Az ökológiában létezik a zsákmányállat státusz. Fű, pocok, róka, sas. Így magyarázza el Orbán Zoltán a táplálékpiramist. Az élőlények jelentős része miközben ragadozó, zsákmányállat is. A csúcsragadozóknak is van ellenségük, a felnőtt parlagi sast tojás vagy fióka korában elragadhatja a nyest, hogy ő pedig majd a felnőtt sas karmában végezze.
A gradáció vagy állományrobbanás természetes ökológiai folyamat. A pocok esetében nálunk négyévente jelentkezik, ez a százéves statisztikából látszik. Kiszámítható tehát, és természetes viszonyok között önszabályozó. Amikor az állomány robban, ezer pocokból néhány hónap alatt 15 ezer lesz.
A túl sok állat kinövi a területet, és túlnövi eltartóképességét. Sokan rekednek a pocoklyukon kívül, mások kint esznek, vagy legyengülnek, megbetegszenek. A többletet tehát elviszik a ragadozók. A veszteség miatt az állomány összeomlik, majd megindul ismét fölfelé. A gradáció a kis rágcsálóknál – pockok, ürgék, güzüegerek, mezei hörcsögök és erdei egerek – rendszeres és kiszámítható jelenség, mivel a táplálékuk, a fű mindig a rendelkezésükre áll. Ezért mondja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője, Orbán Zoltán, hogy a mostani pocokinvázió miatt nem életszerű vis maior helyzetre hivatkozni. Előre ki lehetett számítani. A legközelebbi állományrobbanás 2022-ben lesz.
Az Agrárminisztérium döntése nyomán a mezei pocok elszaporodása és károkozása miatt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szükséghelyzeti engedélyt adott ki a Redentin 75 RB rágcsálóirtó szer felhasználására. Az engedély csak a fertőzéssel érintett megyékre vonatkozik. Uniós rendelet értelmében 2018-tól a termelő ökológiai jelentőségű területeken tilos a növényvédő szerek használata, kivéve, ha egyes károsítók olyan mértékben felszaporodnak, hogy a szomszédos termelők növényvédelmi biztonságát veszélyeztetik.
Ha a károkozás más észszerű eszközzel nem hárítható el, a tagállamok legfeljebb 120 napra engedélyezhetik a növényvédő szerek korlátozott és ellenőrzött felhasználását. Magyarországon a Redentin évek óta így kap – számos más, nem véletlenül betiltott veszélyes méreghez hasonlóan – minden évben eseti, vészhelyzeti engedélyt. Jelenleg három más rágcsálóirtónak van állandó engedélye a mezei pockok elleni védekezésre.
A Redentin ellen nem véletlenül tiltakoznak a környezet- és természetvédők, nem is véletlenül került a tiltólistára. Véralvadásgátló hatóanyaga hosszú, akár napokon át tartó szenvedés után pusztítja el az állatokat, vízbe jutva a halakat is. Közvetlen és közvetett vadkárosító hatása is van, a mérgezett állatokat megevő ragadozók is elpusztulnak ugyanis. Nyolc éve nagy károkat okozott, hogy engedélyezték a légi permetezéssel való kiszórását. Ideális megoldás az lenne, ha csak a pocoklyukakba tennék, de megnézzük azt a gazdát, aki – miután kiborult, hogy a pocok kieszi a magot, és még kötelezve is van a védekezésre – egyenként hajol a lyukak fölé. A Greenpeace környezetkémikusa, Simon Gergely szerint a magyar gazdák európai átlag felett használnak mérgeket. Orbán Zoltán azt mondja, hogy olyan jelenségek ellen is, amelyeket ők maguk okoztak.
A monokultúrás gazdálkodás a második világháború után kezdett elterjedni az éhínség megszüntetésére. Felszámolták a tanya- és kisparcellarendszert, az erdősávokat kiirtották, mert útban voltak. A támogatás területalapon számolva érkezett. És érkezik a mai napig. Miután mindent beszántottak, szembesültek az új ökológiai ténnyel: nemcsak a búza lett sok, hanem a kártevő, a rovar, a rágcsáló is. Ezért a második világháború után megindult a kártevők és a gyomok elleni szerek kutatása és gyártása is.
Amikor ugyanis beszántották a mezsgyét és az erdősávot, elpusztították a kártevők ellenségeinek az élőhelyét is. Az egerészölyv és a vörös vércse, a két leggyakoribb magyarországi ragadozómadarunk például napi négy-öt pockot is megeszik. Költési időszakban jóval többet, mert fiókáit is etetni kell.
Miután ezek nem költöző madarak, 365-tel megszorozva ez legalább évi 1000-1500 rágcsáló. A 250 ezer vetésivarjú-párunkból is csak 20-22 ezer maradt. A legelő állatok után jártak, szedegették a férgeket, de a legelőket beszántották, a rendkívül intelligens madár pedig beköltözött a városba, ahol táplálékot talál. A varjút mindenki üldözte. A gazda azért, mert kiette a felszínen maradt vetőmagot, a vadász meg benne látta az apróvadak pusztítóját.
A vércse és az uhu viszont olyan hasznos madarak, amelyek nem tudnak fészket építeni, ezért rászorulnak a varjúfészekre is. Ám ha nincs varjú, nincs fészke sem. Olyan a természet, mint egy nagy, sűrű pókháló. Bármelyik szálat érintik meg, az egész rendszer mozgásba lendül.
Az egyik kezével simogat az ember, a másikkal pusztít. Orbán Zoltán azt állítja, sokkal jobb helyzetben vagyunk, mint a nyugati gazdák, nálunk csak az uniós belépés után érkezett meg a területalapú támogatás. A belépésig stabil állományú agrárterületeken élő kötődő madárfajaink jelentős része rohamos csökkenésnek indult.
Tizenöt év alatt behoztuk a Nyugatot. Egyes fajok esetében nálunk él Európa ragadozómadár-állományának akár hetven százaléka, és több tízezer itt telel, tehát olyan gazdag a magyarországi vad- és madárállomány, amely nemtörődömmé teszi az embereket. Az ezredforduló óta eltűnt a hazai fecskeállomány ötven százaléka, mert leverték a fészkeket, és a lakosság nagy örömére már kora tavasztól irtották a szúnyogot.
Akik azt követelik, hogy irtsanak ki minden kényelmetlen bogarat, legyenek tisztában azzal, hogy nincs puha Armageddon, a hibákért közösen és mindenki megfizet. A környezetvédők nem az állatokért, hanem az emberekért aggódnak.
A lobbiérdekek gyakran írják felül a józan észt A mezőgazdasági támogatás szerzett jog, nincs politikai erő, amely vissza merné venni, a rágcsálóirtó és növényvédő szerek gyártói is erős gazdasági érdekeket képviselnek. Orbán Zoltán azt mondja, a közösségi média gyakran nagyobb erő a szakmai érveknél. Amit sok ember akar, azt egy idő után a politika is akarni fogja. Ebben lehet reménykedni.
A mérgezett pocok vagy a védett ürge csak szimbólum.