Nem könnyű sikeres filmet színpadra alkalmazni. Most sem lehetett az, amikor a Spirit Színháznál úgy döntöttek, hogy bemutatják David Stevens Mennyit érünk? című darabját. Miért? Egyrészt: sokak emlékében élhet még Russell Crowe zseniális Jeff-alakítása, amelytől a nézőnek bizony nehéz elvonatkoztatnia. Másrészt: le kell vetkezni az esetleges hétköznapi előítéleteket is, leginkább azért, hogy könnyebb legyen átlépni az alapszituáción a darab mélyebb rétegeinek felismerésére.
Harry Mitchell, az özvegy apa a nagy őt keresi, és nincs ez másként huszonéves fiával, Jeffel sem. Baráti a szülő-gyermek viszony, kapcsolatuk szinte idillikus, a magányos szívek tökéletes párost alkotnak. Ám míg az apa a gyengébb nemtől várja a szerelmet, addig az ifjú a saját neméhez vonzódik. Mindketten egy társkereső klub tagjai, s szinte egyszerre találja el őket Ámor nyila.
Látszólag egyszerű történet, amely mégis tele van bonyodalommal és küzdelemmel – a szereplők leginkább önmagukkal küzdenek. Keresik a válaszokat a múltban, a jelenben, a sorsukban és az öröklött ösztöneikben.
Amikor az apa azt hiszi, hogy megtalálta a párját, a nő választ helyette is: elhagyja a fia homoszexualitása miatt. De a küszöbön álló események egy sokkal mélyebb kapcsolódást igazolnak: a hirtelen agyvérzés miatt tolószékbe kényszerülő, örök némaságra ítélt apa számára a fia ad erőt az élet folytatásához. Nem a nő, nem a pár, és nem a szexus, hanem a kikezdhetetlen szülő-gyermek kapcsolat. Amely soha sem volt tökéletes, és a jövőben sem lesz az, de annál mégis sokkal erősebb.
A Spirit nézőtere már csak a méretei miatt is alkalmas az intim közeg kialakítására, ezúttal a két férfi közös otthonát szimbolizálva. A terem minkét végében játszódik a darab, a színészek bejátsszák a teret. Sztárek Andrea rendező elképzelése ezzel kapcsolatban alapvetően jó, a gond csupán az, hogy időnként az egyik oldalról a másikat, a másikról meg az egyiket nem látni.
Perjés János hitelesen alakítja Harryt, aki mindent tud a fiáról, és úgy fogadja el őt, ahogy van. A vidám pillanatok ellenére átjön, amit mondani szeretne: kapcsolatuk mibenléte. Amikor rálel Joyce-ra, az elvált nőre, vívódik, miként közölje vele, hogy a fia más. Hogyan tudja ezt megértetni a szerelmével, akit feleségül szeretne venni. Nagy Enikőnek nincs nagy szerepe, szelleme mégis minden pillanatban jelen van, hiszen rajta múlik, lesz-e a még egyszer boldog a család. Se nem sok, se nem kevés az alakítása, csakúgy mint a másik mellékszereplőnek, a Jeff félénk barátját életre keltő Bács Péternek a játéka.
A darab katarzisa az, amikor Harry kerekesszékbe kerül, hiszen ekkor válik igazán kiszolgáltatottá, ráadásul Jeff is ekkor találja meg az igazit Greg személyében. A két főszereplő, Perjés János és Szalay Bence remek párost alkotnak, nem akarják „lejátszani” egymást, noha Szalay Bence időnként kissé modoros. Emiatt Az Őrült Nők Ketrece című komédia jutott eszembe, de ahogy kibontakozik a cselekmény, komoly és keserédes mondandók kerülnek a felszínre. A végén pedig valóban ott az igazi kérdés, és mindenki önmagának válaszolhatja meg: mennyit érünk?
(David Stevens: Mennyit érünk? Rendezte: Sztárek Andrea, Spirit Színház)