszervezeti vezetőből elnökké avanzsált Nicolás Maduro most kénytelen elvenni az ország aranykészletéből. A jól értesültek szerint a mintegy 1,2 milliárd dollár értékű szállítmányt Svájcban újraöntik, ellenőrzik a minőségét, hogy aztán úgynevezett swap ügyletben biztosítékul szolgálhasson, amikor letétbe helyezik az aranyat, amelyért a hitelező devizát ad. Állítólag Venezuela a Deutsche Bankkal tárgyal ilyen üzletről. Madurónak most gyorsan készpénzre van szüksége, hogy külföldről alapvető élelmiszeripari cikkeket, lisztet, cukrot, tejet, gyógyszert és WC-papírt szerezzen be, hogy ideig-óráig kezelni tudja az áruhiányt.
A „bolívari forradalom útján” haladó harmincmilliós latin-amerikai ország 2004 és 2015 között jobb időket is látott. A hivatalos adatok szerint a venezuelai állam e tíz év során 750 milliárd dollárt költött el. Chávez elnöksége idején 718 milliárd dollár ment el szociális kiadásokra, kilencszer nagyobb összeg, mint az ezt megelőző periódusban. Így lehetett is népszerű az előző elnök! A devizabevételek 96 százaléka ma is a kőolajkivitelből ered. 2012 volt a csúcsév, ekkor a kőolaj hordójáért átlagárban 103 dollárt lehetett kérni. Aztán bekövetkezett a senki által nem várt fordulat: 2014-ben 47 dollárt, majd az idén év elején harminc dollárnál is kevesebbet adtak egy hordó olajért. Venezuela bevétele a 2012-eshez képest kétharmaddal esett vissza. A költségvetés tavaly húszszázalékos hiánnyal zárt. A nemzeti össztermék szabadesésben van: tavalyelőtt mínusz 5,7 százalékot, 2015-ben mínusz hét százalékot mutatott. Az infláció idei mértékét a Nemzetközi Valutaalap 720 százalékra várja.
Közben a külső adósság is szépen felkúszott: tavaly tavasszal elérte a 250 milliárd dollárt. Csak 2015-ben az adósságszolgálatra 27 milliárd dollárt kellett visszafizetnie. Az idei év is kemény lesz: 15 milliárd dollárt kell majd Caracasnak visszafizetnie a hitelezőknek. A külkereskedelmi hiány miatt, amely eléri a 12,5 milliárd dollárt, a különböző külföldi vállalatok, amelyek eddig még kitartottak, kezdik beszüntetni a kereskedelmet Venezuelával. Az uruguayi tejtermelő cégek, valamint gyógyszeripari vállalatok megtagadták, hogy újabb árut szállítsanak az északi országba, ezzel növelve az áruhiányt. Egyelőre az uruguayi kormány kifizette a tejtermelők százmillió dollárra rúgó elmaradt venezuelai követeléseit. Hasonló indokok miatt a közelmúltban a brazíliai GOL légitársaság függesztette fel Caracasba induló járatait.
A dél-amerikai kontinensen bezárultak Venezuela előtt a hitelezők ajtajai, ezért kezdett lázasan – eléggé reménytelenül – európai finanszírozókat felhajtani.
Február közepén Maduro az elődjéhez és mentorához, Chávezhez híven négyórás televíziós beszédben jelentette be az újabb megszorító intézkedéseket. Először nyúlt hozzá a rettegett benzinárakhoz még egy korábbi kormány idején, amely a megemelés gondolatával foglalkozott, és azonnal utcai zavargás lángolt fel. A hatóságok erővel, több halálos áldozat árán törték le a megmozdulást. Az elnök hosszan ecsetelte a „gazdasági háborút”, amelyet elszenved az ország. Megállapította, hogy „a nemzetközi pénzügyi körök rá akarják tenni kezüket Venezuela gazdagságára”. Ami önmagában még igaz is lehet, de nem szabadna elfeledkezni arról, hogy mit tett annak érdekében a chávezi országvezetés, míg eljutott a jelenlegi helyzetig.
Maduro nagy levegőt vett, és közölte, hogy több mint 6000 százalékkal (!) megemelik a 95-ös oktánszámú szuperbenzin árát. Láss csodát, a lakosság ezt némi zsörtölődés után, de elfogadta. A normál változatért csak 1300 százalékkal kell többet fizetniük az autósoknak. Gyaníthatjuk, eddig a venezuelaiaknak nem kellett mélyen a zsebükbe nyúlniuk a tankolásért. Szinte ingyen volt a benzin, ez az ország dicsekedhetett a világ legolcsóbb benzináraival. Egy teli tankért másfél literes palack ásványvíz árát kérték el. Most az emelés után a szuperbenzin literjéért helyi fizetőeszközben 0,6 dollárt (168 forintot), az ugyanilyen mennyiségű normálért 0,1 dollárt (28 forintot) kell fizetniük. Az elnök árfolyamváltozásokat is bejelentett. Az eddigi három hivatalos árfolyamból kettő maradt: az egyiket az alapvető élelmiszerekért és gyógyszerekért kell fizetni, ez egy dollár esetében 6,3 bolívarról tíz bolívarra nőtt, ami 37 százalékos leértékelésnek felel meg. Az úgynevezett „hullámzó” árfolyam esetén pedig 200 bolívart kell adni egy dollárért. Eközben a feketepiacon egy dollárért már több mint ezer bolívart kértek. Tehát a kormány elmaradása a valósághoz képest legalább ötszörös. Maduro azt is közölte, hogy a havi minimálbért 9600 bolívarról 11 520-ra emelik, nehogy a legszegényebb rétegről, amelyből hajdanán fő híveik kerültek ki, megfeledkezzenek. A feketepiacon ezért az emelésért havonta két dollárt kapnak.
De mit csinál az ellenzék, amely 1999 után először aratott diadalt, és tavaly decemberben megszerezte a caracasi parlament képviselőhelyeinek kétharmadát? Valamit tennie kellene, hiszen az emberek napról napra csak üres polcokkal találkoznak a boltokban, és megvan az esélye annak, ha kitör a népharag, akkor mindenkit elsöpör. A Chávez- és Maduro-ellenes ellenzék jól tudja, hogy még győzelmük esetén is nehéz eltávolítani hatalmából a jelenlegi elnököt, akit 2013-ban hat évre választottak meg, tehát mandátuma három év múlva jár le. A Legfelsőbb Igazságügyi Bíróság a múlt héten hozta meg döntését arról, hogy a parlament nem kontrollálhatja a végrehajtó hatalom fejét, az elnököt. Ezzel a legfelsőbb bíróság útját állta annak, hogy visszahívják Madurót elnöki megbízásából. De ne is csodálkozzunk ezen, hiszen a decemberi elvesztett választások után, amikor az új parlament még nem állt fel, a testületbe sietve tucatjával választottak be chávezista bírókat.
A legfelsőbb bíróság kulcsszerepet játszik abban, hogy az ellenzéki parlamenti többség nem tudja eltávolítani Nicolás Madurót elnöki posztjáról. Az alkotmány módosításával lehetne, de ahhoz is a legfelsőbb bíróság jóváhagyása kell, ami érthetően nem lesz meg. Még egy eredményes népszavazással elmozdíthatnák az államfőt, de ehhez a Nemzeti Választási Tanács egyetértése kell, ez a szervezet pedig a Maduro által kinevezett kormány befolyása alatt áll. Így nemcsak soha nem látott válság sújtja a gazdaságot, hanem a politika is cselekvésképtelen helyzetben van. Márpedig valaki nem fog törődni a demokratikus elvekkel, játékszabályokkal, hanem erővel keresztülviszi akaratát, hogy megpróbálja megmenteni Venezuelát a végső összeomlástól. Ez lehet a hadsereg néhány tisztje, de az ellenzék egy csoportja is, amelynek elege lesz a tartós tehetetlenségből, vagy a Chávez-hívők közül is kikerülhet olyan erő, amely a teljes hatalom visszaszerzé-sére tör. Legyen bárhogy, Venezuelára nem várnak szép napok.
