Bár Petrát, a Jordánia déli részén elterülő, „új világcsodaként” emlegetett romvárost jelzők halmozásával sem lehet érzékletesen leírni, jobb híján mégsem tehetek mást. Merthogy olyan maradandó benyomást tett rám, amelyet nehezen tudok visszaadni. Számos honfitársunk eljutott Petrába, ám ma nem egyszerű ideutazni. A szíriai polgárháború előtt turistaként sokan fordultak meg Jordániában, de 2011 óta a többségük inkább Izraelből látogat át egy-két napra erre a fantasztikus helyre.
Úgy, ahogy én tettem, reggel Eilatból indulva, és még este ugyanoda visszatérve. Ami nem olcsó mulatság, tekintettel a borsos belépődíjra (száz dollár), a több mint kétszer annyira rúgó határátlépési díjra és az illetékre, továbbá a kiránduláson való részvétel költségeire.
De kit érdekelnek az anyagiak, amikor bepillanthat „a múlt mélységes mély kútjába”?
A térség XX. századi történelmében meghatározó szerepet játszó angol kalandor, Arábiai Lawrence írta: „Petra a világ legcsodálatosabb helye, csak akkor tudjátok meg, mihez hasonlít, ha odamentek, és megnézitek.”
Az a fantasztikus benne, hogy egy ókori város többé-kevésbé érintetlenül maradt fenn a sivatag közepén. Petra a Szíriában található Palmüra méltó párja és egykori kereskedelmi riválisa volt.
Utóbbi viszont a térségben dúló harcok miatt megközelíthetetlen, műemlékeit néhány éve az Iszlám Állam terroristái rongálták meg, mert a Mohamed előtti, bálványimádó időszak tanúi. Petra is ugyanerre a sorsra jutna, ha a hasemita uralkodó, II. Abdullah nem biztosítana számára védelmet. Szerencsére a jordán király nemcsak védi, fejleszti is Petrát, országa fő turisztikai attrakcióját: fogadóközpontot épített, múzeumot emelt az egykor ott élt nép kultúrájának bemutatására.
Kik voltak az arámi nyelven beszélő nabateusok? Valójában ma sem tudjuk pontosan, hiszen csak antik görög történetírók és bibliai források emlékeznek meg róluk, meglehetősen röviden. Keveset tudunk arról a hitvilágról, amelynek megörökítéséül a várost emelték, bár a faragványok arra utalnak, hogy a nabateusokra hatott az buddhizmus Indiából átvett hite a reinkarnációról, továbbá a judaizmus, az egyiptomi és a hellén kultúra.
Sejtelmünk sincs arról, hogyan éltek azok az emberek, akik a rózsaszín sziklából kifaragták a sírokat, illetve a fáraók kincstáraként (Al-Khazneh) vagy kolostorként (ed-Dejr) is emlegetett fantasztikus építményt, mely valójában az időszámításunk előtti első évszázadban élt nabateánus király templomként is használt síremléke volt.
Petra területének csak elenyészően kis részét tárták fel a régészek, hiszen a sziklavölgyben található kultikus központot, mely nekropolisz is volt, a sivatagban települések vették körül, ahol a mintegy 80-100 ezer nabateus lakott. Ők az időszámításunk előtti III. században itt, a karavánutak kereszteződésénél települtek le. Eleinte szolgáltatásokat, szállást és védelmet nyújtottak az Arábiából, Indiából és Észak-Afrikából érkező kalmároknak. Majd maguk is kereskedésre adták a fejüket, és távoli országokból hoztak be és adtak tovább luxuscikkeket, főként fűszereket és tömjént, aranyat, igazgyöngyöt és elefántcsontot.
Ami Petrában lenyűgöző és felejthetetlen, az az idővel való találkozás. A város fölött a XIII. században a keresztes lovagok még erődítményt emeltek, de azután elnéptelenedett, és elfeledkeztek róla. Csak 1812-ben tévedt erre Johann Ludwig Burckhardt svájci felfedező és orientalista, ő adott hírt róla. Vagyis Petra vagy hatszáz évet „átaludt” a sivatagban, így látogatói számára egyedülálló üzenetet hordoz az ókori birodalmak felemelkedéséről és bukásáról, népekről és kultúrákról, a hitek és vallások fantasztikus mutációjáról.
A nabateusok I. Aresztasz által alapított királysága egykor sikerrel visszaverte a Mezopotámiából és Egyiptomból érkező hódítókat, akik el akarták ragadni a kincseit, sőt Nagy Sándor egyik utódjának, I. Antigonosznak a hadaival is dacolt. Megerősödve a nabateusok elfoglalták Jeruzsálemet és Damaszkuszt, majd meg kellett hódolniuk a római légiók előtt.
Két földrengés is pusztította a várost 363-ban és 551-ben, amelyek hozzájárultak elnéptelenedéséhez. A második katasztrófa idején már a képromboló bizánciak voltak az urak, akik megcsonkították, lefejezték a síremlékek szobrait. Aztán az arabok, végül a keresztesek következtek, míg végül mindent el nem borított a sivatag homokja.
Petrában, a Siq-nek nevezett sziklavölgyben, titokzatos obeliszkek és sírok között haladva eltűnődik az ember: miért és hogyan őrölte fel az idő a megingathatatlannak hitt szovjet birodalmat, amelynek napjainkban is látható jellemző emléke Lenin mauzóleuma a moszkvai Vörös téren? És milyen sorsra jut majd az Európai Unió, amelyet eredetileg azért hoztak létre az alapítói, hogy egy már létező, kezdetleges államszövetséggel, a szocialista országokat tömörítő „béketáborral” szemben felmutassa a sikeres gazdasági integráció példáját?
