Idősebb Pieter Bruegel, ragadványnevén „Paraszt” Bruegel már életében keresett művésznek számított, munkái a saját korában is magas áron keltek el. Halálának négyszázötvenedik évfordulója alkalmából október 2-án különleges kiállítás nyílt a bécsi Kunsthistorisches Museumban. Ez az első nagy monografikus tárlat a világon, amely a festő életművét mutatja be.
Mára alig valamivel több mint negyven festmény és hatvan grafika maradt fenn a mester munkái közül, a kiállításon ezek közül kereken kilencven alkotás látható. A leghíresebb talán A halál diadala a madridi Prado Múzeumból, vagy A Bábel tornya építése, amely az amszterdami Boijmans van Beuningen Múzeumból érkezett. A bécsi Művészettörténeti Múzeum birtokában lévő tizenkét táblakép a világ legnagyobb Bruegel-festmény-gyűjteménye. Fennmaradásuk annak is köszönhető, hogy a Habsburgok már a tizenhatodik században felismerték Bruegel képi világának eredetiségét, és próbálták a munkáit megszerezni. A legtöbb törékeny fatáblát eddig még sohasem kölcsönözték ki kiállításokra.
Bruegel festészetét sokáig csak paraszti életképei után ítélték meg, aztán a huszadik században már árnyaltabb kép alakult ki róla: a halála óta eltelt négy és fél században a németalföldi festőt tekintették paraszt helyett polgári alkotónak, pesszimistának és optimistának, szabadgondolkodónak, humanistának, de még filozófusnak is. Volt ő Bosch követője, a flamand hagyomány mestere, az itáliai művészi hagyományokat továbbvivő manierista, de volt realista és a valóságot eltorzító művész is. Zsánerképfestő, illusztrátor, tájképfestő. Ez a megannyi bélyeg és látszólagos ellentmondás nagyságáról és életművének összetettségéről árulkodik.
Pieter Bruegelről kevés hiteles életrajzi adat maradt fenn. Első monográfusa szerint Breda városában született, ami rögtön cáfolja a falusi származás legendáját. Mestere valószínűleg Pieter Coecke van Aelst antwerpeni festő volt, akinek később a lányát vette feleségül. Rajongott Bosch művészetéért. Az 1550-es években és az 1560-as évek elején leginkább a metszetkészítők számára rajzolt, folyamatosan csak 1562-től festett. Témái változatosak, a hagyományos bibliai jelenetektől és Krisztus példabeszédeitől a mitológiai ábrázolásokig terjednek, társadalmi szatírák és vallásos allegóriák Hieronymus Bosch stílusában.
Látásmódja mentes a legtöbb festőt jellemző idealizálástól. Kritikusan szemlélte környezetét, nem csupán másolta a látványt. Ereje abban rejlik, hogy nem a szépséget, kellemet és bájt tartotta megörökítésre méltónak, hanem a hétköznapiságot, a hibákat és az emberi gyarlóságot. Már-már orvos módjára szemlélte és ábrázolta az embereket. Tárgyilagos megfigyelő, akinek szakszerű részletei néhol patológiai vagy pszichiátriai illusztrációként is megállták volna a helyüket.
A Szent Antal megkísértésén a hallucinációs delírium jelenségeinek egész sorát láthatjuk, míg a halállal Bruegel a Betlehemi gyermekgyilkosság, az Igazságosság, A Halál diadala és A Szűz halála című alkotásain foglalkozik. A Vakok című híres képén pedig a vakság négy különböző esetét örökítette meg a festő a zöld hályogtól a szemgolyó eltávolításáig. Pieter Bruegel érzékenysége és egyéni látásmódja együttérzővé teszi közönségét a betegekkel, őrültekkel és szegény sorsúakkal, erőteljes, felemelő hatású munkái az emberi nyomorúságot helyezik előtérbe.
(Kunsthistorisches Museum, Wien, Maria-Theresien-Platz. A jegy ára 20 euró, a kiállítás december 13-ig tekinthető meg)