Rokokó hely ez, csokonaisan rokokó. Ahogy Csokonai ott folytatta a verset, ahol könyvei abbahagyták, a Karolina tulajdonosai éppen így ott folytatják az életet, ahol őseik abbahagyták. Ők maguk így vallanak erről míves és gondolatgazdag étel- és itallapjuk bevezetőjében:
„Amikor a Karolina kávéházat megálmodtuk, egy pillanatig sem volt kétséges, hogy drága nagymamánkról fogjuk elnevezni. Ezzel állítunk neki emléket azért a sok szépért és jóért, amit élete végéig tőle kaptunk. Mi is szeretnénk hasonlót adni a világnak, valami széppel, egyedivel és különlegessel. Minden nap igyekszünk önökkel megosztani azokat a felejthetetlen ízcsodákat, amiket mi is megéltünk. Kellemes időtöltést kívánnak a tulajdonosok: Schindele Péter és Schindele Viktor”
Külön érdekesség, hogy a rokokó kávéháznak mindjárt a bejáratánál akkora barokk kávépörkölő fogad, mint annak a bizonyos kálvinista templomnak az orgonája, de ez csak kiemeli aztán a benti rokokó csodák pompáját és finomságát. Ott vannak elsőül a teák.
Rezeda Kázmér szerette a teákat, és különösképp szerette a teázás módját. És ezt a Karolinában is szeretik. Látszik ez a teáskészletek minőségén, és azon legfőképpen, hogy bár az étlapon is feltüntetik, de a kedves pincérlány külön felhívja a figyelmet a megrendelt tea áztatási idejére.
A Karolina fő attrakciói a tálak, amelyekből háromfélét kínálnak. Sajttálat, sonkatálat és lazactálat. A visszajáró vendégek – mint Rezeda Kázmér például – nagy bajban vannak. Ugyanis képtelenek eldönteni, melyik tálat is rendeljék ki maguknak, így aztán az esetek döntő többségében megrendelik mindhármat, amelyek elfogyasztása után viszont erősen megtelnek, és különféle borokba menekülnek gyógyulásért.
A Karolina sajttálja rendkívül kellemes kecskesajtot vonultat fel egyebek mellett. A sonkatál szeszélyes, változó, kiszámíthatatlan – de mindig elragadó. Egyetlen állandó szereplője az elképesztően finoman füstölt, hajszálvékony házi sonka. Őmellé csapódik aztán hol egy kis házi májas, hol libatepertő, hol disznótepertő – mind-mind kényeztetően finom.
A tálak kísérői a szőlő, az olívabogyó, a dió, az alma, idényben a sárgadinnye. És akkor ott van még a lazactál. A füstölt lazacot valamilyen ördögi tehetségtől vezérelve éppen olyan vastagságúra szelik, amilyen vastagságúra szelni kell. Citrommal és magától értetődően tormával adják. S Rezeda Kázmér a Karolinában is, lazactálját fogyasztva, elégedetten szemlélve a békésnek tűnő külvilágot, kénytelen volt megállapítani magában, hogy a tormával baj van. Nem a Karolinában van baj a tormával, hanem generálisan van baj a tormával, az egész országban, de lehet, hogy az egész világban. A világ talán egy súlyos tormaválság küszöbére került, és erről majd hamarosan írni is fog, határozta el magában.
Legutóbb sárga muskotályt kért Rezeda Kázmér a Karolinában. Ízlett neki, bár kissé rövidnek találta. Ezért juhfarkra váltott, és az teljes megelégedésére volt. Egész a mélyén valami különös, de nagyon odaillő zamatot talált Rezeda Kázmér annak a juhfarknak, és el is határozta, hogy ideköltözik hamarosan, valahová a környékre.
Erőt gyűjteni a harmadik grádics megjárásához.
Mert sok erő kell az örökkévalósághoz.
És ezt az erőt a füredi Karolina kínálja. Ennél többet pedig nem is lehet ajánlani. Talán csak egy falat Csokonait, a rokokó végett…
„Oszolj széjjel, kis selyem köd, tisztúlj fel,
Ne fogd el napomat, kis fellegecske!
Bár tégedet drága pénzért, tanúlt kézzel
Szövött is az ázsiai legszebb menyecske.”