A képkereskedő a tyúkokkal fekszik péntekenként, szombaton hajnalban kel, és a jó fogás reményében egész nap járja a vásárokat. Fél ötkor már ott van az első helyszínen, de a kollégák is – indul a verseny a kvalitásos festményekért. Bár sokan nem szeretik sötétben-félhomályban kutatni a festmények eredetiségét, emberünk már megszokta ezt, és ugyanolyan biztonsággal vásárol fejlámpával, mint nappali fénynél. Érteni kell hozzá, mondja mosolyogva, mi pedig ettől a sokatmondó somolygástól a maradék biztonságérzetünket is elveszítjük.
– Évente öt-hatszáz képet eladok, hetente tíz-tizenötöt veszek. Nekem is becsúszik néha egy-egy hamis, ez nem kérdés. A piacon farkastörvények uralkodnak: ha megfogok egy képet, amíg az a kezemben van, addig senki más nem alkudhat rá. Ha valaki mögöttem elkezdene mutogatni, hogy ő többet adna érte, abban a pillanatban elszabadulna a parasztgyalázat. Többeket helybenhagytak már ilyesmiért. Ha pedig kimondasz egy árat, magánemberként talán még visszakozhatsz, de kereskedőként nekem egy ilyenért eltörnék a kezemet. Az íratlan törvényeket be kell tartani.
Lehet persze írott forrásra is hivatkozni. A Magyar Műkereskedők és Galériák Országos Szövetségének tagjai számára etikai kódex határozza meg a becsületes üzleti magatartás, az elvárható piaci tevékenység és a tisztességes versenyzés erkölcsi, etikai szabályait. A régiségpiacok világától távol, az aukciókon legfeljebb az árakat verik fel – itt szabad a licit. A tét itt már általában jóval nagyobb. A BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. közelmúltban rendezett nyári kamaraárverésén az előzetes jóslásoknak megfelelő összegért és darabszámban keltek el a tételek – 8,5 millió forint plusz jutalék volt az összforgalom. A májusi, jubileumi aukció 360 milliós rekordbevételt hozott. A legmagasabb áron, 56,4 millió forintért egy Magyarországon szinte ismeretlen, de hazájában népszerű török festő, Diyarbakirli Tahsin Isztambult ábrázoló festménye kelt el. Korábban soha nem értékesítettek Tahsin-festményt ilyen magas áron.
– A kikiáltási ár 4,5 millió forint volt, innen indult a licit. Előzetesen úgy gondoltuk, hogy 30-40 millió forintért fog elkelni a festmény – számítottunk a nagy érdeklődésre – mondja Tűzkő Péter igazságügyi szakértő, festményszakértő.
– A teremben is voltak licitálók, és a telefonban is négyen-öten, a világ különböző pontjairól. Két gyűjtő különösen beleszeretett a képbe, amelynek a történetéről keveset tudunk ugyan, de az eredetisége nem kétséges.
A BÁV munkatársa ugyanazokat a vizsgálatokat végzi el egy százezer forintos festményen is, amelyeket a több tízmillió forintot érő képeken. Ezek a vizsgálatok jellemzően gyakorlati tapasztalatokon alapulnak. Esetenként egy hamis ajánlás vagy egy rosszul elkészített szignó azonnal leleplezi a hamis művet, de az ecsetkezelés, a színhasználat is árulkodó lehet. Kutatható a kép előélete: milyen kiállításokon, gyűjteményekben szerepelt előzetesen. Ezek az információk együttesen mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkotásról egyértelműen meg lehessen állapítani, ki és mikor festette. Az árverésekre kerülő művek több eredetiségszűrésen keresztül jutnak el a végső kikiáltási árig és a katalógusban való megjelenésig.
A képkereskedő vasárnap nem szokott piacra járni. Egyszer ugyan hajnali háromkor arra ébredt, hogy most kinn a helye, és akkor tényleg volt egy jó fogása. Amint meglátta a képet, felismerte, hogy kvalitásos festő alkotása. Nyolcezerért odaadták neki, mert sérült volt a szignó, ő meg egymillióért adta tovább. Mégis, úgy tapasztalja, a kapzsi ember nagyon rá tud fizetni a festményvásárlásra, érdemes inkább biztosra menni. És nem árt megnézni, kitől vásárolunk a piacon. Ott van mindjárt a „scheiberhugós”, ha közelebb lépünk hozzá, láthatjuk, hogy vagy harminc darab Scheiber Hugó-képet árul, meg néhány Kádár Béla-alkotást. Amikor rákérdezünk az eredetiségre, határozott, begyakorolt válasz érkezik: ő is így vette. Esetleg a szignóra mutogat. A kép pedig igazán nem drága. Csakhogy, miközben leárazza áruját a kereskedő, vissza is él a kvalitásos festő nevével. De ki az, aki 20 ezer forintért megvesz egy „Munkácsy-képet”, majd az áru értékének a többszörösét kifizeti egy szakértői véleményért, hogy megbizonyosodjék arról, amit amúgy is gyanít: az alkotás hamis. Színdarabként nézni viszont kifejezetten érdekes, ahogy az egyik fél megpróbálja a legjobb áron eladni, a másik a legolcsóbban megvenni a műveket. És ha az eredetiség kérdéses is, emberismeretben igazán nincs hiány a piacon, mert aki itt nőtt fel, és már ötévesen azt figyelte, miből lesz az üzlet, pontosan tudja, kinek mit lehet eladni.
A becsapott vevők többsége viszont csak otthon eszmél rá, hogy mit is vásárolt – de legalább jó áron! –, vagy be sem vallja, szégyelli, hogy vele ez megtörténhetett. Aki pórul jár, nem kezd súlyos pénzekért pereskedni – az egész nem ér annyit, vélekedik –, legfeljebb nem vásárol többet a csaló kereskedőtől. Az eset nem kerül nyilvánosságra. Még akkor sem, mondja a képkereskedő, ha a vevő festményszakértőhöz fordul, mert azt az eladó is megteheti. Az ellentétes szakértői vélemények mellett pedig inkább megegyeznek a felek.
Ha eredeti művet szeretnénk vásárolni, legalább az árakról érdemes előre tájékozódni. Sokan arra sem veszik a fáradságot, hogy megnézzék, milyen ársávban mozognak a kiszemelt művész alkotásai. Legfeljebb utólag viszik el a művészhez a megvásárolt képet – kortársnál megtehetik, hogy rákérdeznek: „Mester, ezt maga festette?” Ilyenkor jön a csalódás. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) műtárgyhamisítás elleni munkacsoportja ezért hangsúlyozza a megelőzés jelentőségét, és azon dolgozik, hogy ne csak a galériák és aukciós házak képviseljék a hiteles szintet.
– Az elmúlt években javaslatot dolgoztunk ki a műkereskedelem jogszabályi szabályozására, amely fokozottan garantálná a hitelességet a műtárgyak forgalmazása területén, tehát a műtárgypiacok és az online galériák esetében is. A HENT munkacsoporton belül elsősorban a megelőző intézkedések szükségességét hangsúlyozzuk, hiszen a büntetőjog már csak a végső eszköz a probléma kezelésében
– mondja Kármán Gabriella jogász, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa, a HENT műtárgyhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője. – Ha bírósági tárgyalásra kerül sor, elengedhetetlen a kompetenciák tisztázása. Magyarországon, de világszerte sem egyértelmű, hogy egy konkrét kérdés esetén művészettörténészre, restaurátorra, esetleg természettudományos vizsgálatra van-e szükség. Amennyiben a szakértői vélemény kapcsán aggályok merülnek fel, előfordulhat, hogy komoly együttműködés eredményeként, több szakértő párbeszédéből születik meg végül a hiteles szakértői álláspont.
A garanciák beépítése a rendszerbe azért is sürgető, mert az online piactéren, ha lehet, még tarkább a helyzet. Scheiber Hugó-képet feltűnően olcsón találunk a világhálón is, keresett Rippl-Rónai és természetesen Munkácsy, jelen van Iványi-Grünwald Béla, Gulácsy Lajos, Szász Endre, Czóbel Béla, és nagyon felkapottak a felvidéki festők, Szepesi Kuszka Jenő, Mednyánszky László vagy a tanítvány Katona Nándor.
A képek leírása szűkszavú, megtudható belőle az áru helye: Magyarország, az állapota: használt, és hogy garancia: nincs. Mielőtt látatlanban beleszeretnénk egy képbe, vessünk azért egy pillantást az eladóra is. Mit árul még, és hogyan fotózza le a tárgyakat? Végig lehet nézni a kereskedő korábbi eladásait, és a visszajelzéseket, mennyire elégedettek a vásárlói. Informatív, ha az ügyeskedő az áru megnevezésekor nem említ nevet, de azért a fotón jól látható a kvalitásos festő szignója. Egyazon kéz ügyes munkáit öt-hat felhasználónéven is viszontláthatjuk a népszerű oldalakon, és nem is drágán. Meghirdetik 100 ezerért, de ha 30 ezerért elmegy a kép, az is jó üzlet. A virtuális piactéren minden, még az alkoholos filccel szignózott festmény is vevőre talál.
De nem bagatellizálnánk a helyzetet. Az informatika korában többé nem lehet megfesteni és eladni ugyanazt a művet többször is, hiszen elég a képre rákeresni, és a rendszer kidobja, ha már egyszer elkelt. Ugyanakkor hallani egykori és mai, külföldi és hazai hamisítóműhelyekről, ahol neves festők stílusában, nagy odafigyeléssel készülnek az utánzatok. Korabeli vásznakról lemossák az eredeti, de kevéssé értékes képeket, az újakat pedig – tanulmányozva az eredeti mű alkotójának ecsetkezelését és színeit – ügyesen felfestik, majd visszalakkozzák a képet, hogy még az UV-lámpával történő vizsgálat se mutassa ki a csalást. Az értékes műalkotáshoz persze hihető történet is kell – sztorival együtt a kép is eladhatóbb –, az ügyeskedők tehát kreálnak eredetet. Berendeznek például egy polgári lakást, abba beültetnek egy idős hölgyet, aki azzal fogadja az érdeklődőt, hogy régi, családi hagyatékától készül megválni öregségére, mert nincsenek örökösei…, és ez utóbbi állítás akár még igaz is lehet.
Tűzkő Péter festményszakértő folyamatosan fejlődő, gyakorlati szakma képviselője. Elmondása szerint minél több monográfia, minél nagyobb adatbázis áll a rendelkezésükre, annál könnyebb kiszűrni a hamisítványokat.
– Analogikus gondolkodás mentén lehet megfejteni a festményeket: ha az ember lát száz képet Rippl-Rónai József 1910-es éveiből, akkor nagy valószínűséggel a százegyedikről már kialakult véleménye lesz. Én is hasonlóan dolgozom – mondja –, rengeteg festményt láttam az elmúlt húsz évben, és tudom, hogy melyek a legújabb trendek és hamisítási módszerek. Csakhogy a profi hamisítók szintén figyelik a szakirodalmat, és ha tudomást szereznek egy kvalitásos festő életművéből hiányzó, korábban elveszett, de valahol még biztosan lappangó képről, készséggel „előidézik” a szenzációt. Ahogy Wolfgang Beltracchi, Németország egyik legnagyobb festményhamisítója megfogalmazta: „Én csak a neves festők életművének hiányzó darabjait festettem meg.” Kirakta a puzzle-t, de a kereten elbukott. Mert a sokféle, különböző szerzők és korok hamisítványai mind egyetlen fából készültek.
Folytatjuk
Magyarországra kerül vissza a Herzog-per
A legújabb ítélet szerint a magyar állam a továbbiakban nem szerepelhet alperesként a Herzog-perben, erre ugyanis a joghatósági mentesség az USA bíróságain nem vonatkozik. A washingtoni szövetségi fellebbviteli bíróság négy év alatt másodszor döntött a Herzog-örökösök keresetének elutasítását kérő magyar beadvány ellen. Az örökösök követeléséről tehát az alsóbb fokú bíróságoknak kell lefolytatniuk az eljárásokat, és a vitatott művészeti alkotásokat a magyar múzeumoktól lehet visszakövetelni. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a következő hetekben elemzi az új jogi helyzetet, ezért még nem kívánt nyilatkozni a várható következményekről.
Az örökösök az évtizedek során a magyar bíróságokon külön-külön próbálkoztak, hogy visszaszerezzék a családi vagyont. Mindannyiszor vesztettek. E nyolc éve húzódó pert az Egyesült Államokban élő, magyar–amerikai állampolgárságú Martha Nierenberg, a műgyűjtő Herzog Mór Lipót unokája 1999-ben indította eredetileg 12 festmény visszaszerzéséért. Keresetét a Fővárosi Ítélőtábla 2008 januárjában jogerősen elutasította, úgy ítélte meg, hogy az állam a képekre jogszerűen szerzett tulajdont. 2010-ben a Herzog-örökösök összefogtak, az egyik dédunokára, David de Csepelre bízták a közös jogi képviseletet. Az ügyvéd az Egyesült Államokban indította el újra a pert – immár 44 műtárgy visszaszerzésére. A műalkotások összértékét egy-másfél milliárd dollárra becsülik. Herzog Mór Lipót 2500 darabos gyűjteménye a XX. század elején Európa egyik legszebb és legértékesebb magánkollekciója volt. A második világháború idején szóródott szét, egy része a Szovjetunióba, más része Németországba került, egyes darabokat pedig a család adott át megőrzésre magyar múzeumoknak.
Az örökösök a kérelmüket két állításra alapozták: egyrészt, hogy a 44 műtárggyal a magyar állam kereskedelmi tevékenységet folytatott, ami érintette az Egyesült Államokat is. Másrészt, hogy a műtárgyakat a második világháború során nemzetközi jogba ütköző módon vették el. A washingtoni bíróság 2016 márciusában elutasította az első állítást. A 44 műtárgyból 42-re azonban megállapította, hogy a tulajdonuk elvétele nemzetközi jogba ütközik. Két festmény: Lucas Cranach Az angyal kinyilatkoztatása Joachimnak és John Opie Piros ruhás nő című képe került le a listáról. A bíróság azt is kimondta, hogy a magyar államnak a perben érdemi tárgyalásba kell bocsátkoznia. A magyar fél, az állam és a perben álló közgyűjtemények ezután fellebbeztek, most kimondta a másodfok, hogy amerikai bíróság nem jogosult az ügyben.
A magyar államot sok kritika érte, hogy lassítja, ellehetetleníti a restitúciós eljárásokat. Az Orbán-kormány 449/2013-as számú rendelete gyökeres változást hozott. Megfordította a bizonyítást. Ha az állam nem tudja kétséget kizáróan igazolni, hogy jogszerűen birtokol egy műtárgyat, három napon belül vissza kell adnia a tulajdonosának. Így kerülhet vissza a Batthyány-örökösökhöz a Szépművészeti Múzeum talán legértékesebb képe, idősebb Pieter Bruegel Keresztelő Szent János prédikációja, melynek piaci értékét nyolcvan-százmillió euróra becsülik. A 449/2013-as rendelet meggyorsíthatja a Herzog-örökségből származó, közgyűjteményben őrzött műtárgyak helyzetének tisztázását is. (Hanthy)