– Sokan tartják aggasztónak, hogy a nyaralóépítések miatt fogyatkoznak a tó körüli szőlőterületek. Ön hogyan látja ezt a folyamatot?
– Magyarország a XIX. század első felében a világ három legnagyobb szőlőművelő és bortermelő állama között volt, és a jelenlegi szőlőterület több mint tízszeresével rendelkezett. Ennek kétharmadát a mai országhatárokon belül művelték. A Balaton-felvidéket, a Balaton-partot alkotó szőlőhegyek pedig a filoxéravész óta, 130 éve gyorsuló ütemben pusztulnak. A parti szőlőhegyek 95 százaléka eltűnt, beépült, települések sora született rajtuk. A megmaradt területeken pedig minden eddiginél határozottabb beépítési folyamat zajlik. A Badacsonyi borvidéken megközelítőleg 4300 hektár van szőlőkataszterbe besorolva, ugyanakkor mindössze 1450 hektár a szőlő. A parttól távolabbi területeken van potenciális termőterület, ám ezek jelentős része mező, a hegyi területeken pedig felgyorsult a beépítés, mint például a Szent György-hegyen. Járhatatlanok az utak, és nincsen a termelést szolgáló infrastruktúra – Halyagos, Csobánc –, ami kizárja a fejlesztéseket. Az új tulajdonosok szellemisége is más. Régen is vettek presztízsokokból földet, ahogyan ma is, de akkor műveltették is a szőlőt. Ma ezzel szemben az üdülési funkció az elsődleges. Badacsony a magyar szőlőkultúra szent hegye. Értékeinek bemutatásával, a borok, a vendéglátás magasabb színvonalra emelésével, a környezeti kultúra radikális javításával itt a turizmus és a szőlő-bor kultúra összhangját lehet megteremteni. Az értékek egy része azonban rejtett, vannak épületek, területek, amelyekről nagyon keveset tudunk.
Mint a piramisokat
– Mondana néhány példát?
– Az Esterházy-birtok öt-hat méteres bazalttámfalait úgy kéne tisztelni, mint a piramisokat, mégis egy részük ott pusztul az erdőben, még helyi védelemre sem méltatjuk. Ha lenézünk a hegyoldalon a Bogyay útról, akkor láthatjuk az Anna-kápolnát, amelyet 1789-ben Szentgyörgyi Horváth Zsigmond épített. Ő létesítette Budán a Horváth-kertet, magtárat épített Almádiban hatalmas pincével. A Somlón és Badacsonyban is volt szőlője. A mai Óbester fogadó épületét is ő építette, ott táncolt Kisfaludy Szegedy Rózával. Az épület történeti szempontból hiteles állapotban van, de nem műemlék. A kápolna fölött áll a zirci papok egykori háza. A több száz évig művelt és használt birtokot 1947-ben vették el az egyháztól, az épület azóta méltatlan állapotban van. A szőlő állapota és a szőlőművelés minősége Badacsony hegyén sok helyen kritikus, de a területek leginkább azért veszélyeztetettek, mert a kor más szellemiségű tulajdonosréteget termel ki.

Laposa József a fogyatkozó szőlőkről, Badacsony értékeiről és a Balaton-törvényről
Fotó: Bach Máté
– Amikor megváltozott hozzáállásról beszél, akkor a befektetői magatartásra gondol?
– Az itt élők a történelem során arra kényszerültek, hogy eladják a földjeiket. Amit a kárpótlásnál visszakaptak, az is erre a sorsra jutott. Az új tulajdonosok egyre nagyobb része befektetési szándékkal vásárol, számukra nem a történeti táj, a kivételes termőhely a fontos, hanem a kinyerhető haszon. A már belterületté nyilvánított részeken természetesen lehessen építeni, ám a külterületeken újragondolt, szigorú szabályozás kell, mert megszűntek a kisüzemi szőlőművelés gazdasági-társadalmi alapjai. Kihalt az a szőlőszerető korosztály, amelyik kijárt a szőlőbe. Már nem gazdaságos olyan méretben szőlőt művelni, amilyen a kialakult telekstruktúra. A Balaton-felvidék a kivételes adottságú dűlők kivételével régen is paraszti birtoklású borvidék volt, maximum fél-, egyhektáros parcellákkal. Régebben még kisebb területen is lehetett gazdaságosan szőlőt művelni, de ma már több hektár kell ahhoz, hogy ne fizessünk rá. A borvidéki, azaz a borszőlő termőhelyi kataszterébe tartozó területek – elhelyezkedésüktől, beépíthetőségüktől, infrastruktúrával való ellátottságuktól függő – hektáronkénti három–nyolcvan millió forintos ára az egy hektáron elérhető haszonhoz képest elképesztően magas. A földvételt követően jelentős költséggel betelepített, majd évekig művelt egy hektár nagyságú szőlőültetvény, ha szőlőben adjuk el a termést, akkor a telepítést követő negyedik-ötödik évben a mai felvásárlási árakon maximum másfél millió forint bevételt hoz, amelyből 200-400 ezer forint tekinthető haszonnak. Húszmillió forintos hektáronkénti vételárral és tízmilliós ráfordítással számolva száz év alatt érhetjük el a nullát. Ezért jelenhet meg a másféle hasznosításban gondolkodó befektetői réteg.
– Akadna jelentkező a szőlő megművelésére, ha jobbak lennének a feltételek?
– Sokan kezdenek ma is borászkodni, de a pénz önmagában kevés a sikerhez. Ahhoz, hogy a komoly szándékú borászkodók talpon maradjanak, sajátos támogatást kell a Balaton vidékére kigondolni. Azzal is számolni kell, hogy alig van használható szőlőmunkás. Az árak emelkedése egyébként nem csak a Balaton partján jellemző, a hullám elérte a második és a harmadik településsor szőlőhegyeit, a Pécselyi-, a Nivegy- és a Káli-medencét is.
Felkelni a nappal
– A történelmi szőlőterületek tehát nem oda esnek, ahol ma a termelés zajlik?
– Ahogy az egész országban, itt is lecsúszott a szőlő a hegyek szoknyájára, sőt néhol a síkra is. Az árutermelő szőlők zöme már itt sem a történelmi területeken van. Nem lehet véletlen, hogy Tokaj-Hegyalja világörökségbe tartozó borvidékén ezer hektár szőlőt vissza akarnak vinni a hegyre. A Balaton-felvidéken a filoxéravész után több helyen a hegyek lábához, homokos talajba telepítették az ültetvényeket, ahol a gyökértetű nem tudott kárt tenni. A filoxéra után jött a lisztharmat, a peronoszpóra, permetezni kellett, és a hegyi szőlő művelése hirtelen többszörösébe került, mint a síksági szőlőé. A korábbi 80-20 százalékos hegyi és homoki szőlő aránya néhány évtized alatt 20-80 százalékosra fordult.
– Ön kertészmérnökként és településtervezőként a táj és nem a bor irányából közelített a szőlő felé. Miben különleges a szőlőhegyi táj?
– Az ember és a természet közötti összhang, a tájban átélhető harmónia a szőlőhegyen érzékelhető igazán. Itt sokszor fel kell kelni a nappal. A szőlőhegyekről messzire látni, és az ember részévé válik egy jóval nagyobb, a munkájával is formált környezetnek. Az 1800-as évek közepén lécekre futtatott lugasok határolták az utakat a badacsonyi szőlőhegyen, ami az esztétika, a minőségi termelés szerves része, eredménye volt. Az is a szőlőhegy különleges társadalmi jellemzője volt, hogy amint a szüret véget ért, ki-ki a maga társadalmi rangjának megfelelően egyik pincéből a másikba járt: eleven közösségi életet éltek. A szőlőhegyekből sugárzó történetiség és az a döbbenetes nagyságú emberi munka, amelyet elődeink évszázadok alatt a támfalak, vízelvezetők, pincék, présházak, kápolnák építésével, a lehordott föld visszahordásával, a szőlők művelésével végeztek, úgy vélem, valamennyi mai tulajdonost is kötelezi.
Új borásznemzedék
– Szeptember elején egy ittas társaság agyonvert egy fiatal füredi borászt Badacsonyban, a gyertyák ma is égnek az Egry József Emlékmúzeum kerítésénél. Ez a tragédia is a természettől való eltávolodás számlájára írható?
– Badacsony a bor, az öröm, a mulatság és a szerelem különleges hegye, a rómaiaknak is voltak már itt nyaraló- és mulatóházaik. Azt kell mondjam, hogy ezt a mulatós oldalát a hegynek kicsit túlfejlesztettük. Tömegek tódulnak például május elsején a hegyre, és imádkozhatunk, hogy ne történjen baj. A borszerető embereknek van ivási kultúrájuk, szertartásuk. Vannak olyan káprázatos minőségű borok, amelyek élvezetétől szinte józan lesz az ember. Az is jellemző a badacsonyi borvidékre, hogy összejött egy új, fiatal és középkorú borásznemzedék, amely rengeteg energiát fektetett abba, hogy a terület megújuljon, méltó legyen adottságaihoz, történetéhez. Egy-egy tragikus eset visszavetheti a borvidék fejlődését, sok ember évtizedes munkáját.
– Milyen konkrét lépéseket javasol a megújuláshoz?
– Megnehezíteném a földhöz jutást, szigorítanám az építkezés szabályait, és több támogatást adnék a balatoni szőlőművelőknek. Megkönnyíti a dolgunkat, hogy a borvidéki területek nagy része beletartozik a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkba, illetve több mint harminc borvidéki település része a Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség-várományos területnek, ahol a szőlő- és borkultúra kiemelt jelentőségű. Ugyanakkor a Balaton kiemelt üdülőkörzetére külön területrendezési terv – Balaton-törvény – készült. A jogszabályi alapok a meglévő értékek védelmére, a tájhasználat szabályozására adottak, csakhogy a kivételes értékekre való hivatkozással ki kell egészíteni őket. A Balaton-törvény parlament előtt lévő módosítása is célként jelöli meg a minőségi szőlő- és bortermő területek védelmét, és önálló térségi övezetként tartalmazza a termőhelyi kataszterbe tartozó területeket. Többek közt tiltja a belterületbe vonást, kiköti, hogy építeni legalább nyolcvanszázalékos szőlőművelés esetén lehet, de nem korlátozza eléggé a területek oszthatóságát, s így a nagyobb területeket könnyű a törvény által most szabályozott 3000 négyzetméterre felosztani. Fontos, hogy a borszőlő termőhelyi kataszterének első osztályú területein ne lehessen egy hektárnál kisebb telkeket kialakítani, és a zártkertként nyilvántartott területeket ne lehessen művelés alól kivett területté átminősíteni, hiszen ez lehetővé teszi, hogy a tulajdonos kibújjon a szőlőművelési kötelezettség alól. Alapvető fontosságú az építési tilalom elrendelése a szőlőkataszter szerinti első osztályú területekre mindaddig, amíg a Balaton-törvényben előírt egyedi értékű dűlők „lehatárolása” nem történik meg.
– Milyennek gondolja a Badacsonyt húsz-harminc év múlva?
– Nehéz optimistának lenni, hiszen a régi világ értékeiből már csak maradékok vannak. A barbár makroterasz-építéssel elveszítettük a termőhelyek azon kivételes értékét, amely a nap beesési szögéből adódott. Hetvenéves koromra sem értem, hogy miért van az, hogy a franciáknál, olaszoknál gyönyörűen művelt borvidékek vannak, többszörös áron veszik a borokat, mint nálunk, holott egyáltalán nem biztos, hogy azok mind jobbak, mint amit a Balaton-felvidéken termelni tudunk. A nyugati kereskedő ma is fillérekért akarja megszerezni borainkat. Célul kellene kitűzni a magyar szőlőgazdaság és borkultúra épületének tudatos visszaépítését, amelyhez át kell értékelni az eddigi ismereteinket. A nem mezőgazdasággal kapcsolatos egyetemeken lehetőséget kell teremteni a borkultúra megismerésére, hogy a felnövő értelmiségi nemzedékeknek legyenek ismereteik a borvidékekről, a minőségről, a kóstolásról. Úgy talán Badacsony is megmenekül. Az biztos, ha a badacsonyi szőlőhegy épületheggyé változik, az hatalmas értékvesztéssel jár.