Amikor 1970 márciusában az öreg mikrobusz visszadöcögött Londonból Budapestre, valószínűleg a belsejében üldögélő öt fiatalember, Bródy János, Illés Lajos, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, valamint Pásztory Zoltán sem gondolta, hogy néhány héten belül – munkát adva az MSZMP lapja, a Népszabadság vitriolos tollú újságírójának – botrányhősök lesznek.
Egy Bobby nevű riporter mikrofonjába mondott, néhány ártatlannak tűnő, ám Aczél Györgyék szemében mégis renitens mondat ugyanis éppen elegendő volt ahhoz, hogy csaknem egy évre kiérdemeljék „a vidék legjobb beatzenekara” címet. Azaz, hogy az Illés együttest ellehetetlenítsék, s ez magával rántsa a megígért és Szép lányok, ne sírjatok! címmel nyáron boltokba kerülő filmzene LP-jét is.
Negyvennyolc esztendővel az események után a Moiras Records kiadó gondolt egy merészet, s a szétszóródott dalokat összegereblyézve, sorba rendezve, technikailag feljavítva, barázdákba préselve, igazi „csillogó, fekete lemezen” közkinccsé tette azokat. Ráadásul a
Szyksznian Wanda által megálmodott és megrajzolt korhű, művészi borítóval. Az Illés-legenda ápolói arról is gondoskodtak, hogy a nagyérdemű az élő bemutatóról se maradjon le. Persze, hol máshol, mint a „nagy ötös” egykori kultikus klubjának újjáépített csarnokában, a Fővárosi Művelődési Ház színháztermében. Ugyan kinek ne csalna ma is könnyet a szemébe a Lány és a csavargó népzenei ihletésű, furcsa mellkasi nyomást kiváltó balladája vagy az Élünk és meghalunk szomorkás, elgondolkodtató filozófiája, hogy aztán feloldódjunk végre a Kéglidal korabeli házibulikat felelevenítő, sodró lendületű melódiájában vagy épp a Goodbye, London feszes tempójú opusában.
A lemezkiadó vezetője, Kovács László által szerkesztett albumon felhangzik a zivataros sorsú, később táncdalfesztiválossá lett Elvonult a vihar eredeti – betiltott –, vészjósló sora: „De a zúgó vihar visszajöhet még!” Arról talán nem Bródy János tehetett, hogy a hanglemezgyár fura urainak erről épp a 14 évvel korábban lezajlott forradalmi események jutottak eszébe. Vagy netán mégis…? Vidámabb vizekre evez Pásztory Zoltán humoros-ironikus önvallomása, A legjobb dobos a világon vagy a film vigasztaló, címadó dala, a Ne sírjatok, lányok.
Két kakukktojás, illetve igazi ritkaság a szitárt is megszólaltató, indiai ritmusokkal operáló Approximáció és a rég elfeledett, majd előkotort Évek óta már. A Légy egy napra a kedvesem Led Zeppelinre emlékeztető gitárriffje az Illés fogékonyságát jelzi az új műfaj, a kemény rock iránt, amely épp akkoriban jelenik meg a vasfüggöny keleti oldalán. Mindezek mellett persze kezdő-, illetve záródalként ott az örök érvényű tanulság, miszerint nem érdemes Júliára várni, ha már egyszer úgyis Kati jön…
Noha a veretes szerzemények egy része kislemezeken, a maradék pedig (az Évek óta már kivételével, amely dobozban maradt) a letiltást követően a legendás fehér albumon mégiscsak napvilágot láthatott, a kiadó célja világos: az aczéli kultúrpolitika mulasztásainak pótlása. Az Illés – a Liversinggel, a Kexszel vagy épp Radics Bélával ellentétben – még a szerencsésebbek közé tartozhatott. Amíg az említett előadóktól alig-alig maradt technikailag értékelhető zeneanyag, addig az Illés betiltott felvételei ma is hozzáférhetők.
A Goodbye, London című lemez ennek ellenére is hiánypótló, hiszen a hányatott sorsú albumnak ott a helye a gyűjtők és a rajongók polcán, valahol az Illések és pofonok, valamint a Human Rights fehér album között – bizonyítva, hogy Szörényiék veretes muzsikája fél évszázad múltán sem kopik meg.
(Illés: Goodbye, London. Moiras Records, 2018. Ára: 6490 forint)