Kanyargós szillevéldarázs, selyemfényű puszpángmoly, ázsiai lombfacincér, tölgycsipkéspoloska, boróka-tarkadíszbogár – csak néhány az elmúlt pár évben megjelent idegenhonos, inváziós rovarok közül.
A jelenség – azaz a nem őshonos kártevők felbukkanása és gyors pusztítása – persze nem új keletű. Emlékezetes a kilencvenes években a városi parkok és fasorok dús lombú fáit gyors kiszáradásra ítélő vadgesztenye-aknázómoly hirtelen inváziója: ez a mediterrán származású élősködő ma is megkeseríti a vadgesztenyefák és az őket gondozó kertészek életét. A kedvező körülmények között akár harminc métert is meghaladó lombhullatót a törökök hozták hazánkba, s egészen a XX. század végéig divatos volt a városi kertépítészetben.
Manapság, ha lehet, inkább új hibrid fajt telepítenek helyette, a karakterében hasonló, bár kisebb méretű – az aknázómollyal ellenállóbbnak bizonyuló – hússzínű vagy másképpen korcs vadgesztenyét.
Az idegenhonos – származási helyüket tekintve már-már egzotikus – kártevők egyre gyakoribb megjelenése összefüggésben van az éghajlat változásaival, főként a felmelegedéssel, valamint azzal, hogy az Európai Unió piacán az áruk szabadon mozognak, azaz a közösség határain kívülről érkező szállítmányokat növényegészségügyi szempontból jóformán csak a schengeni határokon ellenőrzik.
Márpedig az újonnan megjelenő, nem honos kártevők zöme természetes úton nem lenne képes több ezer kilométeres távolságok megtételére, tehát emberi segédlettel érkezik a kontinensre. Növényi szaporítóanyaggal, csomagolóanyagban, szállítóeszközök zugaiban rejtőzve, olykor pedig a legkülönfélébb termékekkel – Németországban az ázsiai lombfacincér egy példánya például kínai eredetű lakkozott asztalból bújt elő.
Az unió növényvédelmi szakága ugyan évente figyelmezteti a tagországokat a megjelent új károsítókra, s a tagországok komoly összegeket költenek azok megfigyelésére és a megfelelő védelemre, de ez sokszor csak az invázió lelassításához elegendő.
Persze a népélelmezési szempontok és a kontinens biodiverzitása miatt a mezőgazdasági és erdővédelmi növényvédelem elsőbbséget élvez, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy némely, a dísznövényeinken élősködő kártevő éppolyan veszélyes. Ugyanis tömeges inváziójukkal felboríthatják a városi faunát, elpusztítva azokat a növényeket, amelyek „lélegeztetik” a lakókat, ráadásul nem egy, évszázados munkával kialakított zöldfelület része kulturális örökségünknek is.
„A budai királyi kertet százados fák árnyékolják be, utai ősrégi puszpángbokrokkal szegélyezve. Déli oldala enyhe lejtőt képez, keleti meredélyén három terasz emelkedik egymás fölé, miknek tömör oldalfalai szőlőlugassal, fügefa szőnyeggel vannak boldog időkben betakarva” – így adott Jókai Mór részletes tájépítészeti leírást a budai várostromhoz a szabadságharc után húsz évvel később megjelent A kőszívű ember fiai című regényében.
A botanika tudománya iránt elkötelezett írófejedelem biztosan nem sejthette, hogy másfél évszázad múltán egészen más harcok dúlnak majd a magyar kertekben. Az elmúlt években egyre több idegenhonos kártevő jelent meg hazánkban, A kőszívű ember fiaiban is megénekelt Buxus sempervirens, azaz örökzöld puszpáng például 2011 óta folyamatosan küzd egy Ázsiából érkezett ellenséggel.
A selyemfényű puszpángmoly (Cydalima perspectalis) közepes termetű, 40–45 milliméter szárnyfesztávolságú, egyébként impozáns megjelenésű molylepke. A bukszusokon a hernyók okoznak komoly károkat, amelyek eleinte csak hámozgatják a leveleket, majd felbuzdulva mohóságukon képesek akár tarra is rágni a növényeket. A kelet-ázsiai faj Európában csak a 2000-es évek közepén jelent meg, Dél-Németországban, mára pedig alig akad olyan ország a kontinensen, ahol ne lenne jelen, s ne pusztítaná elsődleges tápnövényét, a puszpángot.
– Gyors terjedésének legfőbb oka a szaporítóanyag-kereskedelem.
Nem egy olyan hazai kertészeti árudáról tudunk, ahol az eladásra kínált növények egy része már károsított volt, így az egyébként önerőből is évente több kilométert repülni képes rovar terjeszkedését nagyban segítette az ellenőrizetlen növények árusítása – mondja Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar rovartani tanszékének docense, aki munkatársaival az elmúlt években folyamatosan monitorozta a puszpángmoly hazai és délkelet-európai vonulását. Szerinte a védekezés alapja a korai megelőzés, azaz kizárólag egészséges, kártevőtől mentes növényt lenne szabad árusítani, illetve ültetni.
– Emellett pedig – tekintettel a kártevő széles körű előfordulására – a bukszusbokrok, sövények jól időzített és megfelelően kivitelezett permetezése sem mellőzhető, ha el akarjuk kerülni, hogy kedvelt dísznövényünk a puszpángmoly martalékává váljon – teszi hozzá a szakember.
Ugyanakkor a selyemfényű puszpángmoly feltehetően eleve kínai importként érkezett Németországba is: olcsón előállított, de fertőzött növényanyaggal, illetve egyes feltételezések szerint gránitszállítmányok „potyautasaként”. Utóbbi alapja, hogy a Kínából származó gránit egyes kitermelőhelyein a puszpáng mind őshonos, mind telepített állományként fellelhető, így a kitermelt kőzettel együtt a kártevő – és az útra elegendő levélmaradvány – is bekerülhetett a konténerekbe.
Magyarországon 2011-ben, Sopron környékén fogták be az első egyedeket. A kártevő várható hazai megjelenésére egyébként már 2010-ben felhívták a figyelmet az Erdészeti Tudományos Intézet és a Nyugat-magyarországi Egyetem munkatársai a Növényvédelem című szaklapban megjelent tanulmányukban.
Az ország fertőzöttségi nyomását jól jelzi, hogy 2015-ben már Debrecenben is felbukkantak a sárgászöldes, fekete csíkos hernyók, jellegzetes rágásnyomokkal elcsúfítva a város bukszusbokrait.
– Vannak megfelelő permetezőszerek, de mert az állat évente két-három alkalommal rajzik, csak folyamatos odafigyeléssel, a növények rendszeres átvizsgálásával lehet megakadályozni a kártételt
– mondja Némethy Zsuzsanna növényorvos. Sőt a szakember szerint a bokrok védelméhez elengedhetetlen a jószomszédi viszony, ha ugyanis a kerttulajdonosok első és második telekszomszédainál elhanyagoltak a bukszusok, számítani lehet arra, hogy a kártevő szemet vet a jól tartott növényekre.
Családi házak kertjeiben, kisebb köztereken talán nem is jelent akkora esztétikai törést a zöld felületben, ha a bukszust például tiszafával pótolják. Más a helyzet azonban történeti kertjeinkkel.
– Szomorú tapasztalataink vannak Iszkaszentgyörgy, Füzérradvány kastélyparkjai kapcsán
– mondja Szabadics Anita, a történeti kertek rekonstrukciójában elkötelezett kert- és tájépítészmérnök. – A geometrikus kertrészek rekonstrukciójánál a kártevők pusztítása komoly gondot okoz, mert bár a puszpáng kiváltására próbálunk megfelelő növényt találni, de ez nem könnyű feladat, mert az új fajták esetén van, ami megjelenésében hasonló, de igényeiben nagyon különböző, és vélelmezhető, hogy a hazai éghajlati viszonyok alatt nem maradnak meg más, nagyon igényes nyugati növényfajták.
Az iszkaszentgyörgyi Amadé–Bajzáth–Pappenheim-kastély és a nemzetközi jelentőségű füzérradványi Károlyi-kastély – illetve az ez utóbbihoz tartozó, természetvédelmi területnek nyilvánított park – esetében a kártétel jelentős, a meglévő állomány elpusztult, és egyelőre nem történt meg a növények pótlása.
Szerencsésebb helyzetben van a tiszadobi Andrássy-kastély franciakertjének talán legnagyobb élményt nyújtó része, az úgynevezett „bukszuslabirintus”. A kastély vezetője, Szabó Péter érdeklődésünkre arról tájékoztatott, hogy a tavalyi küzdelemből a park kertészei kerültek ki győztesen.
– Az új kártevők megjelenése olyan, mint annak idején a kolorádóbogár felbukkanása volt. Azt az én nagyszüleim még nem is ismerték, de a világháború után eszement invázióba kezdett, ma meg már szobra is van Hédervárott, igaz, a növényvédelem jelképeként.
Lehet, hogy a krumplibogár példája nem épp a legjobb a dísznövények esetében, de sajnos hozzá kell szoknunk, hogy újabb és újabb kártevőkkel vegyük fel a harcot – hoz az idegenhonos kártevők térhódítására agrárágazati példát Nemes István, a keszthelyi Festetics-kastély főkertésze. A példa már csak azért sem rossz, mert az utóbbi egy évtizedben megjelent kártevők között számos olyan akad, amelyik egyszerre két fronton is támad: a mezőgazdaságban és a díszkertészetben is rongálva az állományt.
Ilyen a 2013-ban Magyarországon is megjelent ázsiai márványospoloska (Halyomorpha halys), amely akár száz különböző növényfajon is elél. Soroksári felbukkanásakor például megtámadta az alma- és körteültetvényeket, illetve az azok melletti cserjés fasor dísznövényeit: a kőrislevelű juhart, a csíkos kecskerágót és a japánakácot.
Bár Vétek Gábor szerint a poloska nem annyira a dísznövényeken, sokkal inkább a mezőgazdaságban jelent majd gondot, az emberek életét azzal is megkeserítheti, hogy az áttelelésekor tömegével húzódhat be lakóingatlanokba, ahol nem pusztán a megjelenése teszi kellemetlenné, de bűzmirigyeinek váladéka is kifejezetten zavaró, ráadásul az elpusztult példányok maradványai a szoba levegőjébe keveredve allergiás reakciókat válthatnak ki.
A rovartani szakember szerint a védekezésben kiemelten fontos a megelőzés és a korai észlelés, mert ha már csak a poloska tömeges előfordulása – vagy még rosszabb esetben az okozott kár – tűnik fel, legfeljebb „tűzoltásszerű” védekezésre van mód.
A megelőzés – például a legkülönfélébb áruszállítmányok, különösen az ázsiai eredetűek átvizsgálása – kapcsán persze kissé késésben vagyunk, ezzel legfeljebb az utánpótlás behurcolását lehet kivédeni, ezért az aktív terjedés és a belföldi széthurcolás csökkentésére további lépésekre van szükség. Vétek Gábor ezért is sürgeti az országos szintű szervezett rovartani megfigyelést, illetve az észlelési információk széles körű megosztását, a növénytermesztőktől a városi lakosságig.
A barnás színű ázsiai márványospoloskánál szebb rovarok is csúnya károkat tehetnek a növényekben. A mediterrán vidékről származó boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva) első, 1999-es hazai felbukkanása a Barcsi Ősborókás Természetvédelmi Területen még szenzációnak számított a rovarbarátok körében, és az apró, fémes zöld színű bogár egészen 2016-ig oltalom alatt állt, természetvédelmi értékét ötvenezer forintban állapították meg.
Csakhogy a pikkelyes levelű örökzöldeket – így például a tujákat – károsító díszbogár 2012-ben hirtelen nagy számban jelent meg Budapesten és környékén, egyre több elszáradt, kivágásra ítélt növényt hagyva maga után. Elterjedését mutatja, hogy Nemes István szerint a keszthelyi kastély parkjában is találkoztak vele.
– Jártam olyan kertben, ahol U alakban ültettek egy sor tuját a kerítés elé. Idős, tíz méter magas növények voltak. De jellemzően csak a déli napnak kitett rész haldoklott. A tuját amúgy sem lenne szabad túlnöveszteni, hiszen jelentősen megnő ezzel a vízigénye is, ráadásul nyáron a kártevők rajzása és a forróság egybe is esik – ecseteli Némethy Zsuzsanna, aki szerint a kerttulajdonosoknak érdemes megfontolniuk, hogy a tuját más, nagyobb stressztűrő képességű növénnyel váltsák ki.
A klímaváltozás és az azzal összefüggésben megjelenő idegenhonos fajok mellett persze sajnos az emberi kártétel sem elhanyagolható. Tavaly ősszel például a Győri Állatkert munkatársai által az intézmény elé újonnan kiültetett tujákból és borókákból – egyesével haladva – tucatnyi növényt loptak el.