Véget vetett a netsemlegességnek az Amerikai Egyesült Államokban Ajit Pai, az internet szabályozásáért is felelős Szövetségi Kommunikációs Bizottság elnöke, akit még januárban nevezett ki a szervezet élére Donald Trump.
A netsemlegesség, azaz az internetes forgalom korlátozását ellenző, az internet mint demokratikus hálózat mellett állást foglaló elvet 2015-ben foglalta törvénybe az USA, de Barack Obama elnök rendeletének évében egyezett meg az Európai Parlament is az uniós tagállamok képviselőivel a roamingdíjak eltörléséről, vele együtt pedig az egész EU-ra kiterjedő netsemlegesség előremozdításáról.
A gyakorlatban mindez annyit tesz, hogy a telekomcégek és az internetszolgáltatók nem részesíthettek előnyben bizonyos típusú tartalmakat másokkal szemben. A december 14-én megszavazott javaslat most azt akarja elérni, hogy a szövetségi kormány hagyjon fel az internet mikromenedzselésével, az internetszolgáltatók egyszerűen csak tegyék átláthatóvá a tevékenységüket, hogy a fogyasztók dönthessenek. Ez a modell akár működhetne is egy olyan környezetben, ahol az elégedetlen felhasználó bármikor átszerződhet egy másik szolgáltatóhoz, az amerikaiaknak viszont jelenleg kevesebb mint negyede választhat egynél több internetszolgáltató közül – ezzel pedig az óriások jutnak korlátlan hatalomhoz.
Szerényi Gábor rajza
Az ország legnagyobb szélessávúinternet-szolgáltatói előtt szabad lesz a pálya, hogy például valahol blokkolják és lassítsák a forgalmat, de előnyben részesítsenek egyes fizetett tartalmakat. Elemzők szerint a netsemlegesség kigyomlálása szörnyű hatással lesz az internetes szólásszabadságra is azáltal, hogy az óriáscégek játszi könnyedséggel avatkozhatnak be a szabad információáramlásba.
Az információ a legnagyobb hatalmak egyike. A huszonegyedik század átírta Maslow piramisát: az internet valahol az alapvető fiziológiai szükségleteink alatt helyezkedik el. Az amerikai nyíltinternet-rendelet már közműrangra emelte a széles sávú internetet, vagyis lényegében kimondta, hogy ugyanolyan fontos, mint az áram, a víz vagy a gáz. A korábbi kommunikációs csatornákat, az ismerkedést, a tanulást, a munkát és a vásárlást alapvetően forgatta fel: kinyílt a világ, minden elérhető, megnézhető, kikereshető. Egyszerűbbé vált a tanulás, ám miközben öntudatos, szabad döntéshozónak képzeljük magunkat, értékes órákat áldozunk fel mindennapjainkból, amint a szolgáltatók, keresők és közösségi oldalak markában vergődünk.
Nemrég egy drogériában lefényképeztem egy szakállápoló olajat a rajta levő kép miatt. A 2010-es évek instant sikítófrászt okozó férfikontya és a precízen beállított, ám szélfútta hatást megcélozó szőrzetű arc olyannyira mulatságos volt, hogy el is küldtem valakinek privát üzenetben a Facebookon. Fél órával később a kencét gyártó cég fizetett hirdetései jelentek meg az Instagramomon, de még hetekkel később is bombáztak fából készült, kézműves szemüvegkeretekkel és kockás flanelingekkel, amíg véget nem vetettem a városi favágó hipszterdivat-cunaminak, minden online platformon és eszközön kinyomtam a hirdetéseket azzal az indokolással, hogy köszönöm, de nem én vagyok a célcsoport.
Az internet egyelőre ugyan még „szabad”, ám már régen beszorultunk egy lassan záródó fogyasztói satuba, amely pontosan tudja rólunk, hogy mikor mire keresünk rá, milyen oldalakon szeretünk böngészni, milyen az ízlésünk, és kikkel állunk kapcsolatban.
A hamis hírek korában súlyos lépés bármely kormánytól, ha hagyja különféle óriáscégeknek, hogy kényük-kedvük szerint éljenek vissza hatalmukkal, és manipulálják a felhasználókat – a jelenleginél is komolyabb mértékben.
