– Sokan gondolták 1990 körül, hogy a világ legnagyobb veszélye a nyugati világ fogyasztásba süppedése és a II. János Pál pápa által halál kultúrájának nevezett életelutasító mentalitás. A pesti ferenceseknél tartott idei első szentbeszéd előtt drámai módon a vértanúságra kijelölt keresztényekért könyörögtek a szertartáson részt vevők, hogy legyen erejük a hitben kitartani. A világ egészen más irányba fordult, mint ahogyan a rendszerváltás körül gondoltuk.
– Úgy látszik, az emberiség nemcsak fogékony az Úristenre, nemcsak keresi és végtelenül szereti, hanem bujkál is előle, mint Ádám. Ez a bujkálás két, egymást majdhogynem ritmikusan váltó korszakban mutatkozik meg. Az egyik Noé kora, az Úr Jézus értelmezésében. Noé idejében ettek, ittak, vásároltak, eladtak, férjhez mentek, nősültek az emberek. Amikor először olvastam ezt a részt a Szentírásban, az jutott eszembe: de hát mi ebben a bűn? Mindez önmagában nem bűn. Az már inkább, hogy kizárólag ez van, ezek a hétköznapi, evilági tevékenységek, minden mélység nélkül. A felszín. Az istensemlegesség világa. Ez a korszak annyira neutrális, hogy Istent itt-ott már említeni sem szabad. Zavaró lesz, mint napjainkban. Ekkor kezd készülődni az Isten elleni agresszív korszak. A két diktatúra, a hitleri és a sztálini, Isten elleni agresszió volt. És ember elleni agresszió is. Amikor véget ért, újból következett az istensemleges korszak. Politikailag persze mindez bonyolultabb.
Kegyelmi korszak
– Sokan úgy vélik, hogy a kereszténységre leselkedő külső veszélyek mellett a belső válság jelei is felfedezhetők.
– A papság gyakran azt gondolja, hogy a hívek semmit nem vesznek észre a belső megosztottságból. De ez nem így van. Sokan érzik, mások, az új kommunikációs eszközök használatának következtében, teljesen naprakészek. Tudnunk kell válaszolni a kérdésekre. Valószínűleg a nagy zsinatok után mindig hatalmas zavarok támadtak az egyház életében. A krisztológiai zsinatok után például volt olyan püspök, aki azt mondta a IV–V. században: jó, mondjuk ezt, de gondoljunk mást. Ezt a felfogást tükrözte a szemi-arianizmus. Félig ez, félig az, félig ariánus, félig keresztény. A császári ideológia más krisztológiát kívánt, mint az egyház. A kor politikailag korrekt beszéde megpróbálta elferdíteni a zsinati tanítást. De az igazság végül kiforrta magát. A II. vatikáni zsinat pünkösd volt. Ám ami utána jött, abban nagyon sok zavar mutatkozott. Most kezdünk a téves értelmezésekre rálátni. Kegyelmi korszakban élünk. Vannak kutatóink, tudósaink, akik elkötelezettek a szent hagyomány és az életszentség mellett. A földobott kérdésekre hihetetlen mélyen válaszolnak.
– Van különbség a burkolt és a nyílt egyházüldözés korszakainak evangelizációs módszerei között?
– Mind a két korszakban hirdetni kell az evangéliumot. Mert mind a két korszakban vannak áldozatok és szenvedő emberek. Szenvednek, hiszen nem találkozhatnak Istennel. Nincs égbolt. Füllesztővé válik az emberi lét. Az istensemleges korszakban a helyzet nem a szegényeknél a legdrámaibb. Hanem a leggazdagabbaknál. Az a csömör nyomasztja őket, amelyről Sartre beszélt. Hirdetni kell az evangéliumot akkor is, ha Isten elleni agresszív korszakba értünk. De mindig másképp.
– Ezek szerint ma máshogyan kell szólni az emberekhez, mint a nyolcvanas években?
– Máshogyan, de nagy változás nincsen. Talán fiatal paptestvérek számára is fontos tapasztalat lehet: engem a diákok tanítottak meg prédikálni. Úgy kell beszélni hozzájuk, hogy odafigyeljenek. Hogy egy kamaszfiú fölkapja a fejét. Ehhez ismerni kell őket. A mai korszak pedig arra tanít, hogy az emberi lét alapjáig, az antropológiai gyökerekig kell alámerülni. Egy-egy szentírási részlet magyarázatánál azt a kérdést kell föltenni, hogy mi maradt meg a mai emberben abból, ami képes a tanítást megértetni. Ezeket a kis csírákat kell élesztgetni.
Megrendítő gyónások
– A mostani szentbeszédsorozatnak is ez a fő vonása. Bár a beszédek az Eucharisztikus Kongresszusra készítik fel a hallgatókat, valamennyi az Istennel való személyes találkozásról szól.
– Igen, hiszen az Oltáriszentségben omne delectamentum in se habentem – minden gyönyörűség benne van. Ez azt is jelenti, hogy Isten minden művét összefoglalja. A mi örömünk az lehet, hogy a létezés az Atya és a Fiú szeretetén belül van. Ez egészen hihetetlen. És az is, hogy az Úr Jézus a kenyeret és a bort az utolsó vacsorán ebbe a viszonyba emeli bele. A keresztség is beemeli az embert ebbe a viszonyba, de az Eucharisztiában már teljesen ő van. Belőle táplálkozhatunk. Az Eucharisztia kontextusa ugyanaz, mint a teremtésé és a Szentháromság belső életéé. Ugyanakkor kétségbeejtő, hogy a mai embert a két legjobban hozzá tartozó dolog nem érdekli: a létezés és a szeretet. Nem foglalkoztatja, hogy honnan van. És hogy hogyan viszonyulnak egymáshoz.
Fotó: Teknős Miklós
– Átalakult e tekintetben az ember? És egyáltalán: hogyan látja egy gyóntató, lelki vezető az elmúlt fél évszázad lelki változásait?
– Mostanában sokkal többen akarnak életgyónást tenni, mint évtizedekkel korábban. És lényegesen gyakoribb a merész kitárulkozás. Lehet, hogy kevesebben gyónnak – nem tudom –, de a mai gyónók ritkábban tekintik „pszichológusnak” a papot. Mintha jobban értenék, hogy az Istennel beszélnek. És a pap ebbe belehallgathat, mert Krisztus azt mondja, hogy van bűnbocsánat, és akinek megbocsátjátok a bűneit, annak meg lesz bocsátva. Sok megrendítő gyónást hallottam a közelmúltban. Gyakran nagyon messziről jelentkeznek be gyónásra, egészen meglepő okokból. Az igehirdetés és a gyónás, bűnbánat összetartozik, hiszen vannak, akik a szentbeszédeket hallva utaznak Sümegre messziről, pedig a közelükben is van felszentelt pap, sokszor kiváló gyóntató. De megérintette őket egy-egy szentbeszéd, ezért itt akarnak Istennel találkozni.
– Nem jelent nehezen viselhető terhet a rengeteg bűn és nyomorúság meghallgatása?
– A nagy bűnösök és megtérők a szentek. Georges Bernanos a Karmeliták párbeszédei című könyvében ezt nagyon szépen leírja. A francia forradalom vége felé az öreg, halállal megjelölt, arisztokrata származású perjelnő egy márki elkényeztetett leányával, Blanche-sal beszélget, aki fejébe vette, hogy apáca lesz. Nagyon keményen szól a lányhoz, és bár az egész konvent ellene volt, hogy fölvegyék, a perjelnő – micsoda emberismeret! – mégis beengedi a közösségbe. Fölveszi, mert megértette, hogy a lányt Isten hívta. Megkérdezi tőle, milyen nevet választana. Talán a Krisztus szenvedéséről nevezett nővér nevet mondta Blanche. A perjelnő elsírja magát. Engedje meg, hogy elérzékenyüljek – mondja a lánynak. Nem tudjuk, hogy ez az elkényeztetett lány, aki érdeklődővé, nyitottá vált, miért akart ilyen szigorú rendbe lépni. Oda akarta adni az életét, szentté szeretett volna válni. Az apátnő arra is figyelmezteti, hogy nagyon sok az átlagos életet élő apáca. Egy-két szent van, de az átlagapáca rosszabb, mint a rablógyilkos. Mert a nagy bűnösök még újjászülethetnek. De az átlagos elhalasztotta a születését! Legföljebb Isten majd megkönyörül rajta.
– A nagy bűnösök megtéréséhez nincs szükség különleges körülményekre?
– Bennünket ugyanazok az élmények érnek, mint a legnagyobb szenteket. Csak nem figyelünk oda. Szalézi Szent Ferenc egyik prédikációja hatására egy nagyvilági hölgy megkereste, hogy meggyónjon nála. Mindent elmondott, kipakolt, majd a végén a hölgy, kis női hiúsággal, megkérdezte Szalézi Szent Ferencet: – Ezek után mi a véleménye rólam? – Hogy maga egy szent. Mert látta, hogy rálépett az útra.
Olvasni és újraolvasni
– A lelki gondozás módszerei sokat változtak az elmúlt évszázadokban. A múlt század első felének nagy szenzációja a rádió volt. A „rádiós szentbeszédek” műfaja nálunk is meghonosodott, a televíziós politikai okokból már nem. És most itt az internet.
– Nagyon sajnálom, hogy megszűnt vagy legalábbis visszaszorult a levélben történő pasztoráció. Nagyszerű lehetőség volt. Az internetezés túl sok. Nem jó, hogy mindenki és azonnal beszélhet. Más papok számára talán megfelelő forma, nekem nem. Prohászka püspök úr mennyi lelkipásztori levelet írt az őt megkeresőknek! És sokszor azt is megírta, hogy mielőtt válaszolna a címzett, olvassa el még egyszer a levelet. Ne sértődjön meg első benyomása alapján, vagy ne legyen a dicséret miatt túlságosan elbizakodott.
– Az őszintén megélt szerzetesi élet egyfajta burkot is jelent a külvilággal szemben. Sümegen nincs televízió, rádió, az internetet is csak a kijelöltek használhatják. A „burok” mégsem jelent elszigeteltséget.
– Nem, hiszen a lelkipásztori szolgálat révén nem szűnik meg a kapcsolat a külvilággal. És a burokban egy ember van. Blaise Pascal szerint nagyon sok baj származik abból, hogy az emberek nem képesek nyugton, egy helyben maradni. Ma ez fokozottan így van. Még a „jótékony futkosás” is nagy károkat okoz. Ki kell bírni a csöndet, az egyedüllétet. Ha tehetem, Sümegcsehiben magányosan töltök néhány napot. Nincs semmi és senki. Ilyenkor persze az ember vadállatokkal is találkozik a lelkében. Talán már nem ártanak, de jelen vannak. Akinél elszabadultak, ők a szerencsétlenek, a bűnösök. Egy szerzetesnek rokonságot kell éreznie az elveszett bűnösökkel. Mert a szerzetes a burokban össze van zárva az emberrel. És saját szívünk mélységei is összekötnek. A szerzetesnek harcolnia kell a bűnei ellen, és el kell jutnia egy nagy tisztulás útján az Úr Jézussal való egységre. De nem lehetünk olyan vakok, hogy ne tudjuk, micsoda szörnyű mélységek vannak bennünk. A megkísértettség, az Istentől való elszakadás lehetősége. A sivárság. Szembe kell nézni korunk nagy kísértéseivel. Ha a hívek ezt felfedezik, a szavak mögötti aranyfedezetként gondolnak majd rá. A csönd és a magány mellett nagyon fontos a rendszeres olvasás. Olvasni és újraolvasni. Nemrég újból rátaláltam Kierkegaard-ra. Nagyokat téved, de hatalmas tanításai vannak. Mélyebb találkozás nagy gondolkodókat olvasni, mint a kortársakkal fecsegni. Persze fecsegésre is szükség van. Egy plébánosnak nagyon fontos a családlátogatás, a sokszor gyakorlatias beszélgetések. Ilyenkor nem a belső lelki életéről kell beszélnie. De egy mély találkozás egészen más.
– Mint egy szentgyónásban?
– Igen, hiszen a bűnbánatban a felszentelt pap belehallgathat abba, amit az ember Istennek mond, és elmondhatja azt, amit Isten mond az embernek: én téged föloldozlak… De a gyóntató emberi tapasztalattal is rendelkezik. Amikor valaki mezítelenül elhozza egész nyomorult életét, és elmondja, hogy mostanáig ámította magát, bűnös volt, de változtatni akar, a gyóntató találkozik az Emberrel, aki Istenre szomjas, és így mindketten találkoznak az Istennel is.
