Megigézett ember a guruzsmás, vagy olyasvalaki, aki igézést tud előidézni – írja a Sántha Attila-féle Székely szótár. Bencze Tibor zenekara már a névadással magasra tette a mércét. Kérdés, hogy a 2014 óta létező, önmagát jobb híján a progresszív, kísérletező, folkos posztrock műfajba soroló formáció meg tudta-e valósítani az alapításkor kitűzött, nevében rejlő célokat.
Aki ugyanis figyelemmel kíséri a könnyűzene hazai és nemzetközi alakulását, láthatja, hogy alig-alig találni olyan zenekart, amelyre legalább a guruzsmás szó egyik jelentése érvényes lehet.
A Guruzsmás zenekarra viszont, figyelembe véve színpadi teljesítményét és eddigi lemezeit, talán mindkettő igaz lehet majd.
Az első demófelvételek alkalmával még akadt ugyan szöveges tétel a számok között, hamarosan azonban teljes mértékben áttértek az instrumentális zenére.
2016-ban jött ki az első professzionális körülmények között felvett Guruzsmás-lemez, az Üst a gríz felett!. Az EP ráadásul a finn Inverse Records gondozásában jelent meg, igaz, csak digitálisan. A Barbaro, a Magura és a Vágtázó Halottkémek nyomdokain haladó zenekar új utakat is nyit, ismeretlen zenei ösvényekre téved. És idén megjelent új középlemezükön ismét van ének.
A hétszámos, Akik mindig elkésnek című EP érdekes anyag, egyúttal merőben más, mint a korábbi albumok, de nem csak a szövegek miatt. Míg az instrumentális lemezek dalaira a szertelenség, a zenei témák halmozása, az agyafúrt, kitekert megoldások voltak jellemzők, addig az új számok hagyományosabb szerkezetűek. Egyedül a Kivándorló című dal utolsó harmadában köszön vissza a régi, zabolátlan Guruzsmás.
A zene némileg kiszámíthatóbb lett, de az Akik mindig elkésnek ugyancsak folk- és rockzenei elemek arányosan kikevert elegyét adja. Szűkebb keretek között mozognak a belső energiák, mégis rafinált lemez ez.
Két rövid, népinek tetsző zenei etűd közé ékelt öt versfeldolgozás adja az album velejét. A Lajtorja és a Grádics címre keresztelt fel- és levezető tétel egyfajta akusztikus keret, ezekben kizárólag vonósok szólnak; dob, basszus- és elektromos gitár csak a többi számban hallható.
Olyan számok jöttek ki Bencze Tiborék keze alól, amelyek akár a kereskedelmi rádiók műsorán is szerepelhetnének, a feldolgozott irodalmi alapanyag azonban egész biztos, hogy kedvét szegi a műsorszerkesztők többségének, mivel a dalok közvetett módon állásfoglalásokat, értékek melletti kiállást rejtenek.
Karinthy Frigyessel talán még nem lenne baj, habár a Struggle for life című munka sorai – „Inkább egyenek meg a férgek / Minthogy a férget megegyem” – bizony igen erősek, de Szabó Dezső-versfeldolgozást már csak elvből sem játszanának.
Az Adytól és Sinka Istvántól kölcsönzött versek túlságosan elvontak, túl mélyek vagy egészen bús hangulatúak mondjuk egy reggeli műsor programtervébe, holott a zene egyáltalán nem erősít rá erre, minden dal energikus és élettel teli. Ambrózy György karakteres orgánuma, ütemesen verselő előadásmódja pedig jól illeszkedik a dalokhoz, az éneklés ugyanakkor nem erőssége.
A versek egyébként nem közismert, ezerszer feldolgozott darabok. Sinka Kivándorlóját, Szabó Dezső Koporsómban kedvre kapok-ját vagy a már említett Struggle for life című verset talán még soha nem dolgozták fel korábban, ami komoly fegyvertény.
A lemez gyenge pontjai közé tartozik a hiányérzetet keltő rövid műsoridő, a dobok hangzása, amely lehetne kissé természetesebb, és a borító grafikáit jellemző minőségbeli kettősség: az amatőrnek tetsző, pocsék Ady-grafika, az emblematikus, szimbólumszerű logó és a zenekartagokról készült profi stúdiófotók közötti harmónia hiánya.
Az Akik mindig elkésnek című opus különben meglehetősen fajsúlyos lemez, azonban az írásunk elején feltett kérdéseket a jövő fogja megválaszolni.
(Guruzsmás: Akik mindig elkésnek. Szerzői kiadás, 2018)