Libényi János csákvári szabósegéd 1853. február 18-án Bécsben késsel nyakon szúrta Ferenc Józsefet. A császár kisebb sérülésekkel megúszta a támadást, mert a tőr megcsúszott kemény zubbonygallérján. „Hiába tagadsz! Mi mindent tudunk! Érted? Mi mindent tudunk!” – üvölti Libényi vallatója Páskándi Géza Lélekharang című drámájában.
Az író a nyolcvanas évek első felében vetette papírra művét, amelynek megírását börtönévei és megpróbáltatásai is motiválták. Páskándi soha nem kérkedett és nem élt vissza sorsával, de tapasztalatait a drámáiban felhasználta. A rendező, Léner András szerint az alapmű megrázó és felkavaró, izgalmas alkotás a mindenkori hatalom visszásságairól.
Páskándi Géza jól ismerte a színházi hatásmechanizmust, pontosan fölépített darabjai a remek dialógusokkal sok játéklehetőséget biztosítanak a színészeknek. A szerző mindig azt mondta, hogy a darabjaiból húzni lehet, viszont hozzáírni nem. Az alkotók jelen esetben is engedélyt kaptak, hogy rövidítsenek a szövegen, és szereplőket hagyjanak el.
Libényi János, a 22 éves fiatalember arra tette fel az életét, hogy megteremtse az igazságnak azt az egyetlen pillanatát, amikor megmutathatja és megméretheti magát. A fiú szentül hiszi, hogy egy nemzet szabadság iránti eltörölhetetlen vágya, törekvése és harca leverhetetlen. Folyamatos szorongást okoz számára, ha környezetében kiejtik a császár nevét, amely a szabadságharc leverésére, saját és nővére életének kudarcára emlékezteti.
Mások helyett – a forradalom és hazája árulói miatt – szégyelli magát. Egyre jobban befelé fordul, miközben hívja az élet, hiszen egy végtelenül tisztességes lány szereti. Hilde szerepére a színház egyik stúdiósát, a 18 éves Makai Anitát választották ki. Nevelőapjában, Mayer szabómesterben Libényi akár pótapára is lelhetne, biztosíthatná a jövőjét, de más a küldetése.
Vallatása közben a fiúnak nem árulják el, hogy a császár nem halt meg. Libényi nem tagadja bűnét, de nem is vallja magát gyilkosnak. Megbánta, hogy embert ölt, azt viszont nem, amiért tette. A valóságban baltafejű, hatalmas, kétméteres ember volt, de Páskándi heroizálta, finomította a figuráját, s egy szorongó fiatal fiúnak írta meg. A rendező a szerepre Havasi Pétert választotta, akivel Kassán már többször dolgoztak együtt.
A Lélekharangot Léner András a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatójának, Őze Áronnak a felkérésére rendezte meg. Őze magára vállalta Libényi vallatójának, a magyar kapitánynak a szerepét, aki nem egyéni ambíció miatt, hanem szent meggyőződésből szolgálja hűen a császárt. A férfi katonaként indult, és verőlegény lett belőle, akit még a társai is hiénának neveznek.
Megpróbáltatásai Libényi után Mayer úrral, az idős Mózes-vallású szabómesterrel folytatódnak – Szemán Béla remek alakításában. (Az író hat évet töltött munkatáborban, ahol egy rabbival volt összebilincselve. Később Páskándi Budapestre, a rabbi Izraelbe került, de életük végéig leveleztek, szoros barátságot ápoltak.)
Mayer mondja a kapitány szemébe, hogy: „Az igazat csak attól tudhatjuk meg, akit vádolnak. Tanúktól, a vádlóktól vagy a bíráktól soha. Egyedül a vétkestől, uram. Csupán a bűnös illetékes…” A kapitány személyiségfejlődésének vége a teljes kegyvesztettség lett.
Páskándi nem történelmi panoptikumot állít fel a korszakról és a szabadságharcról, hanem dokumentarista pontossággal számol be az eseményekről. „Könnyű azokért sírni, akik »igazi«, »tiszta« hősök voltak, akikért mindenki sírni mer. De értük, kik botladozón keresik a bűntudat és szégyen nélküli létezést – az ő sorsukon megrendülni merészebb dolog” – írja a darab bevezetőjében.
A sikertelen merényletről szóló darabot a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából mutatták be.
(Páskándi Géza: Lélekharang. Rendezte: Léner András. Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújváros, 2018)