Békásmegyeren, egy panelház földszinti lakásában nőtt föl. Hogy került a természet közelébe?
– A szüleimnek a Szentendrei-szigeten, Tahiban volt telkük, oda jártunk ki. El lehetett bóklászni az ártéri erdőben, indiánozni, bogarászni, pecázni, római pénzérméket keresni. Az általános iskolában nagy kultusza volt a vándortáborozásnak, amely olyan hatással volt rám, hogy a gimiben a haverjaimmal is minden hétvégén kirándultunk. Miközben bebarangoltuk a Pilist és a Börzsönyt, arra gondoltam, milyen jó lenne ezt megörökíteni. Akkor már kábeltévéztem, és néha ki lehetett csenni egy VHS kamerát. Fölvettem a kirándulásokat, de egy idő után már nemcsak a haverok voltak izgalmasak, hanem a csúszómászók, a békák, a vízesés. Az anyagokat aztán elkezdtem összevágni. Miután 1992-ben érettségiztem, kezdetben csak itthon mászkáltam kamerával, majd a kilencvenes évek végétől lehetőségem nyílt, hogy a világban kalandozzam. Saját kamerát vettem, azzal keltem, azzal feküdtem. Kispárnának se rossz. Sok helyre eljutottam Dél-Amerikától Grönlandig, Ausztrálián át mindenfelé. A kamera olyan eszköz, amellyel közelebb léphetsz az eseményekhez. Olyan helyre is bejutsz vele, ahová keveseknek engedik meg. Egyfajta útlevél, támasz és védelem.
– Hogyan jutottak el Borneóba?
– A budapesti állatkertben kezdtünk el forgatni Luluról, a szélesszájú orrszarvúról. Egy német orvoscsoport járt ide, mesterséges termékenyítést végeztek az állaton. Egy idő után a németek megszokták, hogy ott vagyunk, és tetszett nekik, hogy filmesként nem ugráltattuk és beszéltettük őket állandóan, hanem csak a háttérből dokumentáltuk az eseményeket. Egyszer szóltak, hogy lenne egy út Dél-Afrikába, de nekik nincs rá pénzük. Mondják a németek! A vadon élő orrszarvúktól megszerzett örökítőanyaggal akarták a szélesszájú rokonokat megmenteni a kihalástól. Úgy gondoltuk, ez jó téma, „összekalapáltuk” rá a pénzt. Számunkra is meglepő volt, mikor Afrikában a forgatáson azt láttuk, hogy helikopterek, dzsipek jönnek-mennek, rengeteg ember dolgozik nekünk. Később viszont a németek kaptak pénzt EU-s pályázaton a Borneón élő szumátrai orrszarvúk megmentésére, hogy mesterséges környezetben szaporítsák a fajt. Nem valamelyik német produkciós céget kérték föl, hanem minket. Így jutottunk el többször is Borneóra.
– Mennyire voltak közel az orrszarvúkhoz?
– Nagyon. A déli szélesszájú orrszarvúra Afrikában helikopterből altató lövedéket lőttek ki, de mikor leszálltunk, még mindig csapkodott jobbra-balra. Mondták, ha feléd indul, akkor fussál. Futottunk, aztán visszafutottunk.
– Került valaha életveszélybe?
– Inkább csak veszélyes helyzetbe. Chilében egy erdei ösvényen pumákkal találkoztunk. Két méteren belül! Ráadásul egy nőstény volt a kölykével. Ők is meglepődtek, mi is. Elkezdtünk lassan hátrálni. A puma hosszan szemmel tartott minket, végül elment inni. Ezt felvettük, a Patagónia tornyai – Ahol a madár se jár című filmünkben látható is. Autóbalesetünk is volt, kicsúsztunk, beborultunk az árokba. Az Antarktiszon a szélsőséges időjárás okoz gondot. Az veszélyes! Ha hirtelen kitör a vihar, figyelni kell, mert könnyű eltévedni.
– Varga Liviusszal, a Quimby együttes alapító tagjával már hét filmben dolgoztak együtt. Hogyan találtak egymásra?
– Livius 2007-ben készített velem egy interjút egy kulturális tévéműsorba. Ismertem a Quimby zenéjét, de őt nem azonosítottam be rögtön. Aztán lehetőséget kaptunk a Budapest Underground forgatására. A filmben szükségünk volt egy házigazdára, aki elzárva a külvilágtól egy pincerendszerben és egy barlangban kalauzolja a nézőket. Ekkor eszembe jutott Livius. Megkérdeztük tőle, mit szólna ahhoz, ha több napra bezárnánk a Pálvölgyi-barlangba és a kőbányai labirintusba. Élne sötétben, mindentől elzárva a föld alatt? Azt mondta, gyerekkora óta erre vágyik, örül, hogy kipróbálhatja. Őt valóban érdekli a természet, ráadásul igazi showman. Szeretünk vele dolgozni, Livius kreatív és szórakoztató.
– A világ minden részén járt. Melyik volt a legkülönlegesebb hely?
– Az Antarktisz, ahol nem lakik ember. Ott még lehet olyan csúcsra felmenni, ahol valószínűleg én jártam először. Az állatok is másként viszonyulnak az emberhez, nem félnek, inkább kíváncsiak. A pingvinek elképesztőek voltak, a fókák pedig tüneményesek, ahogy a vízben játszottak velünk. Harapdáltak egy kicsit, tologattak minket, ismerkedtek. Az is fantasztikus érzés, amikor nagy ragadozó közelében lehetek. Vagy ha olyan orrszarvút láthatok, amelyből tudom, hogy húsz él a világon. Különleges élmény találkozni egy faj utolsó példányával.
– Utazásai során sokféle állatot megismert. Mit tanácsol, mit tegyünk, ha esetleg valahol szkuával találkozunk?
– A szkua rablósirály, én az Antarktiszon találkoztam vele. Területféltő, ezért, ha a fiókák közelébe merészkedünk, a fejünkre koppint, és elzavar. Bukósisakkal védekezhetünk ellene. Egyébként engem nemrég a Margit hídnál megkergetett egy dolmányos varjú, de úgy, hogy futottam előle. Valószínűleg a fészek közelébe tévedtem. Üldözött, és ütötte a fejemet!
– Vagy felismerte egy forgatásról.
– Lehet, és nem tetszett neki a film! Pedig a dolmányos varjú az egyik kedvenc fajom. Csuda okos madár. A saját szememmel láttam, hogyan töri a diót. Kiteszi az útra, megvárja, hogy a kocsi átmenjen rajta, majd kiszedi a dió belét. Szemtelenek, pofátlanok, de hihetetlenül okosak, mindent megfigyelnek, mindenre rájönnek. Tudják, hogyan kell kikapcsolni a hátizsákomat!
– Ha forgatás közben veszélybe kerülnek az állatok, akkor tovább dolgoznak, vagy inkább mentik őket?
– Természetes elhullásnál vagy rivalizálásnál, ha elragadja egyik állat a másikat, nem avatkozunk közbe. Amikor a nézők webkamerán keresztül látták, hogy a szalakóta elpusztult a fészekben, rimánkodtak, hogy mentsük meg, de a projektvezető is azt mondta, hogy nem, ez az élet természetes rendje. Három fióka közül az egyik kisebb volt, lemaradva a többiektől, azt hittük, elhullik, mert a másik kettő folyamatosan terrorizálta. Lenyomták, ráfeküdtek, nehogy ő kapja az ennivalót. Mindenki a kicsiért izgult, végül a nagy hullott el, nem tudni, miért. Talán fertőzést kapott, de ilyenkor nem lehet megmenteni, ez a szelekció. Kivéve, ha az elhullás emberi beavatkozás következménye, például mérgezés vagy csapdázás. Webkamerán láttuk azt is, hogy elpusztult a rétisaspapa. Valószínűleg megmérgezték. Mivel a fióka nem volt elég nagy, és a mama nem biztos, hogy folyamatosan tudta volna etetni, a természetvédelmi szakemberek halat vittek a közelbe, hogy a szülőmadárnak ne kelljen messzire repülnie, így gyorsabban tudta etetni a fiókát. A nézők megfigyelővé válnak, „őrségben állnak”, és ha baj van, akkor szólnak. Mi rögtön értesítjük a szakembereket, akik eldöntik, mit kell tenni. Tavaly is szólt valaki, hogy a parlagi sas fészke egyik pillanatról a másikra leszakadt. Továbbítottuk a hírt. De például, ha azt látjuk, hogy egy nyest belemegy a fészekbe, és kirabolja, az a természet része. Nem lövik le a nyestet, mert elvitt egy fiókát, miközben, ha ő lenne bekamerázva, akkor azt mondanánk, hogy milyen ügyes kis cuki nyest. Nézőpont kérdése.
– Károkat is okoznak néha?
– Már azzal, hogy olyan területre megyünk, ahol ember nem jár. Ahol állandó a mozgás, ott megszokják az állatok. A Megyeri hídnál, ahová vadkamerát tettem ki, a hód odaúszik a csónakomhoz, tudja, hogy nem bántom. Az ember védett területen, főleg költési időszakban a jelenlétével még a sikeres fiókanevelést is veszélyeztetheti. Mindig együtt kell dolgozni a szakemberekkel, akik megmondják, mit szabad, és mit nem. Tilos becsörtetni a természetbe, és csak az önös érdekünket lesve felvételt készíteni. Az nem lehet előbbre való, mint az adott faj sikeressége. Alapvetően mindenfajta filmezés beavatkozás a természetbe. Talán az online kamera nem, azt könnyen megszokják az állatok, nem zavarja őket. Jó eszköz arra, hogy az ember ott legyen, és mégse legyen ott. A filmes, amikor a kamerával kimegy a természetbe, viszi a szagát, néha terepet rendez, hogy a kép jó legyen, így vagy úgy nyomot hagy maga után. Bár minden filmes próbál figyelni arra, hogy minél kisebb legyen a lábnyoma. Az Antarktiszon egyszer megmentettünk egy kis pingvint, de azt ő „kérte”, nem mi akartuk! Rablósirályok vadásztak a pingvinóvodára, ilyenkor a gyengébbeket leválasztják, elterelik és megölik. A kis pingvin meglátta a stábot, odaszaladt hozzánk, és felugrott az ölünkbe! Megmenekült. Visszavittük, és betettük az óvodába.