Szereti ön Rachmaninovot? Az Óbudai Danubia Zenekar olyan hangversenyt szerkesztett Modern idők című sorozatába, amely számomra erősen feszegette ezt a kérdést. Hogyan is viszonyulok valójában a nagy orosz zeneszerző és zongoraművész zenéjéhez?
Két hatalmas Rachmaninov-mű került egymás mellé, ráadásul a szokásosnál is szorosabban, ugyanis egy Király utcai csőtörés miatt a Zeneakadémián este nem volt víz, ezért nem működött a büfé, tiltott volt a mosdó használata, így a március 23-i hangversenyt szünet nélkül kellett megrendezni.
Furcsa, de szerintem ez jót tett a koncertnek, valahogy tömörebbé, feszesebbé tette a zenei élményt, és élesebben gondolkodtatott el: a III. zongoraverseny, majd az I. szimfónia, körülbelül kétszer 45 perc d-mollban, egymás után, nem sok ez egy kicsit Rachmaninovból?
Sergey Rachmaninov művészetéről a zenészek java része sohasem volt túl jó véleménnyel, inkább elintézték egy szájhúzással.
„Szemérmetlenül felhasználta zenéjében a XIX. századi sémákat, s az eredményt a tudósok, történészek, hivatásos muzsikusok és az ízlésdiktátorok egybehangzóan elítélték” – fogalmazott könyvében Harold C. Schonberg zenetörténész.
Kétségtelen, hogy nem volt újító, ugyanakkor igenis van saját hangja, és vitathatatlan, hogy a közönség szereti, kompozíciói hódítanak, repertoáron vannak.
A Danubia koncertjének szólistája, a 25 éves Tomoki Szakata
Fotós: ODZ–Hrotko Bálint
Ha pedig belegondolunk abba, hogy Horowitz mennyire szívesen játszott Rachmaninovot, vagy éppen Kocsis Zoltán volt az, aki zenéjében mindig örömmel mélyült el, és zongorás műveiből etalon felvételeket készített, értetlenkedve tekinthetünk az okoskodók-fanyalgók értékítéletére.
S hogy a mester tudott valamit, azt bizonyítja, hogy Csajkovszkij is nagyra tartotta tehetségét. Legendás történet szól arról, amikor a vizsgadarabjait hallva az ötös osztályzatát további négy pluszjellel rajzolta körbe Rachmaninov bizonyítványában.
Mondhatjuk persze, hogy egy koncert vagy hanglemezfelvétel élményéből sosem lehet kihagyni mindazt, amit az előadóművész tesz hozzá. Valóban, és a Danubia zenekar ebből a szempontból most is remekelt a két nehéz Rachmaninov-mű tolmácsolásakor. Lehengerlően, meggyőzően, frissen muzsikált, nem kis mértékben köszönhetően az est fiatal karmesterének, az orosz Sztanyiszláv Kocsanovszkijnak.
S ha valamit szívesen kiemelek, az a vonóskar egységes, hajlékony, érzékeny, színgazdag hangzása, amely még tovább fejlődött azóta, hogy a Danubiát utoljára hallottam.
A III. zongoraversenyt olyan jelzőkkel társítják, mint „rettegett”, „túl hosszú”, „fárasztó”. Rachmaninov Josef Hofmann zongoravirtuóznak ajánlotta, aki végül nem játszotta el, a rossz nyelvek szerint azért, mert nem tudott vele megbirkózni. Maga a zeneszerző mutatta be 1909-ben New Yorkban. Művét Amerikába tartó hajóútján – zongora híján – kartonpapírokon véglegesítette. Kevés benne a mutatós, szólisztikus csillogás, inkább „szimfónia” virtuóz zongoraszólammal, amely viszont igen szép, plasztikus, tipikus rachmaninovi hangzást eredményez.
A Danubia koncertjének szólistája a 2016-os budapesti Liszt-verseny győztese, a 25 éves japán Tomoki Szakata volt. Játékában éppen az volt lenyűgöző, hogy a „rettegésből” semmi sem érződött. Végtelenül lazán, oldottan, elegánsan muzsikált. Szimpatikus, kulturált zongorázásából nekem talán csak egyvalami hiányzott, a nagy orosz lélek. Amely azonban szépen kirajzolódott az I. szimfóniában. A Csajkovszkij-hatás egyértelmű ebben a korai monumentális Rachmaninov-darabban, mely az 1897-es szentpétervári bemutatón hatalmasat bukott.
„Ebben a zenében semmi kellemeset nem találok” – fogalmazott Rimszkij-Korszakov, a premier karmestere, Glazunov pedig állítólag részeg volt azon a napon. A szerző mély depresszióba esett, és három évig nem komponált. Miután emigrált Oroszországból, a partitúra elveszett, csak a szólamanyag és egy kétzongorás átirat maradt fenn belőle. Ezek alapján Alekszandr Gauk irányításával a művet rekonstruálták, és 1945-ben ismét bemutatták – immár nagy sikerrel.
Most, a Danubia lendületes előadásában is kifejezetten élmény volt hallgatni, emlékezetes pillanatokkal. Bátor ez az együttes, és minden dicséretet megérdemel, hogy vállal ilyen koncerteket. Jó volt ez a zeneakadémiai hangverseny, és a végére arról győztek meg, igenis, szeretem Rachmaninov zenéjét, még másfél órában is.
(Óbudai Danubia Zenekar – Rachmaninov: III. [d-moll] zongoraverseny, I. [d-moll] szimfónia, Zeneakadémia, 2018. március 23.)
